1646/B/1991. AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 150. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 150. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmét elutasítja.
INDOKOLÁS
1. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 150. § (1) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy vétségi eljárásban a nyomozó hatóság jegyzőkönyv helyett jelentést készítsen:
"a) a feljelentés kiegészítése során végzett meghallgatásokról,
b) a tanú kihallgatásáról, valamint a szemléről, a helyszínelésről, a bizonyítási kísérletről, a lefoglalásról és a motozásról."
Az indítványozó álláspontja szerint e rendelkezés alkotmányellenes, mert lehetőséget ad arra, hogy "a helyszínen készített jegyzőkönyvek tartalmától nyomozó hatóságnál készített kihallgatási jegyzőkönyvek tartalma eltérjen." Így nem a tényállások tisztázását, hanem ellentmondásossá tételét segíti elő, az állampolgárt a jogai gyakorlásából kizárja. Ezért ellentétben áll az Alkotmány 54. § (2) bekezdésével. Az indítványozó formális alkotmányjogi panaszt nem terjesztett elő.
Az Alkotmánybíróság az indítványt alaptalannak találta.
2.1 Az Alkotmány 54. § (2) bekezdése szerint: "Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni."
Az indítványozó által megsértettnek vélt alkotmányos rendelkezés és a Be. 150. § (1) bekezdésben foglalt eljárási lehetőség között nyilvánvalóan nincs összefüggés, így az. Alkotmányban az alapvető jogok között rögzített tilalom megsértéséről semmiképpen nem lehet szó.
A beadványok tartalmából következően azonban az indítvány az Alkotmány 57. §-ában foglalt rendelkezésekre is vonatkoztatható. Az Alkotmánybíróság ezért vizsgálta, hogy a Be. 150. § (1) bekezdése nem ellentétes-e a büntető felelősségre vonás rendjére vonatkozóan az Alkotmány 57. §-ában foglalt rendelkezésekkel. Ezek szerint:
"(1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti."
2.2 A büntető felelősségre vonás szabályai differenciáltak, bizonyos tekintetben igazodnak az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény súlyához és bonyolultságához. A büntetőeljárást ennek megfelelően a bűntetti vagy vétségi eljárás szabályai szerint kell lefolytatni [Be. 89. § (1) bek.].
A vétségi eljárás olyan egyszerűbb eljárási formát jelent, amely a nyomozás megindításától az ügy jogerős befejezéséig, az egész eljárási folyamatban bizonyos eltéréseket enged a bűntetti eljárástól az eljárás gyorsabb, formalitástól mentesebb lebonyolítása érdekében. A szabályozás azonban eleget tesz annak az alapvető követelménynek, hogy az egyszerűsítés ne akadályozza a felelősségre vonás alapjául szolgáló tények valóságnak megfelelő feltárását, továbbá figyelembe veszi azt, hogy az egyszerűsített eljárás nem lehet hátrányosabb a terheltre, azaz nem csorbíthatok az eljárás alá vont személy garanciális jogai.
Általában a kisebb jelentőségű, egyszerű ténybeli és jogi megítélésű cselekmények elbírálása történik vétségi eljárásban. A vétségi eljárás szabályait kell alkalmazni vétség [Btk. 11. § (2) bek.] miatt folytatott eljárásban, kivéve, ha a bűncselekményre a törvény ötévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel. A nyomozás során a vétségi eljárás szabályait kell alkalmazni az olyan bűntett miatt folytatott eljárásban, amelyre a törvény háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel [Be. 90. § (1)-(2) bek.].
Garanciális szabály, hogy nincs helye vétségi eljárásnak, ha a terhelt kóros elmeállapotú vagy az eljárást jogszabály megszegésével külföldön tartózkodó terhelt ellen folytatják. Vétségi eljárásra tartozó ügyekben is egyébként mind az eljárás egészére, mind egyes eljárási cselekményekre a bűntetti eljárás szabályai alkalmazhatók, ha ezt az ügy bonyolultsága vagy más körülmény indokolja [Be. 90. § (3)-(4) bek.].
A nyomozást a vétségi eljárásban is éppúgy kell lefolytatni, mint a büntetti eljárásban. A nyomozás során az eljárás egyszerűsítése lényegében abban jelentkezik, hogy a nyomozó hatóság mentesülhet a bűntetti eljárásban előírt bizonyos alakszerűség és írásbeliség egy részétől. Az alakszerűséghez kötött írásbeliség csökkentése kétségtelenül enyhíti a nyomozó hatóság munkaterhét és gyorsítja a nyomozást. Ez az egyszerűsítés azonban sem a garanciális elvek feladásával, sem a nyomozás hatékonyságának csökkenésével nem járhat.
E szempontok szerint teszi lehetővé a Be. 150. § (1) bekezdése, hogy jegyzőkönyv helyett jelentés készüljön
- a feljelentés kiegészítése során végzett meghallgatásokról [Be. 126. § (2) bek.],
- a tanú kihallgatásáról,
- a helyszínelésről (Be. 84/A. §),
- a szemléről (Be. 84. §),
- a bizonyítási kísérletről (Be. 85. §),
- a lefoglalásról (Be. 101. §),
- a motozásról (Be. 104. §).
