A Kúria Pfv.20119/2015/7. számú precedensképes határozata tulajdonjog megállapítása tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 579. §]

A határozat elvi tartalma:

Nem állapítható meg tulajdonjog a felperes javára, ha a perbeli ingatlan korábban az alperes édesanyjának bérleménye volt, aki - külön okirat értelmében - kizárólag a lányának vásárolta meg azt, és a törlesztő részleteket is ő fizette, a felperes pedig huzamos ideig nem tette vitássá, hogy a perbeli ingatlan az alperes különvagyonát képezi.

***********

Pfv.II.20.119/2015/7.

A Kúria a felperesnek az I. rendű és a II. rendű alperes ellen tulajdonjog megállapítása iránt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon 13.P.IV.21971/2013. számon indult perében a Fővárosi Törvényszék 44.Pf.632.960/2014/10. számú jogerős ítélete ellen a felperes részéről 25. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a 2015. szeptember 15. napján tartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. rendű alperesnek 127.000 (százhuszonhétezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A le nem rótt 600.000 (hatszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes és az I. rendű alperes elvált házastársak, életközösségük 2009 júliusában megszakadt, a 2000 decemberében kötött házasságukat a bíróság a házasság felbontása és a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben hozott jogerős részítélet felbontotta. A részítélet indokolása szerint a felek hosszabb ideig tartó élettársi kapcsolat után kötöttek házasságot. A házastársi közös vagyon megosztása tárgyában a per folyamatban van.

A B., Gy. u. 14. fszt. 1. számú önkormányzati bérlakás bérlője az I. rendű alperes édesanyja volt. A lakást az 1994. március 22-én kötött adásvételi szerződéssel az I. rendű alperes állagvevőként, édesanyja haszonélvezeti vevőként 226.050 forint vételárért megvásárolta a II. rendű alperestől. A szerződés aláírásakor 22.605 forint vételárelőleg megfizetésére került sor, a szerződő felek a további vételárrész havi 784 forint összegű törlesztésében állapodtak meg. A szerződéskötés napján készült egy külön okirat, amelyben az I. rendű alperes édesanyja úgy nyilatkozott, hogy az általa bérelt lakást gyermeke részére vásárolja meg, haszonélvezeti jogának fenntartásával. Az adásvételi szerződés alapján az I. rendű alperes tulajdonjogát és édesanyja haszonélvezeti jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Miután a szerződésben az ingatlan helyrajzi száma elírásra került, a szerződő felek 2002. május 7-én a korábbi feltételekkel ismét adásvételi szerződést kötöttek, amelynek ingatlan-nyilvántartási átvezetése is megtörtént. A perbeli lakásban a szerződéskötéskor és ezt követően még évekig az I. rendű alperes édesanyja lakott, majd a másik gyermekéhez költözött és 2011 októberében elhunyt. A volt házastársak a perbeli ingatlanban nem laktak.

A felperes keresete annak megállapítására irányult, hogy a perbeli ingatan 1/2 tulajdoni hányada házastársi közös vagyon jogcímén megilleti. Ennek megfelelően kérte tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartási bejegyzését. Kereseti kérelme ténybeli alapjaként azt adta elő, hogy az I. rendű alperessel 1991-től a házasságkötésig élettársi kapcsolatban éltek. Az ingatlan egyösszegű vételárrészét részben édesapja, részben az I. rendű alperes családja egyenlítette ki, a havi részleteket pedig az I. rendű alperessel közös vagyonból fizették. A kereset jogalapjaként a Csjt. 27. § (1) bekezdését, továbbá a Ptk. 116. § (1) bekezdését jelölte meg és arra hivatkozott, hogy a bírói gyakorlat szerint a vagyoni viszonyok méltányos rendezése érdekében a házasság vagyonjogi hatásai az életközösség tényleges kezdetétől érvényesülnek. Az EBH 1999. 20. és a BH 2013. 268. szám alatt közzé tett határozatokra hivatkozással kifejtette, hogy az I. rendű alperessel azonos arányú közös tulajdona a perbeli ingatlan, mert azt volt házastársa az életközösség fennállása alatt édesanyja mint bérlő hozzájárulásával gyakorolt vételi joga alapján, a volt bérlő haszonélvezeti jogával terhelten szerezte meg, a vételár részletekben történő kiegyenlítésével. Ilyenkor fel sem merülhet, hogy a volt bérlő az ingatlant a leszármazójának ajándékozta.

