A Fővárosi Törvényszék G.41698/2011/6. számú határozata választottbírósági ítélet érvénytelenítése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §, 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 17. §, 55. §] Bíró: Tóth Gyula

Fővárosi Bíróság

Gazdasági Kollégiuma

Budapest II. Varsányi I. u. 40-44.

1535. Bp. Pf.: 887.

15.G.41.698/2011/6.

A Magyar Köztársaság nevében !

A Fővárosi Bíróság Dr. Csikós Csaba (cím) ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Jutasi & Társai (cím) Ügyvédi Irodától eljáró Dr. Jutasi György ügyvéd által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított perében meghozta az alábbi

Ítéletet.

A bíróság a felperes keresetét elutasítja.

A bíróság kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.250.000.- Ft (azaz Egymillió-kettőszázötvenezer) perköltséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Az alperesi társaság több alkalmazottjának, illetve vezetőjének eljárása az alperesi befektetőknek jelentős kárt okozott. Az alperes több ügyfelével nem tudott megállapodni a fizetendő kártérítésről, ezért az alperesi társaság ellen perek indultak, különféle bírói fórumok előtt. Az alperes a feltételes adómegállapítás érdekében az illetékes hatósághoz fordult két alkalommal. A megkeresésre a ... illetékes helyettes államtitkára a 2004. május 25-én kelt határozatában kifejtette, hogy a tőkeveszteség megtérítésére szolgáló kártérítés mentes az adófizetés alól, viszont az alperes köteles 38%-os mértékű jövedelem-adóelőleget levonni, ha egyéb jövedelem jogcímű jövedelem elmaradása miatt fizetett kártérítést. A határozat kitért arra, hogy miután ténylegesen nem megvalósult ügyletek hozamáról van szó, az nem sorolható a Szja törvény egyetlen külön nevesített bevétel szerzési jogcíme alá sem. Ezért a 28. §-a alapján egyéb jövedelemnek minősül. A ... szakállamtitkára által 2006. szeptember 11-én kelt nyilatkozata megerősítette a fenti feltételes adómegállapítás keretében adott értelmezést.

A felperes 2005. december 02-án pert indított a Választottbíróság előtt az alperes ellen, ahol a Választottbíróság 2006. szeptember 26-án kelt .... számú ítéletében kötelezte az alperest, hogy általános kártérítésként fizessen meg a felperesnek 633.553.370.- Ft tőkét és annak 2003. november 18. napjától járó a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő összegű késedelmi kamatát.

Az ítélet szerint az alperes 2006. november 17. napján fizette meg a marasztalási összeget a felperesnek azzal, hogy abból 381.954.480.- Ft volt tőkepótló kártérítés, és 251.598.980.- Ft volt jövedelempótló kártérítés. Az alperes a megítélt összegből 137.308.888.- Ft-ot vont le adóelőleg címén, és ezen összeget az adóhatóság részére átutalta.

A felperes 2006. évi adófizetési kötelezettségére vonatkozó 2008. június 23-ai önellenőrzés 137.587.888.- Ft összegű visszaigényelhető személyi jövedelemadót mutatott ki, mely teljes egészében az alperes által levont adóelőlegből adódott. Azonban az adóhatósági ellenőrzés eredményeként meghozott határozat megállapította, hogy az alperes tévesen, nem az alapügyben meghozott ítéletnek megfelelően számította ki a tőkepótló és a hozampótló kártérítések mértékét, és ennek következményeként magasabb összegű adóelőleget vont le a törvényesnél. A határozat megállapította azt is, hogy 92.188.476.- Ft összeg jogosulatlan visszaigénylésnek minősül, azonban az adóhatóság a felperessel szemben nem alkalmazott bírságot. A felperes az elsőfokú adóhatósági határozatot megfellebbezte ugyan, azonban a 2009. július 23-án kelt másodfokú határozat az elsőfokú döntést helyben hagyta.

A felperes keresetében kérte, hogy a Választottbíróság kötelezze az alperest 137.308.808.- Ft kártérítés megfizetésére, és ennek 2006. november 17. napjától járó mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamat megfizetésére és perköltség megfizetésére. A keresetet azzal indokolta, hogy amennyiben az alperes jogszerűen járt volna el a vagyonkezelés során, úgy a befektetett vagyonon hozamot ért volna el, ami a 2006. augusztus 31-éig hatályos adójogszabályok szerint adófizetési kötelezettséget nem eredményezett volna. Az alperesi jogellenes magatartás vezetett oda, hogy az alapperben eljárt Választottbíróság az elmaradt hozam mértékét kénytelen volt általános kártérítés formájában megállapítani, aminek a felperes számára hátrányos következményei voltak az adófizetés során. Az alperes kérte a kereset elutasítását.

A Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság 2011. május 11. napján kelt .... számú ítéletében a felperes keresetét elutasította, egyben kötelezte a felperest perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolásában rögzítette, hogy a Választottbíróság a kártérítés mértékét általános kártérítésként állapította meg, egyben megállapította, hogy a felek között 2000. január 25-én megkötött szerződés megszegésével a felperest kár érte, egyrészről befektetett vagyona részben elveszett, másrészt pedig nem érhetett olyan hozamot, amiket az adott befektetésektől az adott piaci körülmények között elvárhatott volna. Egyben a Választottbíróság úgy ítélte meg, hogy az alperesi jogsértések és a felperesi károk között olyan okozatossági kapcsolat áll fenn, ami alapot teremt a kártérítési felelősség megállapításához. Ezért a Választottbíróság a teljes kompenzáció elvét szem előtt tartva olyan mértékű kártalanítást állapított meg, ami alkalmas volt a felperes minden kárának teljes körű megtérítésére és a megítélt kártérítés gyakorlatilag megegyezett a felperes másodlagos kereseti kérelmével.

A Választottbíróság kiemelte, hogy a bizonyítékok alapján megállapíthatóan a felperes az alapperben nem vette figyelembe a hozampótló kártérítést terhelő személyi jövedelemadó fizetési kötelezettséget, az alapperben károkozási időpontként meghatározott 2003. november 18. napján hatályos szabályozás szerint a befektetésből eredő hozam adómentes volt. Az adóhatóság megismert álláspontja azonban a hozampótló kártalanítást "egyéb jövedelem" címén adókötelesnek tekintette, mivel ebben az esetben a kártérítéssel pótolt hozam ténylegesen nem képződött meg. Ezért a Választottbíróság úgy ítélete meg, hogy a felperes az adófizetési kötelezettségből eredő esetleges követelését menthető okból nem tudta érvényesíteni, mivel az adott jogszabályi környezetben nem jutott az adóhatóság által képviselt értelmezésre. Továbbá az alapperben a felperes az adófizetési kötelezettség vonatkozásában olyan adatokat, tényeket nem tett és nem is tehetett a per tárgyává, amely alapján a felperes és a Választotbíróság kétségtelenül azonosítani tudta volna, hogy a felperessel szemben támasztott követelés az esetleges adófizetésre is kiterjedne. Ezért a Választottbíróság arra az álláspontra jutott, hogy az alapperben történő követelés érvényesítés az adójogi követelésre vonatkozó igény 2003. november 18. napjától számított elévülésének megszakadását nem eredményezte. A Választottbíróság azonban úgy ítélete meg, hogy a felperes esetében az elévülés nyugvása megállapítható, mivel az adójogi szabályok értelmezése különösen bonyolult, ezért a felperes csak 2009. július 23-án kelt adóhatósági határozatból szerzett tudomást a rá vonatkozó adójogszabály hiteles értelmezéséről, ezért eddig az időpontig menthető okból nem tudta igényét érvényesíteni. Ezt követően azonban egy év állt volna rendelkezésére, hogy a pótlólagos igény érvényesítése céljából fellépjen az alperes ellen. A felperes viszont csak 2010. december 17-én szólította fel írásban az alperest, és keresetét is csak 2010. december 23-án nyújtotta be a Választottbírósághoz, ezért a Választottbíróság megállapítota, hogy az alperes megalapozott elévülési kifogása kizárja a követelés bíróság előtti érvényesítését. A Választottbíróság továbbá kifejtette, az nem befolyásolja az ügyfelek adózási kötelezettségét, hogy az alperes esetlegesen következetlenül nem minden ügyfél esetében vonta le az adóelőleget, mert az adóelőleg kezelése nem része a felek jogviszonyának, hanem az egy adóigazgatási kérdés. A Választottbíróság kiemelte, hogy álláspontja szerint az elévülés megállapíthatóságának hiányában sem lehetett volna a felperesi keresetnek helyt adni, mivel az alappberben elbírált alperesi jogellenes károkozó magatartás és a felperest terhelő adófizetési kötelezettség között nincs olyan okozatossági kapcsolat, ami a kártérítés megállapításához szükséges lenne. Önmagában az a körülmény, hogy a károkozó magatartás elmaradása esetén nem került volna sor adófizetésre, míg nem elegendő az okozati összefüggés megállapításához.