A Be. 150. § (3) bekezdése szerint:
"A jelentésnek tartalmaznia kell:
a) az eljárási cselekmények helyét, idejét, a jelenlevők nevét és lakóhelyét,
b) a tanúnak a 63. § (2) bekezdése, a hatósági tanúnak a 135. § (2) bekezdése szerinti figyelmeztetését, illetőleg kioktatását és az erre vonatkozó nyilatkozatát,
c) a meghallgatott, illetőleg a kihallgatott személy vallomásának lényegét, az egyéb nyomozási cselekmények rövid leírását és eredményét.
d) az eljárás során beszerzett okiratok és más hatósági eljárásban keletkezett iratok, illetőleg a tárgyi bizonyítási eszközök megjelölését."
3. A jelentés és a jegyzőkönyv között kétségtelenül jelentős különbség van. A jegyzőkönyv a törvény által (Be. 115. §) előírt formai és tartalmi kellékekkel rendelkező okirat, amely az eljárási cselekmény színhelyén készül és az eljárási cselekmény résztvevői aláírásukkal hitelesítenek. A jelentés viszont alakszerűséghez nem kötött irat, amelyben a nyomozó hatóság eljáró tagja összegezi a történtek lényegét, rendszerint utólag és a résztvevők részéről történő hitelesítés nélkül. A jelentés tartalmi valódiságát az eljáró nyomozó aláírásával igazolja.
A jegyzőkönyvet helyettesítő jelentés készítésének szabályai önmagukban is garanciális jellegűek. Nem helyettesítheti a jegyzőkönyvet jelentés a gyanúsított kihallgatásánál, valamint akkor, amikor a gyanúsítottat a tanúval szembesítik. A feljelentés kiegészítése során végzett meghallgatásokról, illetve a tanú kihallgatásáról sem készülhet jelentés jegyzőkönyv helyett, ha nem magyar anyanyelvű személy a kihallgatás, illetőleg szembesítése során anyanyelvét kívánja használni [Be. 150. § (2) bek.].
Kétségtelenül az a lehetőség, hogy a vétségi nyomozás során bizonyos bizonyítási eszközökről, illetve eljárási cselekményekről jegyzőkönyv helyett jelentés készíthető, alkalmat adhat arra, hogy a jelentés tartalma a valóságtól objektíve vagy szubjektíve eltérjen. Azonban a jelentésnek a büntetőeljárás rendszerében elfoglalt helye, az eljárás résztvevőinek (terhelt, védő, sértett, tanú) eljárás jogai (megismerési, indítványozási, észrevételezési, jogorvoslati jogok), a hatóságokat terhelő bizonyítási kötelezettség, ugyanakkor a bizonyítékok értékelésének szabadsága, a közvetlenség büntetőeljárási alapelve megfelelő biztosítékot teremtenek arra, hogy a büntető felelősségre vonásnak az Alkotmányban, az alapvető jogok között rögzített egyetlen tétele se szenvedjen sérelmet.
3.1 A feljelentés kiegészítése a nyomozás elrendelése kérdésében való döntéshez szükséges, ha a nyomozás elrendeléséről vagy megtagadásáról a feljelentés alapján nem lehet megnyugtatóan állást foglalni. A feljelentés kiegészítése során a nyomozó hatóság a feljelentőt, illetőleg a sértettet hallgathatja meg (a feljelentettet nem!), továbbá meghallgathat szaktanácsadót (Be. 126. §).
Amennyiben a feljelentés kiegészítése alapján a nyomozó hatóság a nyomozást megtagadja, a határozatát közölni kell a sértettel, továbbá azzal, aki feljelentést tett [Be. 129. § (1) bek.]. Ha vétségi eljárásra tartozó ügyben a meghallgatásukról, illetve a szaktanácsadó meghallgatásáról készített jelentésben foglaltak, illetve az azon alapuló határozat ellen kifogásuk van, akkor a Be. 148. §-ában biztosított panaszjoggal élve a történtek felülvizsgálatát kezdeményezhetik.
3.2 A jelentésben rögzíthető bizonyítási eszközöket ugyanolyan szabályok megtartásával kell megszerezni, illetve a nyomozási cselekményeket ugyanolyan szabályok szerint kell lefolytatni, mint a bűntetti eljárásban, csupán a jegyzőkönyv készítése maradhat el.
Ennek következtében a tanú kihallgatásánál érvényesülnek a Be. 62-66. §-ában foglalt rendelkezések, valamint az, hogy a védő a tanú kihallgatásánál jelen lehet, a kihallgatotthoz kérdéseket intézhet [Be. 134. § (1) bek.]. A gyanúsított, a védő, és a sértett jelen lehet a szemlénél, a helyszínelésnél, a bizonyítási kísérletnél, ott indítványt terjeszthet elő, észrevételeket tehet [Be. 134. § (3)-(4) bek.]. A szemlénél, helyszínelésnél, bizonyítási kísérletnél, lefoglalásnál és a motozásnál két hatósági tanút kell alkalmazni, akik igazolják a nyomozási cselekmények lefolytatását és eredményét (Be. 135. §).
