A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20022/2017/5. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. §, 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 9. §] Bírók: Csóka István, Lente Sándor, Világhyné dr. Böcskei Terézia

Kapcsolódó határozatok:

Székesfehérvári Törvényszék P.20373/2015/10., *Fővárosi Ítélőtábla Pf.20022/2017/5.*, Kúria Pfv.21699/2016/4. (BH 2017.5.148)

***********

Fővárosi Ítélőtábla

6.Pf.20.022/2016/5.

A Fővárosi Ítélőtábla a Kummer Ügyvédi Iroda (Ü.I. címe; ügyintéző: dr. Kummer Ákos ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe.) felperesnek, az Jogi képviselő (Jogi képviselő címe.; ügyintéző: dr. Sári Péterné bíró) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése iránt indított perében, a Székesfehérvári Törvényszék 2015. október 26. napján meghozott, 27.P.20.373/2015/10. számú ítélete ellen, az alperes részéről 11. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és a felperes keresetét teljesen elutasítja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 92.000 (kilencvenkétezer) forint feljegyzett kereseti, fellebbezési és csatlakozó fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes rágalmazás vétsége miatt magánvádlóként büntetőeljárást kezdeményezett P.I. ellen. Az eljárás iratai ...-én érkeztek meg a ...hoz. A bíróság ...-án meghallgatást tartott, majd ...-én az ügyet más ügyekkel egyesítette. A bíróság az ügyben ...-én hozott ítéletet, amelyben a vádlottat felmentette a felperes által emelt vád alól. A felperes az ítélet ellen fellebbezéssel élt. A fellebbezés folytán felterjesztett iratok ...-án érkeztek meg a alperes nevehez. A törvényszék a ...-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette az eljárások ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a magánvádas büntetőeljárást több mint 3 év elmúltával fejezte be. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest elégtétel adására olyan módon, hogy az alperes magánlevélben fejezze ki a sajnálkozását a jogsértésért, és kérjen bocsánatot. Kérte továbbá, hogy a bíróság kötelezze az alperest 400.000 forint nem vagyoni kártérítés és a perrel felmerült költségei megfizetésére is. Hivatkozott arra, hogy a büntetőeljárásban eljárt bíróságok megsértették az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében biztosított, és a Ptk. 75. § (1) bekezdése által védett, az eljárások ésszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő személyiségi jogát. Kiemelte, hogy az első és a másodfokú büntetőeljárás is ésszerűtlenül hosszú ideig elhúzódott. Előadta, hogy a másodfokú bíróság az ő ügyével azonos napon több, később érkezett ügyet tárgyalt. Rámutatott, hogy az eljárás több mint 3 évig elhúzódott. Előadta, hogy az eljárás elhúzódása a számára bizonytalanságot, feszültséget okozott. Álláspontja szerint ez a hátrány megalapozza a nem vagyoni kártérítés iránti követelését.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben marasztalására irányult. Védekezésében kifejtette, hogy az eljárás ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog eljárási, és nem személyhez fűződő jog. Érvelése szerint az eljárási jogok megsértése csak akkor sért személyhez fűződő jogot is, ha az eljárási szabálysértést a bíróság a fél személyiségének lényegét adó tulajdonsága miatt követte el. Az volt az álláspontja, hogy erre a felperes által kezdeményezett büntetőeljárásban nem került sor. Előadta, hogy a ... leterheltsége miatt az oda érkező ügyek egy részét, köztük a felperes ügyét is a .... tárgyalta. Előadta továbbá, hogy a büntetőügyek tárgyalásának sorrendjét a Be. 64/A. §-a határozza meg.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 400.000 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Ítéletének indokolásában úgy foglalt állást, hogy a büntetőügyben eljárt bíróságok megsértették a Be. 278. § (3) bekezdését azzal, hogy nem törekedtek az eljárás ésszerű időn belül történő befejezésére. Egyetértett az alperesnek azzal az érvelésével, ami szerint az eljárás ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog nem személyhez fűződő jog, az eljárási jogok megsértése pedig csak akkor sért személyhez fűződő jogot is, ha az eljárási szabálysértést a bíróság a fél személyiségének lényegét adó tulajdonsága miatt követte el. Álláspontja szerint a felperes a perben nem bizonyította, hogy a büntetőügyben eljárt bíróságok a felperes személyére tekintettel sértették meg az eljárási szabályt. Rámutatott, hogy a bíróság a polgári perekben nincs kötve a kereset jogcíméhez. A felperes nem vagyoni kártérítés iránti keresetét a Ptk. 349. §-a alapján látta teljesíthetőnek. Okfejtése szerint a bíróságok azzal okoztak nem vagyoni hátrányt a felperesnek, hogy az elhúzódó eljárásban a felperesnek több évig nem volt információja az eljárás állásáról, ez pedig a számára idegfeszültséget, bizonytalanságot okozott. A felperes által követelt nem vagyoni kártérítést nem találta eltúlzottnak.

Az ítélet ellen, annak részbeni megváltoztatása, elsődlegesen a kereset teljes elutasítása, másodlagosan az alperes által fizetendő nem vagyoni kártérítés 20.000 forintra, harmadlagosan 50.000 forintra történő leszállítása érdekében az alperes terjesztett elő fellebbezést. Fellebbezésében is fenntartotta azt az álláspontját, amely szerint az eljárás ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog nem személyhez fűződő jog, ezért nem alapozza meg a személyhez fűződő jogok megsértése esetén alkalmazható jogkövetkezményeknek az alkalmazását. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a felperest ért hátrányok tekintetében hiányosan állapította meg a tényállást. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem adott tájékoztatást arról, hogy a felperes keresetét a keresetlevélben megjelölttől eltérő jogcímen fogja elbírálni, sem arról, hogy mely tényeket tekint köztudomásúnak, és nem tájékoztatta a feleket a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás eredménytelenségének következményeiről sem. Kifejtette, hogy a perben a felperest terhelte a jogellenes károkozó magatartásnak, a kár bekövetkezésének és összegének, valamint az okozati összefüggésnek a bizonyítása. Érvelése szerint a felperes nem bizonyította nem vagyoni hátrány bekövetkezését. Hangsúlyozta, hogy a felperes magánvádlóként, és nem terheltként vett részt a büntetőeljárásban. Kiemelte, hogy a Ptk. 349. §-án alapuló kártérítési felelősség nem objektív, hanem vétkességi alapú, ezért az alperesnek lehetősége lett volna a felelősség alóli kimentésre. Hivatkozott arra, hogy az elintézésre váró ügyek nagy száma miatt sem az első, sem a másodfokú büntetőeljárás elhúzódása nem volt felróható az eljárt bíróságoknak. Rámutatott, hogy a felperes élhetett volna a Be 74/B. § (5) bekezdésében biztosított felvilágosítás kérés jogával, mely lehetővé tette volna, hogy tájékozódjon az ügy állásáról. Álláspontja szerint a felperes ezzel megszegte a kárenyhítési kötelezettségét, ez pedig a felperesre terhesebb 60-40% arányú kármegosztásra ad alapot.