EH 2000.309 A fél nyilatkozatához a tartozás-elismerés következményei csak akkor fűződhetnek, ha a tartozás elismerése magyarázatot nem igénylő módon kifejezetten és félreérthetetlenül történik [Ptk. 242. § (1) bek.].
A jogerős ítélet indokolása szerint a felek között 1994. július 25-én létrejött szerződés alapján az alperes gázkészülékeket vett át a felperes szarvasi kirendeltségétől azzal, hogy a vételárat - a készülékek értékesítésétől függetlenül - nyolc napon belül kifizeti: mintakészlet átvétele esetén pedig a vételár megfizetésére a felperes öt hónapos türelmi időt engedett.
Az alperes az 1994. július 25-én 715 104 szám alatt kiállított 93 750 forintról szóló számlából csupán 50 361 forintot fizetett meg, s nem egyenlítette ki a 715 105 számú számla alatt kiállított 283 563 forint és a 715 107 számú számla szerinti 39 168 forint vételárat sem. Az alperes tartozása így 369 606 forint volt, amelyre 1995. március 17-én 3486 forintot megfizetett, s ezzel tartozása a kereset szerinti 366 120 forintra csökkent, amelyet a felperesnek megfizetni tartozik. Utalt a bíróság arra, hogy az alperes a jogviszony lezárását követően 445 280 forint összegű tartozása fennállását írásban elismerte, így a Ptk. 242. §-a értelmében őt terhelte annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető vagy a szerződés érvénytelen. A felperes okirattal igazolt követelésének megfizetését egyébként az alperesnek ugyanilyen módon kellett volna bizonyítania figyelemmel arra, hogy a teljesítés részéről postai úton vagy pedig a felperes pénztárába való befizetéssel történt. Ezért az alperes állítását netán alátámasztó tanúvallomások nem lennének elégségesek a felperes által kimutatott és a kirendelt könyvszakértő által is igazolt, tartozások teljesítésének bizonyítására. Ezért a másodfokú bíróság a már kihallgatott tanúk ismételt meghallgatására irányuló bizonyítási kérelem teljesítését, továbbá a felperes szarvasi kirendeltségének volt vezetőjével folytatott telefonbeszélgetéséről titokban készített hangfelvételt sem vette bizonyítékként figyelembe.
A jogerős ítélet ellen - annak hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása végett - az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperessel szemben tartozása a kereset szerint fennáll.
A bíróság által tartozás-elismerésnek tekintett nyilatkozatának helyes értelme ugyanis az, hogy az 1994. december 31-éig fennállt tartozását később rendezte. Sérelmezte, hogy a szakértő véleményére utalással a bíróság több befizetését tanúsító számlát, illetőleg feladóvevényt is figyelmen kívül hagyott. Végül előadta, hogy a felperes követelésének egyenlegét nem lehet három számla és az azokra elkönyvelt jóváírások alapján megállapítani, hanem csak a teljes forgalom egybevetésével. Az elszámolás emellett hiányos, mert a felperes a visszaszállított termékekről nem csatolt jegyzéket. Végül kifogásolta, hogy a hangfelvétel lejátszhatósága és annak tartalmának bizonyítékként való figyelembe vehetősége érdekében a bíróság a felperes kirendeltség vezetőjét nem nyilatkoztatta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A fél nyilatkozatához a Ptk. 242. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogkövetkezmények csak akkor fűződhetnek, ha a tartozás elismerése magyarázatot nem igénylő módon - tehát kifejezetten és félreérthetetlenül - történik, s abból világosan kitűnik, hogy a fél a követelés fennállását nem vonja kétségbe.
A perbeli esetben a bíróságok által tartozáselismerésnek tekintett keltezés nélküli nyilatkozat e feltételeknek nem felel meg. Az alperes a részére megküldött előre elkészített okirat kitöltése helyett az arra vezetett nyilatkozatában mindössze azt ismerte el, hogy 445 281 forint tartozása 1994. december 31-ig fennállt, s a múlt idő alkalmazása a nyilatkozat további tartalmát (" kiegyenlítés 1995. II. 20.") illetően arra is engedhet alappal következtetést, hogy az alperes a tartozását már az okirat kiállításakor rendezettnek tekintette. Tévedtek tehát a bíróságok, amikor a szóban forgó írásbeli nyilatkozatot tartozáselismerésnek tekintették és ítéletüket arra alapították.
Hasonlóként téves a másodfokú bíróságnak az a a jogi álláspontja is, miszerint az alperesnek az okirattal igazolt követelés teljesítését ugyanilyen módon kellett volna bizonyítania.
A Pp. 6. §-a a szabad bizonyítási rendszer alapján állva rendelkezik akként, hogy - a törvény eltérő rendelkezése hiányában - a bíróság felhasználhat minden bizonyítékot, amely a tényállás kiderítésére alkalmas. Nincs akadálya tehát annak, hogy a felperes okirattal igazolt követelésének kiegyenlítését az alperes tanúkkal bizonyítsa. (Legf. Bír. Pfv. VI. 20 495/1998. sz.)