62005CJ0282[1]

A Bíróság (második tanács) 2007. április 19-i ítélete. Holcim (Deutschland) AG kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Fellebbezés - A Közösség szerződésen kívüli felelőssége - Az EK-Szerződés 85. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 81. cikk) - A bankgarancia költségeinek megtérítése. C-282/05 P. sz. ügy

C-282/05. P. sz. ügy

Holcim (Deutschland) AG

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

"Fellebbezés - A Közösség szerződésen kívüli felelőssége - Az EK-Szerződés 85. cikke (jelenleg EK 81. cikk) - A bankgarancia költségeinek megtérítése"

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. január 11.

A Bíróság ítélete (második tanács), 2007. április 19.

Az ítélet összefoglalása

1. Kártérítési kereset - Elévülési idő - Kiindulópont

(EK 288. cikk, második bekezdés; a Bíróság alapokmánya, 46. cikk)

2. Kártérítési kereset - Elévülési idő - Megszakadás

(EK 288. cikk, második bekezdés; a Bíróság alapokmánya, 46. cikk)

3. Szerződésen kívüli felelősség - Feltételek

(EK 288. cikk, második bekezdés)

1. A Közösség felelősségének megállapítása iránti keresetek elévülésének számítása mindaddig nem kezdődik el, amíg a kártérítési kötelezettség valamennyi feltétele nem áll fenn, különösen pedig addig, míg a megtérítendő kár nem válik ténylegessé. Következésképpen, amikor a Közösség felelőssége normatív jogi aktusból ered, ez az elévülés nem kezdődhet el az említett aktus káros következményei bekövetkezése előtt. Az ettől eltérő megoldás vitathatóvá tenné a keresetek önállóságának elvét, mivel a kártérítési kereset tárgyában való eljárást a megsemmisítés iránti kereset eredményétől tenné függővé.

Ez a megoldás az egyedi jogi aktusokból eredő jogvitákra is alkalmazható. E jogvitákban az elévülés akkor kezdődik, amikor a határozat hatásai az általa érintett személyek tekintetében beállnak. Abban az esetben, amikor bizottsági határozat bírsággal sújt valamely társaságot, a káros hatások e vállalkozással szemben akkor következnek be, amikor bírság megfizetésére kötelezték őket. Az elévülés kezdete szempontjából közömbös ugyanis, hogy a Közösség jogellenes magatartását bírósági határozat állapította meg.

(vö. 29-31. pont)

2. A Bíróság alapokmányának 46. cikke értelmében a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó ügyekben az elévülés megszakad, ha a Bírósághoz keresetet nyújtottak be, vagy ha a károsult fél előzetesen kérelmet nyújtott be a Közösségek hatáskörrel rendelkező intézményéhez. Mivel az említett 46. cikk a Közösségek ellen, a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó ügyekben benyújtott keresetekről szól, az elévülést megszakítónak minősülő "kereset" e szövegkörnyezetben az EK 288. cikk második bekezdésének megfelelően az e felelősség megállapítására irányuló keresetet jelenti. A megsemmisítés iránti keresetet tehát nem lehet olyan jellegű "keresetnek" minősíteni, mint amely megszakítja a Bíróság alapokmányának 46. cikke szerinti elévülést.

(vö. 36. pont)

3. A Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása több feltétel együttes fennállásától függ, amelyek között, amennyiben valamely jogi aktus jogellenességéről van szó, szerepel a magánszemélyekre jogokat ruházó jogi szabály kellően súlyos megsértése. E feltételt illetően a döntő tényező annak megállapításához, hogy egy közösségi jogsértés kellően súlyos-e az, hogy a közösségi intézmény a mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépte-e. Amennyiben ezen intézmény csupán jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, sőt nem is rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, már a közösségi jog egyszerű megsértése is elegendő lehet a kellően súlyos jogsértés megtörténtének megállapításához. Valamely jogi aktus általános vagy egyedi jellege tehát nem meghatározó annak megállapítása tekintetében, hogy ilyen jogsértésről van-e szó.

