BH 2001.2.84 A munkavállalót a munkaviszony megszűnését követően a volt munkáltató jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartástól való tartózkodás kötelezettsége csak erre irányuló megállapodás alapján és legfeljebb három évig terheli. A jogszabály helytálló értelmezése szerint a megállapodás érvényességi feltétele a munkavállaló magatartásának korlátozásához képest megfelelő ellenérték, továbbá a versenytilalom tisztességes, a munkavállaló megélhetését, a szabad piaci versenyt méltánytalanul és túlzottan nem korlátozó feltétel meghatározása. A megállapodásban kikötött versenytilalom nem eredményezhet olyan mérvű korlátozást, amely nem az információk védelmét, a munkáltató gazdasági tevékenysége veszélyeztetésének elkerülését, hanem az adott tevékenység tekintetében széles körben és területen a piaci verseny jelentős korlátozását jelenti [Mt. 3. § (4) bek., 165. § (1) bek., 1996. évi LVII. tv, Ptk. 237. § (1) bek.].

A felperesek egyéni vállalkozóként egy üvegkereskedelemmel, üvegmegmunkálással és más üvegezéssel kapcsolatos tevékenységet végző magánvállalkozás vezetői.

Az I. rendű felperes az I. rendű alperest, a II. rendű felperes pedig a II. rendű alperest alkalmazta határozatlan idejű munkaviszonyban üveges munkakörben, a minimálbérnek megfelelő személyi alapbérrel.

A felperesek az alperesekkel kötött munkaszerződésben, illetve annak későbbi módosításában megállapodtak abban, hogy munkáltatói rendkívüli, illetve munkavállalói rendes felmondás esetén a munkaviszonyuk megszűnését követő három éven belül három megyében a felperesek vállalkozásával azonos tevékenységre sem egyéni sem társas vállalkozást nem hoznak létre, ilyenben alkalmazottként, segítő családtagként, megbízási jogviszony keretében munkát nem vállalnak és semmilyen módon nem működnek közre.

A felperesek ezért a kötelezettségvállalásért a havi munkabéren (minimálbéren) felül évente emelkedő összegű: havi 800-1000, illetve 1500 forint ellenértékben és kezdetben havi 1600 forint, majd 2000, illetve 2200 forint étkezési hozzájárulásban részesültek.

Az alperesek 1997. január 1-jétől az alperesekkel kötött megállapodások módosításában a versenytilalmat kiterjesztették a munkáltatónál a kereskedelmi tevékenység és export-import bármilyen lebonyolításában részvétel esetén Magyarország egész területére, továbbá a külkereskedelmi tevékenységgel érintett országokra a munkáltató által forgalmazott termékek (anyagok, gépek) kereskedelme esetén.

Az I. rendű alperes az 1994. február 1-jétől 1998. február 17-ig - a munkaviszonya rendes felmondásával történt megszüntetéséig - összesen 35 000 forint ellenértékben és 80 720 forint étkezési hozzájárulásban, a II. rendű alperes 1995. január 5-től 1997. augusztus 25-ig - a munkaviszonyának a munkáltató által rendkívüli felmondással történt megszüntetéséig - összesen 29 101 forint ellenértékben és 58 201 forint étkezési hozzájárulásban részesült.

A megállapodásban a felek kikötötték, hogy a munkavállalók a szerződés megszegése esetén 10 000 USD-nek a kötelezettségszegés napján esedékes OTP Kereskedelmi Bank valutaeladási forintárfolyamán számított forintellenértékét, valamint a jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatát kötelesek megfizetni.

Az I. rendű felperes az I. rendű alperes, a II. rendű felperes a II. rendű alperes ellen benyújtott keresetében 10 000 USD forintellenértékének - 2 137 100 forintnak - és kamatainak megfizetését kérte arra hivatkozva, hogy az alperesek 1998. január 8-án létrehozták a felperesek vállalkozása tevékenységével jórészt megegyező - túlnyomórészt üvegező - tevékenységű bt.-t. A társaság megalakulásával a felperesek megrendelései a bt. székhelyén jelentősen csökkentek.

A munkaügyi bíróság a pereket a Pp. 149. §-ának (2) bekezdése alapján egyesítette, és ítéletével a felperesek keresetének helyt adott. Kötelezte az I. rendű alperest és a II. rendű alperest, hogy fizessenek meg személyenként az I. rendű felperesnek, illetve a II. rendű felperesnek 2 137 100 forintot és annak 1998. január 8-tól a kifizetésig számított évi 20%-os késedelmi kamatát, továbbá 100 000 forint perköltséget.

A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a perbeli megállapodások mindenben megfeleltek az Mt. 3. §-a (3) és (4) bekezdésében előírtaknak, sem jogszabályba, sem a jó erkölcsbe nem ütköztek, továbbá az alpereseknek a feltűnő értékkülönbségre hivatkozása sem alapos. A felperesek a havi munkabérük kb. 20%-át kapták meg ellenértékként, ami így megfelelőnek minősül. A megállapodásokban kikötött étkezési hozzájárulást is az Mt. 3. §-ának (4) bekezdése szerinti ellenértékhez tartozónak minősítette, mivel az alperesek korábban ilyenben nem részesültek és a felperesek más munkavállalónak ilyen juttatást nem fizetnek.

A munkaügyi bíróság az így kikötött ellenértéket megfelelő mértékűnek tekintette, és az alperesek által tényszerűen nem vitatott szerződésszegés következményeként a megállapodásokban kikötött összegeknek a Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése szerint minősülő általános kártérítésként való megfizetésére kötelezte őket.

Az alperesek fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperesek által személyenként fizetendő marasztalás összegét 430 000 forintra és ennek kamatára leszállította, az alperesek perköltség fizetésére marasztalását mellőzte, továbbá rendelkezett arról, hogy a felek maguk viselik az elsőfokú eljárási költségeiket. Kötelezte a felpereseket személyenként 102 430 forint elsőfokú eljárási illeték megfizetésére. Ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította. A felpereseket személyenként 30 000 forint fellebbezési eljárási költség és 102 430 forint fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezte.

A másodfokú bíróság vizsgálta a megállapodások érvényességét, és megállapította, hogy alperesi kötelezettségvállalásra nem megfelelő ellenérték fejében került sor, ezért a megállapodások az Mt. 3. §-ának (4) bekezdésébe ütköznek, és a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében érvénytelenek. Álláspontja szerint a megállapodásokban kikötött 10 000 USD-hez, mint a szerződésszegés jogkövetkezményeként meghatározott összeghez kell az alpereseknek fizetett ellenértéket viszonyítani, ehhez képest az ellenérték aránytalanul alacsony, tehát nem megfelelő.

A megyei bíróság a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján az érvénytelenség okát akként küszöbölte ki, hogy a szerződésszegés következményeként meghatározott 10 000 USD-t 2000 USD-re, illetve annak forintértékére leszállította. Kifejtette, hogy ilyen mértékű jogkövetkezmény mellett a felperesek által nyújtott havi 3000 forint körüli ellenérték már megfelelőnek tekinthető. Álláspontja szerint ez az összeg a szerződésszegés jogkövetkezményeként terheli az alpereseket, függetlenül a kár keletkezésétől, illetve annak mértékétől.

A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelemmel, az alperesek csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel éltek.