A Szolnoki Törvényszék Pf.20142/2019/8. számú határozata házasság tárgyában. Bírók: Szalai-Almádi Ildikó, Szalay Katalin, Válik Edina

Szolnoki Törvényszék

1.Pf.20.142/2019/8. szám

A Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság, az M és B Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Molnár Iván) által képviselt felperes neve felperesnek - dr. Erdei Zoltán Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Erdei Zoltán) által képviselt alperes neve alperes ellen - házassági vagyonjog iránt indított perében a Szolnoki Járásbíróság 7.P.20.372/2017/71. számú ítélete ellen az alperes részéről 73. sorszám alatt beadott fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, és a felperes keresetét elutasítja.

Mellőzi az alperesnek az elsőfokú perköltség viselésére kötelezését és megállapítja, hogy a le nem rótt 540.000.- /Ötszáznegyvenezer/ Ft elsőfokú eljárási illetéket az állam viseli.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 508.000.- /Ötszáznyolcezer/ Ft elsőfokú eljárási költséget.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 254.000.- /Kettőszázötvennégyezer/ Ft másodfokú eljárási költséget.

A le nem rótt 720.000.- /Hetesszázhúszezer/ Ft másodfokú eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 9.000.000.- Ft-ot és ezen összeg után 2016. szeptember 17. napjától a kifizetés napjáig járó érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát, valamint 593.616.- Ft perköltséget. Kötelezte arra is, hogy az államnak felhívásra fizessen meg 540.000.- Ft illetéket.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a peres felek házastársak voltak, mely házasságot 1994. június 4. napján kötötték meg. Házasságukat a Szolnoki Járásbíróság a 4.P.20.048/2016/6.számú jogerős ítéletével 2016. június 30. napján felbontotta. A felek házassági életközössége a bontóperi ítélet szerint 2015. október 5. napján szakadt meg. A házassági vagyonközösség megosztásra a felek között még nem került sor, ezért a közös vagyonról történő rendelkezésre a Ptk. 4:47. § (1) bekezdését kell alkalmazni.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a házassági életközösség időtartama alatt 2010. június 30. napján kelt adásvételi szerződéssel szerezte meg a perbeli, Város 1, Cím1 szám alatti társasházi lakásingatlan tulajdonjogát, a közös tulajdonból hozzátartozó 168/10.000 tulajdoni hányaddal együtt. A vételár 13.573.810.- Ft volt.

Ez az ingatlan az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, függetlenül attól, hogy az kizárólag az alperes 1/1 arányú tulajdonaként került bejegyzésre, a házasfelek osztatlan közös vagyona. Nem tartotta ugyanis megalapozottnak az alperes azon hivatkozását, hogy a perbeli ingatlan az alperes különvagyonába tartozó vagyontárgy lett volna, figyelemmel arra, hogy a bíróság álláspontja szerint mind a foglaló, mind az azt követő vételárrészek is közös vagyonból kerültek kifizetésre. Megállapította, hogy az adásvételi szerződés aláírásakor az alperes az eladónak 1.357.381.- Ft foglalót fizetett meg, azonban az alperes nem jelölte meg, hogy ez milyen forrásból történt, így a Ptk. 4:40. § (2) bekezdése szerint azt kellett vélelmezni, hogy a teljesítés közös vagyonból származott. Az 1.876.429.- Ft-os vételárrészletet a felek közös vagyonában állt Kft2-től kapott hitelből fizette meg az alperes, így az első vételárrészlet megfizetése is közös vagyonból történt. Az elsőfokú bíróság közös vagyonnak minősítette a Fundamenta Lakáskassza Zrt-vel megkötött szerződés alapján a 4.340.000.- Ft kölcsön felvételével megfizetett vételárrészt is, hiszen mind a kölcsön felvétele, mind annak visszafizetése a házastársi életközösség fennállása alatt történt. Ugyanígy minősült a Kft2-től felvett 6.000.000.- Ft összegű munkáltatói kölcsön vételárként történő megfizetése, mely munkáltatói kölcsön szintén az életközösség fennállása alatt került visszafizetésre. Ezért a munkáltatói kölcsön, a Fundamenta Lakáskassza Zrt-től felvett kölcsön, mint vételárrész források tekintetében az elsőfokú bíróság a Ptk. 4:40. § (2) bekezdése alapján arra a következtetésre jutott, hogy teljesítésére a közös vagyonból került sor. Ugyanígy közös vagyonnak minősült az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kölcsön törlesztésének forrásaként megjelölt munkabér is. Az alperes által hivatkozott különvagyona vonatkozásában, melyet az alperes állítása szerint az édesanyjától ajándékba kapott, az alperes bizonyítást nem ajánlott fel. Így ezt a mulasztást az elsőfokú bíróság a Pp. 3.§ (5) bekezdése alapján az alperes terhére értékelte.

Az alperes a perbeli ingatlant a 2016. június 19. napján kelt ajándékozási szerződéssel gyermek1, a felek gyermekének ajándékozta, amelyhez a felperes hozzájárulását nem szerezte be. Az ajándékozási szerződésben az ingatlan, mint ajándék értékét 16 millió forintban határozták meg. Gyermek 1 a 2016. augusztus 31. napján kelt adásvételi szerződéssel az ingatlant 16 millió Ft vételár ellenében értékesítette vevő 1 és vevő 2 részére. Majd gyermek1 megvásárolta a cím 3 szám alatti ingatlant. Azóta életvitelszerűen ebben az ingatlanban él az alperes is.

A felek a házassági életközöség megszakadását követően házassági közös vagyonukat még nem osztották meg.

A felperes keresetében azt kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az alperest 9 millió forint kártérítés jogcímén történő megfizetésére, és ezen összeg után 2016. szeptember 17. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű kamatai, valamint perköltség megfizetésére. Keresetét arra alapozta, hogy a perbeli ingatlant a házasság idején közös vagyonból vásárolták. A házassági életközösség megszűnését követően az ingatlan elidegenítéséhez az alperes nem szerezte be a felperes írásbeli hozzájárulását, mellyel kapcsolatban vélelmet felállítani nem lehet. Így az alperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:52.§ alapján kártérítéssel tartozik.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Az alperes jogi álláspontja az volt, hogy a perbeli ingatlan a különvagyonát képezte, mert azt ő vásárolta. A vételár kifizetéséhez a felperes egyáltalán nem járult hozzá, azt az alperes kölcsönökből teljesítette, amelyek visszafizetéséről saját jövedelméből gondoskodott. Másodlagosan arra hivatkozott, ha az ingatlan mégis közös vagyonnak minősülne, a felperes legfeljebb megtérítési igénnyel léphetne fel a vagyonközösség végleges megosztása esetén, a Ptk. 4:60.§ alapján.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményeként alaposnak találta a felperesnek a Ptk. 4:47. § (1) bekezdése, 4:45. § (1) és (2) bekezdése, a 4:46. § (1) bekezdése alapján azon hivatkozását, mely szerint a felperes kifejezett hozzájárulására lett volna szükség a perbeli ingatlan alperes által történő elidegenítéséhez. Kifejtette, hogy amennyiben a Ptk. 4:46. § (1) bekezdésében meghatározott vélelem fenn is állna, abban az esetben is a felek nyilatkozata, valamint ügyvéd neve tanúvallomása alapján azt lehetett volna megállapítani, hogy a felperes az ajándékozási jogügylethez nem adta hozzájárulását.