(vö. 47-48. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2007. április 19.(*)

"Fellebbezés - A Közösség szerződésen kívüli felelőssége - Az EK-Szerződés 85. cikke (jelenleg EK 81. cikk) - A bankgarancia költségeinek megtérítése"

A C-282/05. P. sz. ügyben,

a Holcim (Deutschland) AG, korábban Alsen AG (székhelye: Hamburg [Németország], képviselik: P. Niggemann és F. Wiemer Rechtsanwälte)

fellebbezőnek

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2005. július 12-én benyújtott fellebbezése tárgyában,

másik fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: R. Lyal és G. Wilms, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, P. Kūris, J. Makarczyk, L. Bay-Larsen és J.-C. Bonichot (előadó) bírák,

főtanácsnok: P. Mengozzi,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

a főtanácsnok indítványának a 2007. január 11-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Fellebbezésével a Holcim (Deutschland) AG az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-28/03. sz., Holcim (Deutschland) AG kontra az Európai Közösségek Bizottsága ügyben 2005. április 21-én hozott ítéletének (EBHT 2005., II-1357. o.; a továbbiakban: a megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel az Elsőfokú Bíróság elutasította az EK-Szerződés 85. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott, 1994. november 30-i 94/815/EK határozattal (IV/33.126. és 33.322. ügy - Cement) (HL L 343., 1. o., a továbbiakban: "cement"-határozat) kiszabott bírság megfizetésének elhalasztása céljából létesített bankgaranciával kapcsolatos költségek okán vélelmezetten elszenvedett kár megtérítésére irányuló keresetét, mivel a hivatkozott határozatot az Elsőfokú Bíróság a T-25/95., T-26/95., T-30/95-T-32/95., T-34/95-T-39/95., T-42/95-T-46/95., T-48/95., T-50/95-T-65/95., T-68/95-T-71/95., T-87/95., T-88/95., T-103/95. és T-104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15-én hozott ítéletében (EBHT 2000., II-491. o., az ún. "Cement"-ítélet) megsemmisítette.

A jogvita előzményei

2 A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1-9. pontjai az alábbiak szerint foglalták össze:

"1. A hamburgi (Németország) székhellyel rendelkező felperes, az Alsen AG társaság, jelenleg Holcim (Deutschland) AG, tevékenységi körébe építőanyagok előállítása tartozik. Az Alsen AG az Alsen Breitenburg Zement- und Kalkwerke GmbH (a továbbiakban: Alsen Breitenburg) és a Nordcement AG (a továbbiakban: Nordcement) 1997-ben történt egyesüléséből jött létre.

2. A ["cement"-határozattal] a Bizottság az Alsen Breitenburgot 3,841 millió euró, míg a Nordcementet 1,85 millió euró bírsággal sújtotta az EK-Szerződés 85. cikkének (jelenleg EK 81. cikk) megsértése miatt.

3. Az Alsen Breitenburg és a Nordcement e határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be. Ezeket a kereseteket a T-45/95. és a T-46/95. sz. alatt vették nyilvántartásba, majd egyesítették a "cement"-határozattal érintett más társaságok által benyújtott keresetekkel.

4. A Bizottság által biztosított lehetőséggel élve az Alsen Breitenburg és a Nordcement úgy döntött, hogy bankgaranciát ad, elkerülve így a kérdéses bírságok azonnali befizetésének kötelezettségét. Az Alsen Breitenburg bankgaranciáját az 1995. május 3-tól 2000. május 2-ig terjedő időszakra kötötték meg a Berenberg Banknál évi 0,45%-os díj ellenében. A Nordcement 1995. április 18-tól 2000. május 3-ig kötött bankgaranciát a Deutsche Banknál évi 0,375%-os díj és egyszeri 15,34 euró szerződéskötési díj ellenében. A bankgaranciák megkötéséért a felperes összesen 139 002,21 eurót fizetett a bankoknak.

5. A [fent hivatkozott "Cement"-ítélettel] az Elsőfokú Bíróság a felperes vonatkozásában megsemmisítette a "cement"-határozatot, és a Bizottságot a költségek viselésére kötelezte.

6. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 91. cikke alapján 2001. szeptember 28-i levelében a felperes az alperestől egyrészt az eljárási költségek (nevezetesen az 545 000 eurót elérő ügyvédi munkadíj), másrészt a bankgaranciák létesítésével kapcsolatos költségek megtérítését kérte.

