BH 2001.9.437 I. A bank üzletszabályzatának azt az előírását, hogy a bank tevékenysége során mindenkor az ügyfél érdekének figyelembevételével, a banktól elvárható gondossággal köteles eljárni, a felek közötti egyéb jogviszony sajátosságait figyelembe véve kell értékelni [Ptk. 249. §, 322. §, 474. § (2) bek., 479. § (1) és (3) bek., 529. §].

II. A külföldi jog alkalmazhatóságának megállapítása körében vizsgálandó szempontok [1979. évi 13. tvr. 24. §, 30. § (1) bek., Pp. 22. §, 23. §].

III. A gazdálkodó szervezet ügyvezetőjének tanúvallomása nem minősül a fél olyan nyilatkozatának, amelylyel kapcsolatban a Pp. 66. §-a (2) bekezdésének alkalmazására kerülhetne sor. Azt a bizonyítékok értékelése körében kell figyelembe venni [Pp. 3. §, 4. §, 66. § (2) bek.].

Az I. P. Kft. megbízásából a felperes mint lízingbe vevő és a C.-L. GmbH mint lízingbeadó között 1991-ben két lízingszerződés jött létre. A lízing tárgya egy regranuláló és egy műanyagpohár-gyártó gépsor volt. A szerződésben végfelhasználóként az I. P. Kft.-t jelölték meg. Az alperes a felperes megbízása alapján mind a két lízingszerződéshez a törlesztőrészletek biztosítására devizagaranciát bocsátott ki a C.-L. GmbH kedvezményezett javára. Az alperes a bankgarancia kibocsátása iránt a megbízást úgy fogadta el, hogy az I. P. Kft. felhasználó megbízása alapján az alperes javára az OKHB. forint-bankgaranciát vállalt. A felperes mind a két lízingszerződés első részletét kifizette, a további részleteket azonban - a felhasználó nem fizetésére hivatkozva - a felperes nem teljesítette.

A C.-L. GmbH lízingbeadó cég a lízingszerződésből eredő összes jogait és kötelezettségeit az alperesre ruházta, az alperes pedig ezeket az igényeket az OKHB-re ruházta át a felperessel szemben fennálló - a bankgarancia teljesítéséből eredő - követelésével együtt. A C.-L. GmbH ezzel egyidejűleg visszaadta az alperesnek a devizagaranciát, az alperes pedig az OKHB-nek a forintgaranciát.

A felperes módosított keresetében kártérítés címén 2 784 223 DEM forint-ellenértéke és annak késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Álláspontja szerint az alperes nem a saját üzletszabályzatában írtaknak megfelelően járt el, illetve megszegte a Ptk. 4. §-ának (1) és (4) bekezdésében foglaltakat, továbbá szerződésszegést valósított meg a bankgarancia biztosításával kapcsolatos megbízási szerződés vonatkozásában. A közöttük fennálló bankszámlaszerződés és a bankgaranciával kapcsolatos megbízási szerződés figyelembevételével nem a felperes érdekeinek megfelelően járt el, egyebek között akkor, amikor az OKHB-val szemben nem lépett fel, és amikor a lízingszerződésből eredő jogokat az OKHB-ra engedményezte. Mindezzel a felperesnek kárt okozott.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította, és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek a lízingszerződések 14. és 15. pontjában lehetővé tették a lízingszerződésből származó jogok és kötelezettségek átruházását. Ezért a felperes érvelését - amely szerint az alperes a közöttük fennálló megbízási szerződést megszegte, amikor a felperes értesítése nélkül tárgyalt a lízingbeadóval és megszerezte a lízingszerződésből eredő lízingbeadói jogokat - az elsőfokú bíróság egyrészt a lízingszerződés 14. és 15. pontjában foglaltak alapján, másrészt azért nem fogadta el, mert a felperes nem bizonyította, hogy ezáltal őt kár érte. A lízingelt gépsorokat ugyanis a felhasználótól a felperes megkapta, azokat a külföldi gyártó cégnek felújításra visszaküldte. Célja, hogy a gépsorok visszaérkezése után azok felől tulajdonosként rendelkezzen. Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy a felperes a maradványérték kifizetése előtt már tájékozódott az alperesnél, ezért annak következményeit, hogy a maradványértéket a C.-L. GmbH-nak kifizette, neki kell viselnie.

A felperes fellebbezése folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest perköltség és az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt eljárási illeték megfizetésére kötelezte.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes keresetének a megbízási típusú bankszámlaszerződés megszegésével kapcsolatos kártérítési igénye alaptalan. Rámutatott arra, hogy az alperes üzletszabályzata minden szerződésre irányadó, kivéve, ha az másként rendelkezik. Az üzletszabályzat szerint a bank üzleti tevékenysége során mindenkor az ügyfél érdekének figyelembevételével, a banktól általában elvárható gondossággal jár el. Azt azonban, hogy a banknak milyen kötelezettségei vannak az üzleti kapcsolat alapján, mindig az adott szerződés feltételei határozzák meg.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a perbeli szerződéses konstrukciót vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy téves a felperesnek az a jogi álláspontja, amely szerint az alperes szerződéses kötelezettsége arra vonatkozott, hogy a forintgaranciából eredő követelést a felperes javára az ő érdekében érvényesítse. A felperes előadásából kitűnően ugyan a felperes olyan szerződéses viszonyt kívánt teremteni, amely a fizetési kötelezettség alól mentesíti, tehát biztosítja azt, hogy ha a felhasználó nem fizet, helyette a bank fog teljesítenie, és megtérítési kötelezettsége csak a felhasználónak lesz. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság megítélése szerint azonban a szerződések nem ezzel a tartalommal jöttek létre. A felperes lízingbevevőnek mint bizományosnak - aki ugyan a megbízója javára, de a saját nevében szerződött - a külföldi féllel szemben fizetési kötelezettsége keletkezett. A külföldi fél az iratokból kitűnően csak azzal a feltétellel kötötte meg a lízingszerződést, ha a felperes a fizetési kötelezettsége teljesítését egy bank által garantálja.

Ilyen előzmények után a felperes megbízta az alperest a devizagarancia elvállalásával. Az alperes a kibocsátott bankgaranciában (devizagaranciában) azt vállalta, hogy a felperes nem fizetése esetén a külföldi fél - a lízingbeadó - felszólítására fizetni fog. A bankgarancia kiadásával tehát az alperes bank és a lízingbeadó külföldi fél között jött létre jogviszony, a külföldi fél volt a bankgarancia kedvezményezettje, ő volt jogosult az alperest a bankgaranciából eredő fizetési kötelezettsége teljesítésére felhívni. A bankgarancia kibocsátásával az alperes - a Ptk. 249. §-ában foglaltakból következően - nem a lízingszerződés alapján a felperest terhelő fizetési kötelezettséget vállalta el, hanem a külföldi lízingbeadó kockázatát szüntette meg azzal, hogy a felperes nem fizetése esetén devizában történő teljesítést vállalt a lízingbeadó részére. A megbízó, mivel a garanciának harmadik személy a kedvezményezettje, a bankgarancia körében nem utasíthatja a megbízott bankot, és a megbízott bank nem lehet tekintettel a megbízó érdekeire, mivel a garancia a bank önálló kötelezettségvállalása. A kedvezményezett viszont nem köteles a garanciát igénybe venni. Lehet, hogy erre sor sem kerül, mert az alapjogviszony adósa fizet. A garancia az adós fizetési kötelezettségén nem változtat, vagy a jogosultnak kell teljesítenie, vagy ha a garantőr fizet, akkor ezt meg kell térítenie.