BH 2006.6.173 A feltételes szabadságra bocsátás a cselekmény elbírálásán kívül eső, a szabadságvesztés végrehajtása során alkalmazható lehetőség - Az el­bíráláskor hatályban lévő törvény szerinti minősítéshez tartozó - büntetési tételben kifejezésre jutó - súlyo­sabb jogkövetkezmény alkalmazhatósága mellett ezért a feltételes szabadságra bocsátás kedvezőbb lehetősége összhatásában nem jelenti a cselekmény enyhébb elbírálását [Btk. 2. §, 47. §].

Az elsőfokú bíróság a 2003. március 17. napján hozott ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki 45 rb. lopás bűntettében - amelyből 5 rb. kísérlet -, lopás vétségében és közokirattal visszaélés vétségében. Ezért az I. r. terheltet halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt 2 évi és 8 hónapi börtönbüntetésre, 3 évre a közügyektől és 2 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az I. r. terhelt az ország különböző helyein, 27 városban, 1998. szeptember 25. és 1999. januártól június 1. közötti időben 45 alkalommal hengerzártörés módszerével magánlakásokba hatolt be. A lakásokból 46 sértettől 4000 forinttól 299 800 forintig terjedő értékben különböző műszaki cikkeket, háztartási felszereléseket, ékszert, órákat, készpénzt, valutát és egyéb tárgyakat tulajdonított el. 5 lakásban a cselekményt befejezni nem tudta. 4 esetben az elkövetési érték 200 000 forintot meghaladta, de az 500 000 forintot nem érte el.

Á. K. lakásából a nevére kiállított útlevelet is elvitte.

A másodfokú bíróság a 2003. október 29. napján hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. terhelt vonatkozásában annyiban változtatta meg, hogy a terhére megállapított 45 rb. lopás bűntettéből 4 rb.-t nagyobb értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének minősítette. A vele szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 4 évre, a közügyektől eltiltást 5 évre súlyosította. Megállapította, hogy az I. r. terheltnek a szabadságvesztést fegyházban kell letöltenie. Az I. r. terhelt vonatkozásában a feltételes szabadságra bocsátás kizárására vonatkozó rendelkezést mellőzte.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. A felülvizsgálati indítvány szerint a másodfokú bíróság a Btk. 2. §-ának megsértésével tévesen alkalmazta a terhelttel szemben az elbíráláskor hatályos törvényi rendelkezéseket, amikor azt állapította meg, hogy a többszörös visszaesőként elkövetéshez fűződő joghátrányok, a felfüggesztett szabadságvesztésből, illetve a feltételes szabadságból kizárás, valamint a középmértékes büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések összességében súlyosabbá teszik az elkövetéskori jogszabályok alkalmazását.

Sérelmezte továbbá, hogy a megyei bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó tényezőket hiányosan tárta fel és tévesen értékelte, nem megfelelően alkalmazta a Btk. 83. §-át, ennek eredményeképpen eltúlzottan súlyos, a belső arányosságot is sértő büntetést szabott ki.

A Legfőbb Ügyészség az átiratában - és az ügyész a nyilvános ülésen is - a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.

A felülvizsgálati indítvány a következők szerint alapos: A felülvizsgálat során a törvényes büntetési keretben kiszabott büntetés nem támadható, és a Btk. 83. §-a nem megfelelő alkalmazására hivatkozás nem felülvizsgálati ok. Ezért a felülvizsgálati indítvány a büntetés súlyosságát sérelmező részében a törvényben kizárt.

Anyagi jogszabályt sértett azonban a másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú bírósággal ellentétben úgy ítélte meg, hogy a terhelt számára az elbíráláskor hatályban lévő törvények kedvezőbb elbírálást eredményeznek.

A Btk. 2. §-ának értelmezése mind az első-, mind a másodfokú eljárásban felmerült. Az elsőfokú bíróság - indokolás nélkül - az elkövetéskori törvényeket alkalmazta. A másodfokú bíróság ezt tévesnek értékelve a többszörös visszaesőként való elkövetéshez fűződő súlyosabb joghátrányra: a felfüggesztett szabadságvesztésből, illetve a feltételes szabadságból kizárásra, valamint a középmértékes büntetéskiszabás előírására utalva az elbíráláskori törvények alkalmazását találta kedvezőbbnek. Álláspontjának részletes indokaival azonban szintén adós maradt.

A büntetőtörvény időbeli hatályát szabályozó 2. §-a szerint a bűncselekményt az elkövetése idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban lévő új büntetőtörvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni, egyébként az új büntetőtörvénynek nincs visszaható ereje.

A büntetőtörvény időbeli hatályának általános szabálya tehát az, hogy a bűncselekményt az elkövetés idején hatályban lévő törvény szerint kell elbírálni. Ezen általános szabály alól a Btk. 2. § második mondata két kivételt tesz: az új törvény alkalmazását akkor írja elő, ha a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy azt enyhébben kell elbírálni.

Jelen esetben az elkövetéskori és az elbíráláskori törvények elemzése és egybevetése alapján abban kellett állást foglalni, hogy melyik törvény biztosít kedvezőbb elbírálást. Ennek megítélésénél nem általánosságban a súlyosabb vagy enyhébb törvényi változásoknak van jelentősége, hanem az adott elkövető konkrét magatartásait vizsgálva kell eldönteni, hogy melyik törvényi rendelkezést kell enyhébbnek tekinteni összhatásában az elbírálásnál, a büntetőjogi felelősség megállapításánál.

A vagyon elleni bűncselekmények esetén az értékhatá­rok változása jelentősen befolyásolja a cselekmények minősítését.

Az elkövetéskor hatályos Btk. 138/A. §-ának a) pontja értelmében a nagyobb érték az 500 000 forintot meghaladó, kisebb érték az 5001 forinttól 500 000 forintig terjedő összeg.