7. Az alperes 2002. január 24-i levelében az ügyvédi munkadíj egy részének (130 000 euró összegben) megtérítését ajánlotta fel a felperesnek, azonban megtagadta a bankgaranciával kapcsolatos költségek megtérítését, hivatkozva az eljárási szabályzat 91. cikkének értelmében vett költségekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra.

8. A felperes 2002. április 5-i levelében ismét felszólította az alperest az ügyvédi munkadíj egészének és a bankgarancia költségeinek megtérítésére. A bankgarancia költségeinek megtérítése iránti kérelmét a felperes ezúttal az EK 288. cikk második bekezdésére és az EK 233. cikkre, valamint az Elsőfokú Bíróságnak a T-171/99. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2001. október 10-én időközben meghozott ítéletére (EBHT 2001., II-2967. o.) alapította.

9. Az alperes 2002. május 30-án elektronikus levélben felajánlotta, hogy megfizeti az ügyvédi munkadíjat 200 000 euróig terjedő összegben. A bankgarancia költségeinek megtérítését ismételten megtagadta, mivel úgy vélte, hogy a bankgarancia adásával a bírság megfizetésének felfüggesztése csak egyszerű lehetőség volt, és így nem tehető felelőssé a vállalkozásnak e lehetőség igénybevételére vonatkozó döntéséből származó költségekért."

Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

3 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. január 1-jén benyújtott keresetlevelében a felperes az alábbiakat kérte:

- Az Elsőfokú Bíróság kötelezze a Bizottságot, hogy fizessen meg részére 139 002,21 eurót, növelve a 2000. április 15-től számított évi 5,75%-os késedelmi kamat összegével;

- Az Elsőfokú Bíróság kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

4 Az alperes azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- a keresetet, mint elfogadhatatlant, utasítsa el annyiban, amennyiben az az EK 233. cikken alapul;

- utasítsa el teljes egészében a keresetet annyiban, amennyiben az az EK 288. cikken alapul:

- mint elfogadhatatlant, vagy másodlagosan mint megalapozatlant annyiban, amennyiben az a bankgaranciával kapcsolatban 1998. január 31. előtt felmerült költségekre vonatkozik;

- az ezt meghaladó részben mint megalapozatlant;

- kötelezze a felperest a költségek viselésére.

5 Észrevételeiben a felperes azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- állapítsa meg, hogy a kereset elfogadható annyiban, amennyiben az az EK 233. cikken alapul;

- másodlagosan, értelmezze megsemmisítés iránti keresetként vagy intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetként a keresetet annyiban, amennyiben az az EK 233. cikken alapul;

- kötelezze az alperest a költségek viselésére.

6 A felek szóbeli előadásait és az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszaiknak a 2004. június 10-i tárgyaláson történt meghallgatását követően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélettel elutasította a keresetet.

7 Az Elsőfokú Bíróság először azt állapította meg, hogy a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben az az EK 233. cikken alapul.

8 Az Elsőfokú Bíróság úgy jutott e következtetésre, hogy megállapította, hogy az EK-Szerződés keretében az eljárásban részt vevőknek a jogaik érvényesítésére irányuló jogorvoslati lehetőségeinek felsorolása korlátozó jellegű. Márpedig mivel a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítésének kötelezettségére vonatkozó EK 233. cikk nem tartalmaz ilyen jogorvoslati lehetőséget, nem lehet rá a bankgarancia költségeinek megtérítésére irányuló önálló keresetet alapozni. Az Elsőfokú Bíróság tehát megtagadta, hogy a keresetet megsemmisítés iránti vagy intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetként értelmezzék, mivel eredeti tárgya kártérítés igénylése volt (a megtámadott ítélet 46. pontja).

9 Másodsorban az Elsőfokú Bíróság azt állapította meg, hogy a keresetet annyiban, amennyiben az EK 288. cikken alapult, mint részben elfogadhatatlant és mint részben megalapozatlant el kellett utasítani.

