BH 2013.7.192 I. A felszámolás tartama alatt keletkezett és az adós felszámolás hatálya alá eső vagyonából történő pénzbeli kielégítést magában foglaló, munkaviszonyból (annak megszüntetéséből) eredő jogviták elbírálására, a Cstv. 38. § (3) bekezdése alapján, a felszámolást lefolytató bíróság rendelkezik kizárólagos hatáskörrel [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 38. § (3) bek., 51. § (1) bek.]

II. A felszámoló intézkedése ellen a felszámoló téves tájékoztatásában megjelölt 30 nap alatt benyújtott kifogást nem lehet elkésettnek tekinteni. A kifogás benyújtására megállapított 8 napos, elévülési jellegű határidő elmulasztása, a téves tájékoztatás miatt, kimentettnek minősül [1992. évi XXII. tv. (régi Mt.) 202. § (1) bek., Pp. 123. §, 349. § (1) bek.].

A Kormány 4/2012. (I. 30.) Korm. rendeletében az adós gazdálkodó szervezetet stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 65. §-a alapján, azzal hogy reá vonatkozóan a Cstv. 65-67. §-át és ezen túlmenően a Cstv. 68-70. §-át is alkalmazni kell.

A törvényszék a 2012. február 1-jén előterjesztett kérelem alapján a 2012. február 14-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte az adós felszámolását, melynek Cégközlönyben történő közzétételére - amely egyben a felszámolás kezdő időpontja - 2012. február 14-én került sor.

2012. május 14-én érkezett a felszámolási eljárást lefolytató bírósághoz a jelen ügyben 114 hitelező kifogása, melyben a felszámolónak a munkaviszonyuk megszüntetését közlő nyilatkozatában foglaltakat sérelmezték, jogszabálysértésre hivatkozással. Előadták, hogy pilóta munkakörben dolgoztak az adósnál. A felszámolás megindulása után a felszámoló rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyukat. A felmondási idő megállapításánál és a végkielégítés mértékének meghatározásánál a felszámoló minden esetben az ügyben irányadó, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) rendelkezéseit vette figyelembe. Tájékoztatta a munkavállalókat arról, hogy a felmentési időre járó átlagkeresetet, végkielégítést, az éves szabadságból igénybe nem vett arányos rész távolléti díjjal történő megváltását a társaság felszámolás körébe tartozó vagyonából, annak erejéig, mint munkaviszonyból származó igényt, a kielégítési sorrend figyelembevételével fogja kifizetni.

A felmondás tartalmazta a következőt: "Amennyiben az intézkedésemet sérelmesnek tartja, a kézhezvételtől számított 30 napon belül keresettel élhet az Mt. 199. és 202. §-ainak rendelkezései alapján. Tekintettel arra, hogy a munkáltató ellen felszámolási eljárás van folyamatban, és pénzkövetelésre irányuló munkavállalói igény is csak a felszámolási eljárásban érvényesíthető, így a munkavállalói igény elbírálására a Fővárosi Törvényszék rendelkezik hatáskörrel."

A felmondás a felmondási időre járó, illetőleg a végkielégítés esetén irányadó átlagkereset elszámolásának módját és a munkavállalót megillető konkrét járandóság összegét nem tartalmazta, az arányos távolléti díjjal történő szabadság-megváltásra vonatkozó konkrét számszerűsített kimutatást sem tartalmazott.

A hitelezők kérték a rendes felmondás jogellenességének és annak megállapítását, hogy a munkaviszony megszüntetésére a munkavállalókkal kötött egyéni munkaszerződések rendelkezései irányadóak a felmondási idő, a végkielégítés és a rekreációs szabadság megváltása tekintetében. Kérték továbbá a felszámoló kötelezését a szükséges igazolások kiadására, a rekreációs pótszabadság megtérítésére, és egyidejűleg bejelentették, hogy a kártérítés vonatkozásában jogfenntartással élnek.

Nem vitatva, hogy a felszámolónak joga van a munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetésére, hangsúlyozták, hogy erre a felszámolás esetén is csak a jogszabályok betartása mellett kerülhet sor. Kérték, hogy a bíróság a kifogást a Cstv. 38. § (3) bekezdés keretein belül teljes körűen bírálja el, s kötelezze a felszámolót, hogy igényüket a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja és a Cstv. 57. § (3) bekezdése szerint vegye nyilvántartásba.

A felszámoló a Cstv. 51. §-ára hivatkozással előadta, hogy a kifogás elkésett, mert az a rendes felmondás átvételét követő 8 napos határidőn túl került benyújtásra, kérte ezért a kifogás elutasítását. Hivatkozott arra is, hogy a kifogásolók átlagkeresetét és végkielégítésének mértékét az Mt. szabályai szerint számították ki, négy lezárt negyedév alapján 2011. április 1. - 2012. március 31. közötti időszak figyelembevételével.

Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott és kötelezte a felszámolót, hogy a végzés jogerőre emelkedését követő 8 napon belül

- a kifogást előterjesztő munkavállalók munkaviszonya-megszűnésének időpontját az adós és a kifogást előterjesztő munkavállalók között létrejött egyéni munkaszerződésekben megjelölt felmondási idő figyelembevételével állapítsa meg;

- az egyéni munkaszerződésekben meghatározott végkielégítés időtartamát határozza meg;

- a kifogást előterjesztő munkavállalók egyéni munkaszerződéseiben megjelölt bér- és bérjellegű juttatások alapulvételével a korábban megküldött rendes felmondásokat megelőző 4 naptári negyedév átlagkeresete szerint határozza meg a felmondási időre járó átlagkeresetet és a végkielégítés összegét, továbbá a megadott határidőn belül ezt az elszámolást közölje.

Úgy rendelkezett, hogy a felszámoló a kifogást előterjesztő hitelezők felmondási időre járó átlagkeresetét, továbbá a végkielégítést a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontjában köteles nyilvántartani és vagyoni fedezet esetén haladéktalanul kielégíteni.

Kötelezte továbbá a felszámolót, hogy a végzés jogerőre emelkedését követő 8 napon belül az adós és a kifogást előterjesztő hitelezők között létrejött egyéni munkaszerződések figyelembevételével járó szabadság-elszámolást készítse el, a szabadság pénzbeni megváltása esetén járó összeget hitelezői igényként vegye nyilvántartásba a Cstv. 57. § (1) bekezdés a) pontja szerint. Végül kötelezte a felszámolót, mint az adós képviselőjét az eljárás költségeinek a megfizetésére.

A felszámoló (mint az adós képviselője) fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

A felszámoló által a kifogás érdemére vonatkozóan - a szerződések jóerkölcsbe és az egyenlő bánásmód követelményébe ütközése, valamint a rendeltetésellenes joggyakorlás körében - előadottak kapcsán kifejtette, hogy a felszámoló ezen érdemi védekezését csak a másodfokú eljárásban terjesztette elő, melyet a Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében már nem vizsgálhatott a másodfokú bíróság.

Az adós képviseletében a felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben állította, hogy a jogerős végzés sérti az Alaptörvény XXIV. cikkének (1) bekezdését, XXVIII. cikkének (1) bekezdését, és a Pp. 221. § (1) bekezdését.

A munkaügyi bíróság előtti rendes, kontradiktórius peres eljárás keretében kellett volna az eljárást lefolytatni, ahol a felek a fegyveregyenlőség elvének figyelembevételével adhatták volna elő álláspontjukat.

A kifogást előterjesztő hitelezők felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték a jogerős végzés hatályában való fenntartását.