ÍH 2016.100 A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének speciális feltétele és a Ptk. 340. § viszonya - a jogorvoslat kár elhárítására való alkalmasságának megítélés

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék P.24378/2015/8., Fővárosi Ítélőtábla Pf.20458/2016/5. (*ÍH 2016.100*), Kúria Pfv.22125/2017/6., 3368/2019. (XII. 16.) AB végzés

***********

A károsult kárenyhítési kötelezettségét rögzítő törvényi rendelkezés alkalmazási köre nem esik egybe a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének speciális feltételeivel: az első esetben a kárfelelősség általános feltételei közt értékelhető kármegosztási szabályról van szó, míg a speciális feltételek alapján azt kell vizsgálni, hogy volt-e olyan jogszabály szerint rendelkezésre álló jogorvoslat, amelynek való esetleges helytadás elháríthatta volna a megjelölt kárt. Ha ez utóbbit a fél nem veszi igénybe, a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéséért való felelősség kizárt [Alkalmazott jogszabályok: régi Ptk. 339. §, 340. §, 349. §].

A felperes az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bekezdésére, 349. § (1) bekezdésére alapított keresetében 20 121 209 forint tőke és ezen összeg után 2009. június 30. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Előadta, hogy a 2008. támogatási évre hízottbika-támogatásra lett volna jogosult. A támogatási rendszer bázis alapú volt, a hatóság a 2006. évi bázisidőszak figyelembevételével minden évben hivatalból határozta meg a támogatási összeget. A 2006. támogatási évhez kötődő eljárásban megállapításra került, hogy a bázisidőszakban 538 állatot tartott. Az alperes nem igazodott a történelmi bázishoz, a közigazgatási szervek késlekedtek, így az alperesi magatartás és az alperes okozta időmúlás folytán nem kapta meg a jogos mértékű támogatást. A 2005. évre járó támogatást közigazgatási perben kellett érvényesítenie. A 2006. évi támogatást az alperes csak 2009. november 13-án ítélte meg 21 440 376 forint összegben. A 2008. évi támogatási kérelmek eddigre "lefutottak" és mindenki mást eléje soroltak. A 2008. évi hízottbika-támogatásról hozott 2011. január 24-én kelt határozat nem követte a történelmi bázist és csak 1 319 167 forintot állapított meg. Ha az alperes 2006-ban a ténylegesen járó tétellel számolt, úgy 2008-ra is ezen összeget kellett volna folyósítania. A két összeg közötti különbözet jelentkezik kárként. A 2008. évre nem azért nem kapott támogatást, mert arra nem lett volna jogosult, hanem azért, mert már nem állt rendelkezésre a kellő pénzkeret. Az alperes a károkozó magatartást nem a 2008-as támogatási évre vonatkozó eljárásban fejtette ki, így a 2008. évi határozattal szemben nem kellett, illetőleg nem is lehetett jogorvoslattal élni. A korábbi eljárás jogellenes elhúzódása eredményezte a későbbi, erre ráépülő, megfelelő mértékű támogatás elmaradását. Ha időben hozott volna döntést az alperes a 2006-os bázisra, úgy a 2008-as támogatást is folyósíthatták volna a számára, mivel erre még megfelelő keret volt, hiszen pótigényeket lehetett előterjeszteni. Az alperes eljárása során megsértette a 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 4. § (1) bekezdését, 7. §-át, 33. §-át és a 2007. évi XVII. törvény határidőt megállapító rendelkezéseit. A 2008. évi határozat elleni fellebbezés nem lett volna alkalmas a kár elhárítására. Azt pedig nem lehetett befolyásolni, hogy az alperes a hivatalbóli eljárás során gyorsabban járjon el.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Rámutatott arra, hogy a felperes a 2008. évi támogatásról szóló döntéssel összefüggésben nem merítette ki a jogorvoslati lehetőségeit. A kárigényt elbíráló bíróság nem veheti át a közigazgatási szerv hatáskörét és nem vizsgálhatja, hogy rendes jogorvoslattal a kár elhárítható lett volna-e vagy sem. Álláspontja szerint a jogorvoslati eljárásokra tekintettel a 2008. évre vonatkozó támogatási döntés előbb nem születhetett meg, a közigazgatási szerv nem járhatott el másként, mint ahogy eljárt. A bázisévekre vonatkozó döntés hiányában a 2008. év vonatkozásában sem lehetett megalapozottan dönteni, a 2006-os évre vonatkozó eljárást az alperes 2007. március 12. napján felfüggesztette, majd a felfüggesztésre okot adó körülmény megszűnését követően döntött az ügyben. A 2006. és 2007. támogatási évre vonatkozó határozatok bírósági felülvizsgálata eredményének ismeretében megállapítható, hogy a jogszabályoknak megfelelő, megalapozott döntést hozott, amikor úgy tekintette, hogy