10 Az Elsőfokú Bíróság megállapította, amint arra az alperes is hivatkozott, hogy a kereset részben elfogadhatatlan volt, mivel a kártérítés iránti igény a Bíróság alapokmányának 46. cikke értelmében elévült. Emlékeztetett arra, hogy a szerződésen kívüli felelősségének megállapítása iránti kereset elévülési idejének számítása mindaddig nem kezdődik el, amíg a kártérítési kötelezettség valamennyi feltétele nem áll fenn (a megtámadott ítélet 59. pontja). Megállapította, hogy az ügyben a feltételek már a bankgaranciák megkötésekor is teljesültek, és a felperes, a "cement"-határozatot jogellenesnek tartva, olyan helyzetben volt, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelőssége vonatkozásában a felperes eljárást indíthatott volna (a megtámadott ítélet 63. pontja). Következésképpen az elévülést csak az Elsőfokú Bírósághoz 2003. január 31-én benyújtott kereset szakította meg. A Bíróság alapokmánya 46. cikkének rendelkezéseit alkalmazva az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 1998. január 31-ét megelőzően felmerült bankgaranciák költségeit illetően a kártérítés iránti igény elévült (a megtámadott ítélet 74. pontja).

11 Az Elsőfokú Bíróság az ezen időpont után felmerült költségekről érdemben határozott. Először is azt vizsgálta meg, hogy a Bizottság magatartása a közösségi jog egyértelmű megsértésének minősült-e. Emlékeztetett arra, hogy a fent hivatkozott "Cement"-ítéletben ő maga is megállapította a "cement"-határozat jogellenességét. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy ez a jogellenesség nem minősül a közösségi jog egyértelmű megsértésének. Elismerte, hogy a Bizottság mérlegelési jogköre az ügyben korlátozott volt, és e körülmények között a közösségi jog megsértése egyértelmű jogsértésnek minősülhet (a megtámadott ítélet 95-100. pontjai). Ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a "cement"-határozat alapjául szolgáló ügy különösen összetett volt. E körülményekre figyelemmel az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyben a közösségi jog megsértése nem volt kellően súlyos (a megtámadott ítélet 101-116. pontjai).

12 Ezután az Elsőfokú Bíróság egy esetleges okozati összefüggést keresett a Bizottság magatartása és a hivatkozott kár között. Úgy ítélte meg, hogy ezen összefüggés nem állapítható meg, mivel a bankgarancia a felperes szabad választásának, és nem a Bizottság határozata jogellenességének következménye (a megtámadott ítélet 119-131. pontjai).

13 Az Elsőfokú Bíróság szükségtelennek ítélte tehát, hogy az elszenvedett kár tekintetében határozzon, és a keresetet érdemben elutasította.

A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

14 A fellebbező fenntartja az első fokon előterjesztett kereseti kérelmeket, és azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

- kötelezze az ellenérdekű felet 139 002,21 euró megfizetésére, növelve a 2000. április 15-től számított évi 5,75%-os késedelmi kamat összegével;

- másodlagosan, utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé, hogy az új ítéletet hozzon a Bíróság jogi értékelésére figyelemmel;

- kötelezze az ellenérdekű felet a teljes költség viselésére;

15 Az ellenérdekű fél azt kéri, hogy a Bíróság:

- utasítsa el a fellebbezést;

- a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

A fellebbezés

16 A fellebbezés három jogalapon alapul. Az első azon a jogban való tévedésen alapul, amelyet az Elsőfokú Bíróság azáltal követett el, hogy részben elévültnek minősítette az EK 235. és EK 288. cikken alapuló kártérítés iránti igényt. A második jogalap azon a jogban való tévedésen alapul, amelyet az Elsőfokú Bíróság azáltal követett el, hogy a Közösség felelősségének megállapítása céljából azt vizsgálta, hogy kellően súlyosan sértették-e meg a közösségi jogot. A harmadik jogalap azon a tévedésen alapul, amelyet az Elsőfokú Bíróság azáltal követett el, hogy úgy ítélte meg, hogy semmilyen okozati összefüggés nincs a "cement"-határozat jogellenessége és a bankgarancia költségeinek felmerülése között.

Az első jogalapról

A felek érvei

17 A fellebbező azt az értékelést vitatja, amelyet az Elsőfokú Bíróság adott az elévülésnek a Bíróság alapokmánya 46. cikkében előírt szabályai alkalmazásának vonatkozásában. A fellebbező azt állítja, hogy az elévülés csak a "cement"-határozatot megsemmisítő ítélet kihirdetésével kezdődött. A fellebbező állításának alátámasztására a 256/80., 257/80., 265/80., 267/80. és 5/81. sz., Birra Wührer és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 1982. január 27-én hozott ítélet (EBHT 1982., 85. o.) 10. pontjára hivatkozik, amelyből az következik, hogy az elévülés nem kezdődik el azelőtt, hogy minden olyan feltétel ne állna fenn, amelytől a kártérítési kötelezettség függ, különösen pedig azelőtt nem, hogy a megtérítendő kár ténylegessé válna.

