A Gyulai Törvényszék P.20150/2018/21. számú határozata sérelemdíj tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 83. §, 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §, 244. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. §, 6:142. §, 6:527. §, 6:528. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 2. §] Bíró: Tóth Beáta
Gyulai Törvényszék
5.P.20150/2018/21.
A bíróság a dr. Asztalos Gábor ügyvéd által képviselt felperes neve felperesnek a dr. Varga István ügyvéd által képviselt alperes neve alperes ellen sérelemdíj iránt indított perében - melybe a dr. Jakab Tamás ügyvéd Alperesi beavatkozó 1 az alperes pernyertessége érdekében beavatkozott - meghozta a következő
ítéletet:
A bíróság megállapítja, hogy az alperes azzal, hogy a felperes kezeléséhez nem a megfelelő eljárást választotta, s emiatt a felperes lábát amputálni kellett, megsértette a testi épségét és egészségét.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 15 000 000 (tizenötmillió) forint sérelemdíjat és ennek 2015. szeptember 21-étől a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát az adott naptári félév teljes idejére.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1 012 555 (egymillió-tizenkettőezer-ötszázötvenöt) forintot, valamint ebből 5115 (ötezer-száztizenöt) forintnak 2016. május 24-étől; 47 440 (negyvenhétezer-négyszáznegyven) forintnak 2018. október 18-ától; 960 000 (kilencszázhatvanezer) forintnak 2016. április 20-ától a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát az adott naptári félév teljes idejére.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2016. december 1-től minden hónap 10. napjáig havonta előre 85 000 (nyolcvanötezer) forint járadékot.
A 2016. december 1. és 2019. május 20. közt lejárt 2 550 000 (kétmillió-ötszázötvenezer) forintot az alperes 15 napon belül köteles megfizetni.
Az ítéletnek a járadékra vonatkozó rendelkezése fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
Az ezt meghaladó keresetet elutasítja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 630 800 (hatszázharmincezer-nyolcszáz) forint perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg a beavatkozónak 15 napon belül 100 000 (százezer) forint perköltséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak az állami adóhatóság felhívására 760 152 (hétszázhatvanezer-százötvenkettő) forint illetéket.
Megállapítja, hogy 3 240 648 (hárommillió-kétszáznegyvenezer-hatszáznegyvennyolc) forint illeték az állam terhén marad.
Kötelezi az alperest, hogy 87 668 (nyolcvanhétezer-hatszázhatvannyolc) forintot, míg a felperest, hogy 26 866 (huszonhatezer-nyolcszázhatvanhat) forintot fizessenek meg az államnak a Gyulai Törvényszék Bírósági Gazdasági Hivatala felhívására. Megállapítja, hogy 26 866 (huszonhatezer-nyolcszázhatvanhat) forint állam előlegezett költség az állam terhén marad.
Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított 15 napon belül a Szegedi Ítélőtáblához címzett, e bíróságnál benyújtandó fellebbezésnek van helye.
A másodfokú bíróság az ítélet ellen irányuló fellebbezést tárgyaláson kívül bírálhatja el, ha
a fellebbezés csak a kamatfizetésre, a perköltség viselésére vagy összegére, illetve a meg nem fizetett illeték vagy az állam által előlegezett költség megfizetésére vonatkozik;
a fellebbezés csak az előzetes végrehajthatósággal, a teljesítési határidővel vagy a részletfizetés engedélyezésével kapcsolatos;
a fellebbezés csak az ítélet indokolása ellen irányul;
A felek a felsorolt esetekben is kérhetik tárgyalás tartását.
A fellebbezési határidő lejárta előtt a felek közösen kérhetik a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálását.
Indokolás:
Tényállás
A felperes 69 éves, házasságban él. 2006-ban rokkantsági nyugdíjba került, magas vérnyomás, illetve depresszió miatt, amely utóbb rendeződött. Rokkantnyugdíjazását követően átlagban heti egy alkalommal takarított és ebből havonta 15 000 forintnyi jövedelemre tett szert.
Férjével és lányával, valamint annak férjével a békéscsabai A1 utcában a 3. emeleten egy 49 m2-es lakásban laktak. A családban a háztartási munkában a családtagok is részt vettek, ám főleg a felperes végezte a főzést, és lakás rendben tartását. Szabad idejében a ház előtti padon a szomszédaival beszélgetett, és előfordult, hogy egy párt aktivistájaként szórólapozott is.
2014. november 6-án A2 vizsgálta a felperest, a lelet szerint tapintható perifériás pulzusok, jó doppler áramlás alapján panaszai gerinc-eredete vizsgálandó.
2015. június 10-én az angiográfia eredményeként tett megállapítás szerint a bal lábon femoro-puplitealis occlusio, ennek sebészi megoldása javasolt. Jobb lábon profunda elzáródás, art. femoralis superficialis eredésben 70-80% stenosis, térdmagasságban elzáródás, APoP2 szakasz visszatelődés, ATP alsó harmadig telődik, ATA és peronea kiáramlás telődik, a jobb oldali elváltozás endovascoralis úton ellátható.
2015. szeptember 14-én történt ellátása alkalmából rögzítették, hogy "jobb oldali femoro-popl. reconstr.-ra előjegyezzük". A lapon hiányzik a panasz, a fizikális és doppler státusz és a gyógyszeres javaslat leírása.
2015. szeptember 20-ától október 3-áig a felperes az érsebészeti osztályon feküdt. Az anamnézis szerint fokozódó dysbasiás panaszai vannak. A dysbasiás távolság 200 méter alatt, főleg a jobb alsó végtagja panaszos, DSA mindkét oldali AFS occlusiót igazolt. Mindkét femorális pulzus tapintható, perifériák nem tapinthatók. A doppler státuszt itt sem tüntették fel.
A felperesen ezután az alperes az alábbi beavatkozásokat és kezeléseket hajtotta végre:
2015. 09. 21. első műtét: femolopoplietalis átmenetről a popplitea II. kivett saját vénával bypass műtét.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!