Az I. rendű alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy édesanyja a perbeli ingatlant az 1994 márciusi szerződéssel részére vásárolta, haszonélvezeti jogának fenntartásával. Az egyösszegű vételárrészt édesanyja fizette ki és haláláig ő egyenlítette ki a vételárrészleteket is, de ennek közös viselése sem eredményezne tulajdonjogot volt házastársa javára. A felperes az ingatlannak az I. rendű alperes különvagyonába tartozását korábban nem vitatta, a vagyonjogi perben beadványaiban elismerte.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresettel egyezően döntött és rendelkezett a jogváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről. Ítélete indokolásában megállapította, hogy a felperes és az I. rendű alperes 1991-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, majd több évi együttélés után kötöttek házasságot. Ezt a perben nem vitatták, illetőleg az I. rendű alperes a felek között folyamatban lévő más eljárásokban elismerte. Az adásvételi szerződés megkötése az életközösség fennállása alatt történt, vagyonjogi vonatkozásban pedig a házasságot megelőző életközösség a házastársi életközösséggel egységbe olvad, ezért az életközösség megszűnésekor a házasság vagyonjogi hatásait az életközösség tényleges kezdetének az időpontjától kell számítani. A volt házastársak az élettársi kapcsolatuk vagyonjogi következményeire ettől eltérő megállapodást nem kötöttek, illetőleg eltérő akaratukra a körülményekből sem lehet következtetni. Az I. rendű alperes édesanyjának nyilatkozata nem igazolja, hogy a perbeli ingatlan az I. rendű alperes különvagyona. Az állami, illetve az önkormányzati tulajdonú lakóházingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló 32/1969. (IX. 3.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 5. § (1) és (2) bekezdése, továbbá a 16/169. (IX.30.) ÉVM-MÉM-PM együttes rendelet (továbbiakban: Vhr.) 7. § (1) bekezdésének a-c) pontjai értelmében nem valósul meg az ajándékozás akkor, ha a bérlő az önkormányzati bérlakást a leszármazottja részére úgy vásárolja meg, hogy a holtig tartó haszonélvezeti jogát fenntartja. A bérlő lemondása nem a bérleti jogra, hanem az őt megillető elővásárlási jogra vonatkozott, csak a lakás haszonélvezettel terhelt tulajdonjogának az I. rendű alperes általi megvásárlására terjedt ki. Az I. rendű alperes ennek alapján gyakorolhatta az elővásárlási jogát. Mivel a lakás édesanyja önálló bérlete volt, ezért a bérleti jogviszony értéke a volt bérlő vagyonához tartozott. A lakás tehát nem az alperes különvagyona, ezért nem releváns, hogy a vételár részletek fizetésének mi volt a fedezete.

Az I. rendű alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kifejtette, hogy a bontóperben hozott részítélet az életközösség kezdetét nem határozta meg, kizárólag azt rögzítette, hogy a felek több évi élettársi kapcsolat után kötöttek házasságot. Az adott perben az életközösség 1991. évtől való fennállására a felperes hivatkozott és utalt arra, hogy annak kezdetét volt házastársa jelölte meg. Az I. rendű alperes azonban erre vonatkozó elismerő nyilatkozatot nem tett, és a felperes állítását a tanúk vallomása sem támasztotta alá. A felperes nem bizonyította, hogy az élettársi kapcsolat 1991. évtől, illetve a szerződéskötés időpontjában fennállt volna. Mindezek figyelembe vételével az életközösség kezdetének 1991. évben történő megjelölése okszerűtlen és ellentétes a bontóperi részítélet tényállásában foglaltakkal is.