18 Márpedig, a fellebbező szerint az ügyben a "cement"-határozat megsemmisítése a kártérítési kötelezettség egyik feltétele volt.

19 A fellebbező azt állítja, hogy a bankgaranciák létesítésével egy olyan jogi kötelezettséget teljesített, amely csak a megsemmisítést kimondó határozattal szűnt meg. Azt állítja továbbá, hogy a kár szorosan kapcsolódik a megsemmisítés iránti kereset benyújtásához, mivel ez utóbbi, valamint felfüggesztő jellegének hiánya az oka annak, hogy bankgaranciákat kellett létesítenie.

20 Azt állítja továbbá, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen érvelt az 56/74-60/74. sz., Kurt Kampffmeyer és társai kontra Bizottság és Tanács egyesített ügyekben 1976. június 2-án hozott ítélet (EBHT 1976., 711. o.) alapján, amikor megállapította, hogy a felperes már a bankgaranciák létesítésekor benyújthatott volna kártérítési keresetet. Azt állítja ugyanis, hogy az EK 288. cikkben előírt kereset alkalmazása hatáskörrel való visszaélésnek minősült volna, melynek célja a megsemmisítés iránti kereset tekintetében az EK 230. cikkben előírt elfogadhatósági feltételek megkerülése lett volna.

21 Végül, a fellebbező azt állítja, hogy - az Elsőfokú Bíróság megállapításával ellentétben - a kár egyáltalán nem folytatódott, hanem a bankgaranciák létesítésével teljes egészében megvalósult. Hangsúlyozza, hogy a bankokkal csak egy, egységes szerződés megkötésére került sor. E szerződés időbeli hatálya egyébként a bírósági eljárás időtartamára korlátozódott, az alkalmazandó kamatlábak pedig éves kamatlábak voltak. Következésképpen az e garanciákra vonatkozó banki megbízások nem kerültek mindennapos számlázásra.

22 Másodlagosan a fellebbező azt állítja, hogy az elévülést megszakította az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott megsemmisítés iránti kereset. Véleménye szerint az ügy tényállása csak e kereset keretében került véglegesen megállapításra, és a kártérítési kereset benyújtása lényegében a megsemmisítés iránti eljárás kimenetelétől függött.

23 Az ellenérdekű fél azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság pontosan alkalmazta az elévülés szabályait. Elsősorban arra hivatkozik, hogy a jogellenes határozat minősül a felelősséget keletkeztető ténynek.

24 Azt állítja, hogy a bankgaranciák létesítését nem lehet jogi kötelezettségnek minősíteni, mivel ez a fellebbező szabad választásából következik, aki úgy is dönthetett volna, hogy megfizeti a bírságot. A "cement"-határozat megsemmisítésével tehát az Elsőfokú Bíróság nem vethetett véget egy nem létező kötelezettségnek. A megsemmisítés tehát nem a felelősség alapját jelentő ténynek minősül, mivel ez éppen ellenkezőleg magában a "cement"-határozatban szerepel.

25 Az ellenérdekű fél arra is rámutat, hogy - amint azt az Elsőfokú Bíróság is megállapította - a fellebbező már a bankgaranciák létesítésekor benyújthatta volna a kártérítési keresetet. Az ellenérdekű fél azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság joggal alkalmazta a fent hivatkozott, Kampffmeyer és társai kontra Bizottság és Tanács egyesített ügyekben hozott ítéletet, mivel az EK 230. cikk és EK 288. cikk szerinti keresetek önállóak.

26 Következésképpen az ellenérdekű fél szerint az Elsőfokú Bíróság nem követett el jogban való tévedést, amikor úgy ítélte meg, hogy az elévülés már a bankgarancia létesítésével megkezdődött.

