BH+ 2005.1.8 Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette valósul meg, ha terhelt viszonylag hosszabb ideig tart engedély nélkül lőfegyvert és lőszert a személygépkocsijában orvvadászat céljából [Btk. 263. § (1) bek. a) pont].

Az elsőfokú bíróság 2003. április 17-én kelt ítéletével az I. r. terhelt bűnösségét társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében állapította meg, ezért őt 2 évi börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügyben másodfokon eljáró bíróság a 2003. szeptember 29-én kelt és jogerős ítéletével az elsőfokú határozatot kizárólag a lefoglalt bűnjelek egy részével kapcsolatos elsőfokú ítéleti rendelkezés tekintetében változtatta meg, egyebekben azt helybenhagyta.

Az I. r. terhelt védője az ügyben hozott jogerős másodfokú határozat ellen terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, a nyilvános ülésen elhangzott felszólalásából kitűnően azonban az elsőfokú ítéletnek a terhelt bűnösségére és cselekményének minősítésére vonatkozó jogkövetkeztetéseit támadta.

Vélekedése szerint az I. r. terhelt lőfegyvert, lőszert nem "tartott" magánál, hiszen az ítéletben elbírált cselekménye kizárólag terhelttársa lőfegyver, illetve lőszer birtokolásával függött össze akként, hogy őt gépkocsijába beengedte.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítvány kapcsán leszögezte, hogy az valójában a megállapított tényállást sérelmezi, ezért érdemi felülvizsgálat alapja nem lehet. A nyilvános ülésen részt vevő ügyész ezen álláspontját megerősítette, egyben a lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette kapcsán kifejtett védői okfejtést vitatta.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!