A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20521/2018/5. számú határozata. [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. §, 6:519. §, 6:548. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.521/2018/5/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Cech Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Cech András ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr. Szalka Renáta jogtanácsos által képviselt Budapesti Fegyház és Börtön (1108 Budapest, Kozma utca 13.) alperes ellen iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2018. február 20. napján meghozott 29.P.20.431/2017/21. számú ítélete ellen a felperes részéről 22. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A le nem rótt 40.000 (negyvenezer) forint fellebbezési illetéket a felperes költségmentessége folytán az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében kérte az alperes kötelezését nem vagyoni kártérítés címén 500.000 forint megfizetésére. Előadta, hogy 2016. évben az alperesi intézetben töltötte fogvatartását, ahol több alkalommal poloska-csípések érték. Kárigényét az alperesnél bejelentette, aki azt a 2016. december 15. napján kelt, 30509/5222-7/2016. számú kártérítési határozatával elutasította.

Az alperes kérte a felperes keresetének elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság először az alperes permegszüntetés iránti kérelmét vizsgálta, és megállapította, hogy a felperes személyesen 2016. december 23. napján vette át a kártérítési kérelmét elutasító alperesi határozatot, azonban azt a felperesi jogi képviselő részére csak ezt követően, 2017. január 3. napján kézbesítették. Az általános eljárásjogi alapelvek alapján az alperesnek elsődlegesen a felperesi jogi képviselő részére kellett kézbesítenie a határozatot, amelyre tekintettel a határozat közlésével megnyíló 30 napos jogvesztő határidőt is a jogi képviselő részére történő kézbesítéstől kell számítani. Az elsőfokú bíróság ehhez képest megállapította, hogy a felperes kereseti kérelmét határidőben terjesztette elő, ezért a per megszüntetésének nem volt helye. Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes keresetének elbírálása során a Ptk. 2:52. § (1) és (2) bekezdését, 6:548. § (1) bekezdését, valamint a 6:519. §-át együtt kell alkalmazni. Megállapította, hogy a büntetés-végrehajtási intézet a 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv.tv.) 122. § a) pontja alapján a fogvatartott jogát sérti azzal, ha nem biztosít számára megfelelő higiéniai elhelyezést. Az elsőfokú bíróság szerint a poloskacsípések okozta bántalom a testi épség és egészség sérülését jelenti, így az a Ptk. 2:43. § a) pontja szerinti személyiségi jogsérelmet megalapozza. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapította, hogy a felperest ágyi poloska csípések érték, amikor az alperesnél a szabadságvesztését töltötte. Az elsőfokú bíróság vizsgálta ugyanakkor a kártérítési felelősség szabályainak megfelelően az alperesi magatartás felróhatóságát és megállapította, hogy az alperes eredménnyel hivatkozott a felelősség alóli kimentés szabályára azzal, hogy a felperes a poloskacsípésekkel kapcsolatban a megfelelő gyógykezelést megkapta, illetve, hogy az intézetben a jogszabályoknak és a szakmai szabályoknak megfelelő poloskairtást elvégezték. Az alperes az intézetben rendszeresen végeztetett poloskairtást, amelynek eredményessége az élősködők biológiai sajátosságai folytán előre nem látható. Az alperes a 2016. évben március, május, július és augusztus hónapban végeztetett poloskairtást, majd a felperes jelzésére újabb, soron kívüli irtás iránt intézkedett 2016 decemberében. A poloskairtás szakmai szabályainak és követelményeinek vizsgálata körében az elsőfokú bíróság igazságügyi szakértőt rendelt ki, aki aggálytalan és ellentmondásmentes szakértői véleményében kifejtette, hogy az alperes által megbízott cég által használt vegyszer és módszer az ágyi poloska kiirtására és újabb poloskafertőzés megelőzésére alkalmas. Az évi négy alkalommal végzett ágyi poloskairtás mindenben megfelel az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott szakmai irányelveknek. Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy az alperes a jogszabályi kötelezettségének eleget tett, sőt, az előírt évi két alkalom helyett négy alkalommal rendelt el rovarirtást, valamint a felperes jelzése alapján további egy soron kívüli rovarirtásról gondoskodott. Az alperes tehát megfelelően bizonyította, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az elsőfokú bíróság tehát az alperes felróhatóságának hiányában a jogsértés megállapítása és a sérelemdíj megfizetése iránti kereset elutasításáról határozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperesi keresetnek helyt adó döntés meghozatalát. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást és a felperes által az alperesi intézetben elszenvedett poloskacsípések megtörténtét, valamint az ebből következő személyiségi jogi jogsértés tényét helyesen állapította meg, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékokat, így a szakértői véleményt hibásan mérlegelve jogilag téves következtetést vont le az alperes felróhatóságát illetően. A perbeli szakértői vélemény megállapításai kizárólag a használt irtószerek és az alkalmazott módszer vonatkozásában értelmezendőek, az alperes felróható magatartása azonban nem pusztán az alkalmazott irtószer és a konkrét módszer függvénye. Ebben a körben értékelni kell az irtások sűrűségét, a szakmailag hatékonynak tekinthető végrehajtást és a fertőzöttség bejelentésétől számított reakcióidőt. Az irtásokról készült jegyzőkönyvekből mindezek nem, vagy csak részben derülnek ki, így a szakértő válaszai alapján az alperes felróhatósága vagy annak hiánya nem állapítható meg. A szakértői vélemény ugyanakkor az általánosan elvárható magatartás körében több lényeges megállapítást is tett, mégpedig hogy a permetezés során az irtószert minden olyan helyre el kell juttatni, ahol a poloska tartózkodik, így az ágyak réseibe, elosztókba, ablakkeretbe, sőt a villanyvezetékek hézagaiba is. Az irtószer általában csak a kifejlett rovarokat öli meg, a petékre hatástalan, így a kezelést akár 3-4 alkalommal is meg kell ismételni. A szakértői vélemény részét képezi a M.E.G.E. szakmai ajánlása, amelyben többek között az szerepel, hogy az ágyi poloskák zárkában való megjelenése esetén azonnal ki kell vizsgálni a fertőzöttség mértékét, a zárka lakóit ellenőrzött fürdetés után tiszta, kezelt ruhákba öltöztetve nem fertőző zárkákba kell áthelyezni, ezt követően a teljes bútorzatot szét kell szerelni és a zárkában szakértő irtást kell végezni, majd a kezelést 12-14 nap elteltével meg kell ismételni. Mindezen előírásoknak az alperes nem tett eleget. A felperes előadása, illetve a csatolt jegyzőkönyvek alapján megállapítható, hogy a poloskacsípések észlelését követően közvetlenül nem történt külön irtás a zárkákban, a fogvatartottak legfeljebb hipót kaptak a poloskák elleni védekezés céljából. Arra sincs adat, hogy a néhány héttel később elvégzett irtást a szakmai ajánlásban leírt alapossággal végezték volna. A felróható magatartás tanúsításának nem feltétele, hogy a károkozó eljárása során jogszabályi kötelezettségét sértse. A közhatalmi jogkörben eljáró alperes jogellenes magatartása az elsőfokú bíróság által is megállapítást nyert. Az alperes a kártérítési felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A felperesi álláspont szerint a 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet mellékletében szereplő jogszabályi kötelezettségeknek megfelelő eljárás az adott helyzetben elvárható magatartással semmiképpen sem azonosítható. Az alperesi büntetés-végrehajtási intézetnek a számára elérhető eszközök igénybevételével mindent meg kell tennie azért, hogy a fogvatartottak jogainak sérelmét megelőzze, illetve hogy a bekövetkezett jogsértést a lehető legrövidebb időn belül megszüntesse. A perbeli esetben a jogsértés megszüntetésére, tehát a poloskák kiirtására az évenkénti négy általános irtás biztosan nem volt alkalmas, vagyis az alperes nem tett meg minden tőle telhetőt a poloskák mielőbbi kiirtásáért.