27 Az ellenérdekű fél azt állítja továbbá, hogy a megsemmisítés iránti kereset benyújtása nem szakította meg az elévülést, és arra hivatkozik, hogy a Bíróság alapokmányának 46. cikke kifejezetten előírja, hogy ezt az elévülést a kártérítési kereset benyújtása szakítja meg. A megsemmisítés iránti kereset így nem szakítja meg a szóban forgó elévülést.

A Bíróság álláspontja

28 Az első jogalapot három részre lehet osztani.

Az elévülés kezdő időpontjának értékelésén alapuló első jogalapról

29 A Közösség felelősségének megállapítása iránti keresetek elévülésének számítása mindaddig nem kezdődik el, amíg a kártérítési kötelezettség valamennyi feltétele nem áll fenn, különösen pedig addig, míg a megtérítendő kár nem válik ténylegessé. Következésképpen, amikor a Közösség felelőssége normatív jogi aktusból ered, ez az elévülés nem kezdődhet el az említett aktus káros következményei bekövetkezése előtt.

30 Az ettől eltérő megoldás vitathatóvá tenné a keresetek önállóságának elvét, mivel a kártérítési kereset tárgyában való eljárást a megsemmisítés iránti kereset eredményétől tenné függővé. Ez a megoldás az egyedi jogi aktusokból eredő jogvitákra is alkalmazható. E jogvitákban az elévülés akkor kezdődik, amikor a határozat hatásai az általa érintett személyek tekintetében beállnak.

31 Márpedig a jelen ügyben a "cement"-határozat káros hatásai a fellebbező társaság jogelődjeivel szemben akkor következtek be, amikor bírság megfizetésére kötelezték őket. A bírság megfizetésére kötelezést a bírság azonnali megfizetésének elkerülése céljából a bankgarancia létesítésének lehetősége kísérte. A felperes állításával szemben a "cement"-határozat káros hatásai nem az e határozatnak az Elsőfokú Bíróság általi megsemmisítésével következtek be. Az elévülés kezdete szempontjából közömbös ugyanis, hogy a Közösség jogellenes magatartását bírósági határozat állapította meg.

32 A fellebbező társaság jogelődjei a Bíróság által a fent hivatkozott Kampffmeyer és társai kontra Bizottság és Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 6. pontjában megállapított megoldásnak megfelelően keresetet nyújthattak volna be a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása iránt, attól a pillanattól kezdve, amikor a kár kiváltó oka már bizonyossá vált, a jelen ügyben tehát már a bankgarancia létesítésének időpontjától kezdve. A fellebbező állításával ellentétben ez nem minősült volna hatáskörrel való visszaélésnek, mivel a kártérítési kereset a megsemmisítés iránti keresethez viszonyítva önálló.

33 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 68. pontjában jogban való tévedést követett el, amikor megállapította, hogy az elévülés a bankgarancia létesítésének időpontjában kezdődött. Ha a felelősség megállapítása iránti keresetet ugyanis már a bankgarancia létesítésekor be lehetett nyújtani, hiszen ebben az időpontban a Bizottság vitatott határozata által okozott kár már bizonyosan bekövetkezett, és már ennek mértéke is értékelhető volt, az elévülés ezzel szemben csak attól a pillanattól kezdődhetett, amikor a bírságot ténylegesen kiszabták, tehát attól az időponttól kezdődően, amikor a jelen ügyben a bankgarancia költségei kezdtek felmerülni. De bármelyik is legyen a vitatott időpont, ez mindenképpen megelőzi a fent hivatkozott "Cement"-ítélet kihirdetését, amely a felperes szerint az elévülés kezdete. Az első jogalap első részét tehát el kell utasítani.

A kár folyamatos jellegén alapuló második jogalapról

34 A fellebbező által hivatkozott kárt azon összegek jelentik, amelyeket a bankoknak kellett kifizetniük a bankgarancia létesítése céljából. Amint az az Elsőfokú Bírósághoz beterjesztett iratokból, valamint az előtte lefolyt eljárás irataiból kiderül, e banki költségek azon napok száma alapján kerültek kiszámításra, amelyik napig a bankgaranciák hatályban voltak.

35 A hivatkozott kár összege így az eltelt napok számával arányosan növekedett. Következésképpen megalapozatlan a felperes azon állítása, miszerint a kár egyszeri volt, és csak a bankgaranciák létesítésére korlátozódott. Az Elsőfokú Bíróság tehát jogosan állapította meg a megtámadott ítélet 69. pontjában, hogy a felperes által hivatkozott kár folyamatos volt. Következésképpen az első jogalap második részét el kell utasítani.

