BH 1994.11.639 A bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapuló tényállás a jogerős ítéletet felülvizsgáló Legfelsőbb Bíróságot köti. Ehhez képest a bíróság által megállapított tényállás csak akkor iratellenes, ha az az annak megállapítása alapjául szolgáló adatokat illetően ellenkezik az iratok tartalmával. Nem állapítható meg azonban iratellenesség azon a címen, hogy a bíróság álláspontja egyes bizonyítékokkal ellenkezik, mert ez a körülmény nem iratellenességet támad, hanem a bizonyítékok mérlegelése ellen irányul [Pp. 275. § (1) bek.].

A felperes a községi önkormányzat alkalmazásában állt házi-beteggondozóként 1992. június 30-ig. A munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt, mert a községi önkormányzat képviselő-testülete 1992. július 1-jétől a háziorvosi szolgálat egészségügyi vállalkozás formájában történő ellátásáról döntött.

Az alperes, aki 1992. július 1-jétől a község 2. számú körzetének háziorvosa, a felperest - akivel már több mint tíz éve együtt dolgozott - a magánvállalkozás keretében a korábbival azonos munkakörben és díjazással továbbfoglalkoztatta. Írásbeli munkaszerződést nem kötöttek. A felperes 1992. augusztus 6-tól 31-ig fizetett szabadságát töltötte, azt követően szeptember 1-jétől október 18-ig keresőképtelen beteg volt, háziorvosként az alperes kezelte és tartotta betegállományban.

1992. október 19-én az alperes egy 1992. október 18. napjára keltezett munkaszerződés aláírását kérte a felperestől. A munkaszerződés, amely egyebekben az addigi tényleges foglalkoztatás feltételeinek megfelelt, olyan kikötést tartalmazott, hogy "a szerződés 1992. július 1-jétől december 31-ig érvényes". A felperes ezt kifogásolta, de miután az alperes arra hivatkozott, hogy a társadalombiztosítási finanszírozásra vonatkozóan vele is csak ilyen határidőre kötöttek szerződést, ezt a munkaszerződést aláírta. Ezt követően az alperes közölte, hogy a továbbiakban a szerződés lejártáig a felperes munkájára nem tart igényt. Az 1992. október 26-án kelt levélben az alperes erről írásban is értesítette a felperest. Közölte, hogy 1992. december 31-ig a feladatai ellátása alól felmenti, a felmentés idejére "alapfizetését és járulékait" megfizeti. A felmentés indokaként a felperes hanyag, hiányos munkáját, a munkatársaival való rossz kapcsolatát jelölte meg.

Az említett munkáltatói intézkedéssel szemben a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz, amelyben a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását és annak törvényes jogkövetkezményei alkalmazását, valamint a szabadságmegváltás és a tizenharmadik havi illetmény megfizetését kérte. Keresetét elsősorban arra alapozta, hogy az alperes félrevezette az 1992. október 18-án kelt munkaszerződés aláírásánál, másrészt vitatta a munkájával, a magatartásával szemben felhozott kifogások valóságát.

Az alperes a határozott idejű munkaviszonyra hivatkozással kérte a kereset elutasítását.

A munkaügyi bíróság a tizenharmadik havi illetményre vonatkozó igény kivételével a felperes keresetének helyt adott. Megállapította az 1992. október 26-i munkaviszonyt megszüntető munkáltatói intézkedés jogellenességét, és azt hatályon kívül helyezte. A felperes kérésére a munkaviszony helyreállítását mellőzte, és elmaradt munkabér és kárpótlás címén 50 858 Ft, valamint szabadságmegváltás címén 6381 Ft megfizetésére kötelezte az alperest.

Az ítélete indokolásában kifejtette, hogy a bizonyítási eljárás alapján megállapított tényállás szerint a felperes határozatlan idejű munkaviszonyban állt az alperessel, aki nem hivatkozott a munkaszerződés írásba foglalásának elmulasztásából fennálló érvénytelenségre az Mt. 76. §-ának (4) bekezdése alapján. Az alperes a munkáltatói jogait rendeltetésellenesen gyakorolta, amikor a felperes részéről akarathiányos munkaszerződés-módosítást a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére használta fel. Az alperes a fellebbezésében kérte a kereset elutasítását. Az első fokú ítéletet megalapozatlanság, iratellenesség miatt tartotta törvénysértőnek, mert álláspontja szerint az eljárás adatai azt bizonyították, hogy a felperest határozott idejű munkaviszonyban alkalmazta.

A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a megfellebbezett részében - a szabadságmegváltásra vonatkozó rendelkezése kivételével - helybenhagyta. Az ítéletében az alperes által indítványozott bizonyításkiegészítés alapján is megerősítette, hogy a felek között eredetileg határozatlan idejű jogviszony jött létre, helytállónak találta a munkaügyi bíróság ténybeli megállapításait és jogi következtetéseit a határozott idejű munkaszerződés megkötésére, valamint a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan is.

A jogerős ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezésével kérte a felperes keresetének elutasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú és az azt helybenhagyó másodfokú ítélet a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésébe ütközik, és azért törvénysértő, mert az ítéletekben megállapított tényállás iratellenes, a bizonyítékokból levont következtetés okszerűtlen. Arra hivatkozott, hogy a vállalkozásával kapcsolatban kötött határozott idejű szerződésekből egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy a felperessel is határozott idejű munkaviszonyban állapodtak meg. Vitatta továbbá a határozott időre szóló írásbeli munkaszerződés megkötésének a bíróságok által történt minősítését és az e munkaszerződésben foglalt megállapodás figyelmen kívül hagyását.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.