a felperes a 2006. és 2007. évekre vonatkozóan nem rendelkezett történelmi bázis jogosultságot megállapító határozattal. A felperes a 2006. és 2007. évi egymásra épülő döntések meghozatalának elhúzódását sérelmezi utólag, ugyanakkor nyilvánvalóan észlelnie kellett volna a döntések közötti összefüggést, és azok rá nézve kedvezőtlen voltát. Az eljárások elhúzódását a közigazgatási eljárás során nem nehezményezte, továbbá a számára sérelmesnek vélt gyakorlattal kapcsolatban a jogorvoslati lehetőségeket nem merítette ki. A 2005. évi támogatási kérelem tárgyában hozott elutasító döntést követő bírósági felülvizsgálat során új eljárás folyt, melyben a 2009. július 6. napján kelt határozatában a hatóság a 2005. évi támogatási kérelmet elutasította. A határozat elleni felperesi fellebbezés és jogorvoslati kérelem elutasításra került. A 2006. évre vonatkozó támogatás tárgyában az eljárás felfüggesztésére okot adó körülmény megszűnését követően a támogatási kérelemnek 2009. november 13. napján részben helyt adtak, mely döntés ellen a felperes nem nyújtott be fellebbezést. A 2007. évi támogatás ügyében 2010. július 27-én hozott határozat később megsemmisítésre került, az új eljárás során pedig a korábban megítélt támogatási összeg visszafizetésére kötelezték a felperest. A felperes alaptalanul sérelmezte, hogy nem képeztek a javára tartalékot, ilyen irányú kötelezettsége az alperesnek nincs. A felperes sem a 2006. év, sem a 2007. év vonatkozásában nem vált támogatásra jogosulttá, ennélfogva a tartalékolás lehetősége nem is merülhet fel. Amennyiben a 2008. évi határozat ellen eredménnyel fellebbez, a közigazgatási szervnek kötelessége lett volna a fedezet előteremtése.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában kifejtettek szerint a felperes a 2008. támogatási évre meghozott határozat ellen fellebbezést nem terjesztett elő, azaz nem vette igénybe a rendes jogorvoslati lehetőséget. Vizsgálandó volt ugyanakkor, hogy a rendes jogorvoslat alkalmas lett volna-e a kár elhárítására. Az elsőfokú bíróság egyetértett az alperessel abban, hogy a kártérítési igényt elbíráló bíróság nem veheti át a közigazgatási szerv hatáskörét és nem vizsgálhatja, mennyiben lett volna alkalmas a kár elhárítására az elmulasztott rendes jogorvoslat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kártérítési perben ne lehetne vizsgálni a Ptk. 349. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennálltát, vagyis azt, hogy a felperes kárelhárítási kötelezettségének az elmulasztott jogorvoslat egyáltalán alkalmas eszköze lett volna-e. A felperes állítása szerint a kára a 2006. évre vonatkozó támogatási eljárás elhúzódásával kapcsolatos alperesi mulasztás miatt következett be, mely ellen akkor nem élhetett jogorvoslattal, a 2008. évi támogatásra vonatkozó határozat elleni jogorvoslat viszont nem lett volna alkalmas a kára elhárítására. A felperes állításából következően a kár a per tárgyává tett 2008. évi támogatás megállapításáról szóló határozatban manifesztálódott. Az elsőfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy e határozat ellen már lett volna a felperesnek lehetősége jogorvoslatra. Nincs jelentősége, hogy a fellebbezésben mire hivatkozott volna, anyagi vagy eljárási jogszabályok megsértésére. A lényegi kérdés ebből a szempontból az, hogy a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében úgy lett volna köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 349. § (1) bekezdésében foglalt feltétel tehát összecseng a Ptk. 340. § (1) bekezdésében foglalt károsulti kárenyhítési kötelezettséggel. Az semmiképpen sem tartozik az elvárható magatartás körébe, hogy a kár bekövetkeztét a felperes szó nélkül tűrje, fellebbezéssel ne tiltakozzon ellene. Az elsőfokú bíróság megjegyezte, hogy a felperes a fellebbezésben a hatóság korábbi elhúzódó eljárását is sérelmezhette volna. A rendes jogorvoslat kimerítésének hiányában érdemben nem volt vizsgálható, milyen okból állapított meg alacsonyabb összegű támogatást részére az alperesi határozat. Annak vizsgálata, hogy a 2006. évre vonatkozó eljárás ténylegesen elhúzódott-e, illetve a 2008. évre vonatkozó támogatási keret valóban kiürült-e, az ügy érdemére tartozó olyan kérdés, melyekben a bíróság a másodfokú hatóság hatáskörét nem vonhatja el. Azt kellett tehát megállapítani, hogy a Ptk. 349. § (1) bekezdésében foglalt feltételek nem teljesültek maradéktalanul a rendes jogorvoslat hiányában, így a kártérítés további feltételeinek vizsgálata szükségtelen volt.