EH 2001.411 A tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, nem hoz létre a korábbi jogalaptól független új kötelezettségvállalást, ezért magának a tartozásnak a jogcímét, vagyis az érvényesíteni kívánt jogot a felperesnek a keresetben meg kell jelölnie. [Ptk. 242. § (1) bek., Pp. 121. § (1) bek. c) pontja]
Az alperesek egy keltezés nélküli - de a felperes előadása szerint 1994. április 30-án kelt - írásbeli tartozáselismerő nyilatkozatban kijelentették, hogy K.-nak egyetemlegesen tartoznak 40 000 000 forinttal. Az okirat záradékaként S. K. kijelentette, hogy a tartozás joghatályosan teljesíthető S. Zs. kezéhez is. Az S. K. ügyvezetése mellett működő D. Kft.-nek tartozása állt fenn az E. S. Kft.-vel szemben, amely ezt a követelést a felperesre engedményezte.
S. K. átvállalva a D. Kft.-nek az ily módon a felperessel szemben fennálló tartozását, a felperesre engedményezte az alperesekkel szemben fennálló követelését és erről az alpereseket értesítette.
A felperes keresetében a tartozáselismerő nyilatkozat alapján 40 000 000 forint és kamata egyetemleges megfizetésére kérte az alperesek kötelezését. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Egyrészt arra hivatkoztak, hogy a tartozáselismerést tartalmazó okirat keltezés hiányában alaki hibás, másrészt pedig arra, hogy a záradékból megállapíthatóan az személyhez kötött követelést tartalmazott és így a Ptk. 328. §-ának (2) bekezdése értelmében nem lett volna engedményezhető. Az alperesek azt is állították, hogy tartozásuk azért sem áll fenn, mert 1995-ben az I. r. alperes 40 000 000 forintnál nagyobb összegben fizette ki S. K. váltótartozásait.
Az elsőfokú bíróság ítéletével 40 000 000 forint és kamata egyetemleges megfizetésére kötelezte az alpereseket. Az ítéleti indokolás szerint a dátum hiánya nem teszi érvénytelenné a tartozáselismerő nyilatkozatot. A záradék tartalmából az elsőfokú bíróság szerint nem lehet olyan következtetésre jutni, hogy a követelés személyhez kötött lett volna, így az engedményezésnek nem volt akadálya. A váltótartozás kifizetése útján történt teljesítés tényét pedig az alperesek semmivel sem bizonyították a perben.
Az ítélet ellen az alperesek éltek fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatását és a kereset elutasítását. Fellebbezésükben az alperesek továbbra is a tartozáselismerő nyilatkozat alaki hibájára, a követelés személyhez kötöttségére tekintettel az engedményezés kizártságára, továbbá a váltótartozás kiegyenlítésével történt teljesítésre hivatkoztak. A III. r. alperes külön előkészítő iratban arra is hivatkozatt, hogy a tartozáselismerést annak fejében írta alá, hogy S. K. D. K. Kft.-ben szereplő üzletrészéből ő is részesedjen, ami azonban nem történt meg. Kérte tanúként meghallgatni S. K.-t, valamint a tartozáselismerő okiratot ellenjegyző dr. Gy. Á. ügyvédet.
A felperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult.
Az alperesek fellebbezése az alábbiak szerint alapos.
A tartozáselismerő nyilatkozat alaki hibájára alaptalanul hivatkoztak az alperesek, mert a keltezés, illetve a dátum nem érvényességi kelléke a tartozáselismerést tartalmazó okiratnak. Alaptalan a Ptk. 328. § (2) bekezdésre való hivatkozás is, mert az okiratban az alperesek vagyonjogi követelést ismertek el, ami fogalmilag nem minősülhet a jogosult személyéhez kötött követelésnek és az okiratba foglalt záradék sem képezhette akadályát a követelés engedményezésének.
Az elsőfokú bíróság helyesen hívta fel a Ptk. 242. §-át és azt is helyesen rögzítette, hogy az alperesek semmiféle bizonyítékot sem terjesztettek elő annak bizonyítására, hogy tartozásuk nem áll fenn. Az elsőfokú bíróság ítélete mégis megalapozatlan és így jogszabálysértő, mert anélkül kötelezte az alpereseket 40000000 forint és jár. egyetemleges megfizetésére, hogy feltárta és ítéletében megjelölte volna az alperesek marasztalásának jogcímét. A Ptk. 242. § (1) bekezdésnek az a rendelkezése, amely szerint a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, ugyanis éppen azt jelenti, hogy a tartozáselismerés nem minősül a korábbi jogalaptól független új kötelezettségvállalásnak, nem tekinthető a marasztalás önálló, új jogcímének, nem tekinthető novatiónak. A tartozáselismerés joghatása csak az, hogy megfordítja a bizonyítási terhet, mert ezt követően már az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn. Magának a tartozásnak a jogcímét, vagyis az érvényesíteni kívánt jogot azonban a Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a felperesnek kell keresetlevelében megjelölnie. A felperes ezt elmulasztotta, mert keresete jogalapjaként csak - a kifejtettek szerint önálló jogcímnek nem minősülő - tartozáselismerő nyilatkozatot jelölte meg, amely egyébként szintén nem tartalmazta a követelés jogcímét.
Az elsőfokú bíróságnak fel kellett volna hívnia a felperest a követelés jogcímének a megjelölésére. A lefolytatandó új eljárásban ezt pótolni kell az alperesek személyes meghallgatása útján, továbbá az elsőfokú eljárásban a felperes által, a fellebbezésben pedig már az alperesek által is indítványozott dr. Gy. Á. ügyvéd, valamint a követelés eredeti jogosultja S. K. tanúkénti meghallgatásával, illetve a felek által esetleg indítványozandó további bizonyítás lefolytatásával fel kell tárni, hogy a felperes jogelődjének valóban állt-e fenn és milyen jogcímen olyan követelése az egyes alperesekkel szemben, amelyet a felperes engedményesként sikerrel érvényesíthet. Ennek során a bizonyítási teher a jogcím megjelölése tekintetében a felperesre, a tartozás fenn nem állta tekintetében pedig az alperesekre hárul.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pf. VI. 26 159/1999/6. sz.)