3.3 A büntetőeljárás egyik főszereplője, a gyanúsított és védője az iratokat, így az annak részét képező jelentést korlátozás nélkül a nyomozás befejezése előtt tekinthetik meg, azokkal kapcsolatban indítványokat és észrevételeket tehetnek (Be. 142-144. §). A védelem számára már a nyomozás során is megtekinthetők a gyanúsított vallomásáról, valamint azon eljárási cselekményekről készült iratok, amelyeknél jelenlétüket a törvény lehetővé teszi. Így nem kizárt, hogy a tanú kihallgatásáról, illetve az egyéb eljárási cselekményekről készült jelentés tartalmát már a nyomozás menetében megismerik, erre azonban legkésőbb a nyomozás befejezése előtt sor kerül.
A büntetőeljárás másik lényeges szereplője, a sértett a korábbiakban ismertetett eljárási cselekményeknél vehet részt, az őt érintő iratokat a nyomozás befejezés után tekintheti meg (Be. 53. §). Amennyiben akkor észleli, hogy a jelentés - megítélése szerint - a valóságtól eltérő tényeket tartalmaz, úgy a Be. 148. §-a alapján panaszjogával élhet.
A sértettet a büntetőeljárásban tanúként hallgatják ki. Az olyan tanú, aki nem sértett, a kihallgatása során elmondott és a jelentésbe foglalt tények esetleges eltéréséről vagy már a nyomozás során a gyanúsított, illetve védője, vagy a nyomozás befejezését követően a sértett közléséből tudomást szerezhet. Ez esetben számára is rendelkezésre áll a jogorvoslati jog, mivel a Be. 148. § (1) bekezdése a jogorvoslatot széles körben biztosítja: "Akinek a hatóság határozata, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása a jogait vagy érdekeit sérti, emiatt panasszal élhet."
A jelentésben rögzített tanúvallomás valótlanságára legkésőbb a bírósági tárgyaláson történő kihallgatás alkalmával fény derül. Általános szabály, hogy ha a tanú vallomása korábbi vallomásától eltér, ennek okát tisztázni kell (Be. 64. § (1) bek.). Ha tehát a jelentésben foglaltak eltérnek a tárgyaláson elhangzottaktól, akkor a bíróság köteles azzal foglalkozni. Így lehetőség nyílik a jelentés tartalmának korrekciójára.
3.4 A jelentés készítésének lehetősége garanciális okokból azért sem aggályos, mert a büntetőeljárás egész rendszeréből, valamint alapelveiből következően önmagában és közvetlenül soha nem szolgálhat a büntetőjogi felelősség kérdését jogerősen eldöntő bírósági határozat alapjául. A jelentés - mint a nyomozási iratok része - a nyomás befejezése és a vádemelési javaslat, illetve a nyomozás megszüntetése kérdésében való állásfoglalást alapozza meg.
A jelentés tartalma elsőként az ügyész ellenőrzése alá kerül, aki a nyomozás iratainak vizsgálata alapján vádat emel, pótnyomozást rendel el, a nyomozást felfüggeszti vagy megszünteti (Be. 145. §). Az ügyész ennek során - többek között - vizsgálja, hogy az elkövetett bűncselekmény tényállásának alapos felderítése és bizonyítása megtörtént-e, a bizonyítási eszközök beszerzése során megtartották-e az azokra vonatkozó törvényes rendelkezéseket, utasításokat, nem történt-e olyan eljárási szabálysértés, amely az ügy elintézésére lényegesen kihat, nem korlátozták-e törvénytelenül a gyanúsított és a védő jogait, foganatosították-e a védekezésre figyelemmel szükséges intézkedéseket. A nyomozás anyaga - ebben a bizonyítási eszközökről és eljárási cselekményekről készült jelentés - tehát a vádemelés megalapozását szolgálja.
A büntetőeljárás egyik garanciális alapelve a közvetlenség, amelynek lényege, hogy a bíróság ügydöntő határozatát a tárgyaláson közvetlenül megvizsgált bizonyítékokra alapítja. Azon bizonyítási eszközök közül, amelyek a jelentésben rögzíthetők, kétségtelen, hogy a szemle és a helyszínelés elsősorban tipikusan nyomozási cselekmény, azonban sem ezek, sem a bizonyítási kísérlet nem kizárt a bírósági eljárásban sem. A nyomozás során kihallgatott tanút pedig - hacsak ennek elháríthatatlan akadálya nincs - mindenképpen ki kell ismét hallgatni.
Mivel a hatóságok feladata, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást alaposan és hiánytalanul tisztázzák és a valóságnak megfelelően állapítsák meg, továbbá alapelv, hogy a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékelik és ezen alapuló meggyőződésük szerint bírálják el (Be. 5. §), a vétségi eljárásban lehetővé tett azon könnyítés, hogy bizonyos esetekben alakszerű jegyzőkönyv helyett jelentés készíthető, semmiféle alkotmányos sérelemmel nem jár.
Budapest, 1992. január 28.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s.k.
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s.k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró