A Győri Törvényszék Mf.20260/2013/5. számú határozata munkabér (ELMARADT munkabér) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 235. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 147. §] Bírók: Bertha Andrea, Mosonyi Eleonóra, Stániczné dr. Imre Csilla

Győri Törvényszék

2.Mf.20.260/2013/5.szám

A Győri Törvényszék dr. Ferencz Jácint ügyvéd (...) által képviselt (...) felperesnek

Dr. Sokolowski Ügyvédi Iroda (képviseletében: dr. Sokolowski Stanislaw ügyvéd, ...) által képviselt ... Kft. 1. (...) alperes ellen elmaradt munkabér és járulékai megfizetése iránt a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatba tett perében Győrött, 2013. évi február hó 4. napján 6.M.180/2012/11. sorszám alatt hozott ítélet ellen alperes részéről 12. és Mf.3. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi alperest, hogy fizessen meg az államnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága külön felhívására, a felhívásban megjelölt módon és határidőben 127.400 (százhuszonhétezer-négyszáz) forint feljegyzett fellebbezési illetéket, valamint a felperesnek 15 napon belül 50.000 (ötvenezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás:

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte alperest 1.683.144 Ft rendkívüli munkavégzés címén járó, bruttó 24.934 Ft 2011. évi szabadságmegváltás címén járó, valamint 2012. évi szabadságmegváltás címén járó 34.363 Ft és kamatai megfizetésére. Ezt meghaladóan felperes keresetét elutasította. Alperest kötelezte 86.300 Ft perköltség és 100.000 Ft illeték, felperest 4.200 Ft illeték megfizetésére.

Ítéletében elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy alperes permegszüntetési kérelme alapos-e. E körben rögzítette, hogy a felek a jogviszony megszüntetését deklarálták az okiratban, azt nem kívánták a későbbiekben megtámadni, azonban az egyéb igények körében lemondó nyilatkozatot nem tettek. Felperesnek nem kellett a megállapodást megtámadnia ahhoz, hogy igényét érvényesítse. Ennek hiányában határidőt sem csúszott ki felperes.

Ezt követően a követeléseket érdemben vizsgálta azzal, hogy felperes munkaideje 40 óra volt. Ennek kapcsán felperes háttérmentéseket csatolt, melyeket alperes vitatott, de annak okát nem adta. A bíróság a beszerzett bizonyítékok alapján és a töretlen bírói gyakorlat értelmében megállapította, hogy felperes a munkáltató érdekében tartózkodott a munkahelyén munkaidőn túl. Annak óraszámát a felperes által becsatolt irat és jogszabály alapján járó órabér alapján határozta meg arra is tekintettel, hogy a munkáltató nem a valós munkaidőt rögzítette munkavállalóival, így a közvetett bizonyítékok mérlegelésével a bíróság meg tudta állapítani, hogy felperes rendszeresen túlmunkát végzett, a csatolt 6/F/2. dokumentumban rögzítette időtartamban. Utalt az Mt. 140/A. § (1) bekezdés a) pontjára. Megállapította, hogy alperes a felperes által megjelölt órák számát és az órabér összegét nem vitatta, így a felperes által csatolt kimutatás alapján megállapította, hogy az 258,25 túlórát tartalmaz akként, hogy próbaidő alatt 136,61 óra, míg ezt követően 121,64 óra rendkívüli munkát végzett. Ekként alperes 1.533.450 Ft megfizetésére köteles , míg ezt meghaladó összegben a bíróság a keresetet elutasította. Felperes nem munkaidőkeretben dolgozott a munkaszerződés alapján, ezért nem osztotta felperes azon álláspontját, hogy 174-es szorzó alkalmazását írja elő a törvény, így 22 nappal és 8 órával számolt.

A 2012. január havi munkabér körében megállapította, hogy felperes 21 munkanapot dolgozott, felperes 756.000 Ft havi bruttó munkabérére figyelemmel 34.363 Ft a napi bruttó munkabére, így alperes január hónapban megfelelő összeget fizetett ki.

Rögzítette, hogy a felek között nem volt vitatott, hogy felperes 5 napnyi szabadságát váltotta meg alperes 2011. év vonatkozásában, s 95.235 Ft-ot fizetett ki. Felperes részére azonban a napi 34.364 Ft munkabér figyelembevételével 171.820 Ft járt volna.

Megállapította továbbá, hogy felperesnek 29 nap alap és 4 nap pótszabadsága volt. Tekintettel arra, hogy 2012. január 30. napján megszűnt a jogviszonya, időarányosan 2,75, azaz 3 nap szabadság illette meg. A felek között nem volt vitatott, hogy alperes 2 munkanapnyi szabadságot fizetett 2012. vonatkozásában, így felperes 1 napi szabadságának megváltására alperes 34.364 Ft összegben köteles.

A bíróság minden további bizonyítási indítványt elutasított arra figyelemmel, hogy a meghallgatott tanúk előadása alapján minden kétséget kizáróan a bíróság megállapíthatónak látta a túlmunkavégzést.

Az ítélet ellen alperes élt fellebbezéssel, melyben az ítélet megváltoztatását, felperes keresetének elutasítását kérte. Fenntartotta az elsőfokú eljárás során előterjesztett ellenkérelmében foglaltakt, s álláspontja szerint a bíróság megsértett az Mt. 127. §, valamint a Pp. 206. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat. Megítélése szerint a 2012. január 30. napján kelt okirat az utolsó munkában töltött napon került aláírásra, és a megállapodás szerint azon a napon került kifizetésre felperes munkabére és egyéb járandósága, tehát felperes annak tudatában írta alá azon nyilatkozatot, miszerint a munkáltatóval szemben követelése nincsen. Téves tehát a bíróság álláspontja, mely szerint a peres felek csak a jogviszony megszüntetését deklarálták. Az indokolásból nem derül ki, mi alapján állapította meg a bíróság teljes bizonyossággal, hogy felperes nyilatkozata elszámolási igényre nem terjed ki, így téves az az álláspont, hogy a megállapodást nem kellett felperesnek megtámadnia.

A rendkívüli munkavégzés kapcsán hivatkozott a Mt. 126. § (1) bekezdésére, 127. § (1) bekezdésére, s ennek kapcsán arra, hogy alperesnél rendkívüli munkavégzés elrendelésére sem szóban, sem írásban nem került sor. Alperes következetesen vitatta, hogy felperes rendszeresen tartózkodott a munkahelyén és a munkáltató érdekében munkát végzett. Felperes által csatolt általa készített táblázatokat, háttérmentéseket alperes kétségbe vonta, azt vitatta. Hivatkozott a meghallgatott tanúk vallomására, arra, hogy azoknak ellentmond Tanú 1, Tanú 2 és Tanú 3 tanúk vallomása, miszerint kifejezetten és határozottan utasították a dolgozókat, hogy 16.30 után fejezzék be a munkájukat. A vallomások alapján nem állapítható meg, hogy felperes rendszeresen maradt a munkahelyén munkaidőn túl, hogy minden esetben munkát végzett. Sérelmezte, hogy a bíróság az óraszámot a felperes által csatolt - alperes által következetesen vitatott irat alapján valamint arra figyelemmel állapította meg, hogy alperes nem a valós munkaidőt rögzítette. Alperes nem hivatkozott az Mt. 140/A. § (1) és (2) bekezdésére, hiszen rendkívüli munkavégzés nem történt, így nem volt kötelessége nyilvántartani azt, ami nincsen. Előadta, hogy nem fedi a valóságot, hogy a felperes által megjelölt órák számát nem vitatta - a per folyamán következetesen vitatta a felperesi kimutatást, azt nem fogadta el.

Felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Fenntartotta az elsőfokú eljárás során előterjesztett álláspontját. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy felperes nyilatkozata az elszámolási igényre nem terjedt ki, így igényei megalapozottak. Utalt arra, hogy az elsőfokú eljárás során csatolták felperes alpereshez intézett levelét, mely tartalmazta a munkaviszony megszűnésével kapcsolatos különböző jogcímek alapján fennálló igényeket. E levelet a felperes szerette volna átadni az ügyvezetőnek, aki azonban nem vette át. Másrészt felperes 2012. január 30. napján esedékes járandóságai - ellentétben az alperesi állásponttal - csak 2012. február 23-án érkeztek meg a bankszámlára.