Az elévülés megszakadásán alapuló harmadik jogalapról

36 A Bíróság alapokmányának 46. cikke értelmében a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó ügyekben az elévülés megszakad, ha a Bírósághoz keresetet nyújtottak be, vagy ha a károsult fél előzetesen kérelmet nyújtott be a Közösségek hatáskörrel rendelkező intézményéhez. Mivel a Bíróság alapokmányának 46. cikke a Közösségek ellen, a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó ügyekben benyújtott keresetekről szól, az elévülést megszakítónak minősülő "kereset" e szövegkörnyezetben az EK 288. cikk második bekezdésének megfelelően az e felelősség megállapítására irányuló keresetet jelenti. A megsemmisítés iránti keresetet tehát nem lehet olyan jellegű "keresetnek" minősíteni, mint amely megszakítja a Bíróság alapokmányának 46. cikke szerinti elévülést. Megalapozatlan tehát a fellebbező azon állítása az első jogalap utolsó részében, miszerint az Elsőfokú Bíróság jogban való tévedés miatt állapította meg, hogy a megsemmisítés iránti kereset benyújtása nem szakítja meg az elévülést.

37 A fentiekből következik, hogy az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

A második jogalapról

A felek érvei

38 A fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság jogban való tévedést követett el, amikor a közösségi jog kellően súlyos megsértését mint a Közösség kártérítési kötelezettségének feltételét vizsgálta.

39 Azt állítja, hogy a kellően súlyos jogsértés feltétele csak akkor alkalmazható, ha a Közösség normatív cselekményéről van szó. Márpedig a jelen ügyben egy közigazgatási jellegű egyedi intézkedés megsemmisítése teremtette meg azt a jogi környezetet, amelyben meg kell állapítani a Közösség felelősségét. Következésképpen az Elsőfokú Bíróságnak a fellebbező szerint nem kellett volna a kellően súlyos jogsértést vizsgálnia, mivel a jogsértés puszta megállapítása elegendő lett volna a kártérítés kötelezettség megalapozásához.

40 Azt állítja továbbá, hogy a kellően súlyos jogsértés feltétele a normatív jogi aktusok keretében minősül követelménynek, a célból, hogy el lehessen kerülni a tömeges jogvitákat, amelyek kevésbé valószínűek abban az esetben, ha a jelen ügyhöz hasonlóan egyedi jogi aktusokról van szó.

41 A fellebbező másodlagosan annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy az ügyben a közösségi jog kellően súlyos megsértése történt. E tekintetben az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amelynek értelmében a jogsértés akkor minősül kellően súlyosnak, ha valamely intézmény nyilvánvalóan és súlyosan figyelmen kívül hagyja mérlegelési jogkörének korlátait, és az egyszerű megsértés is elegendő, ha ez a mérlegelési jogkör korlátozott (lásd a C-5/94. sz. Hedley Lomas ügyben 1996. május 23-án hozott ítélet [EBHT 1996., I-2553. o.]). A fellebbező szerint az ellenérdekű fél mérlegelési mozgástere az ügyben korlátozott volt, és e tekintetben egyetért az Elsőfokú Bíróság értékelésével (lásd a megtámadott ítélet 100. pontját). Ugyanakkor azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vehette volna figyelembe a kellően súlyos jogsértés fennállásának meghatározásakor a tények összetettségét és a közösségi jog alkalmazásának nehézségeit, mivel véleménye szerint a hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem tette lehetővé, hogy a megtámadott ítéletet ezen indokokra alapozza.

42 Végül, a fellebbező arra hivatkozik, hogy az ügyben szereplő, őt érintő tények nem voltak összetettek, és hogy a fent hivatkozott "Cement"-ítélet terjedelmét az az egyszerű tény magyarázza, hogy az ellenérdekű fél és az Elsőfokú Bíróság inkább több összefüggő ügyet egyesített, mintsem hogy külön ítéletben döntsön az Alsen Breitenburg és Nordcement társaságok ügyében.

43 Az ellenérdekű fél szerint az Elsőfokú Bíróság joggal vizsgálta, hogy történt-e kellően súlyos jogsértés.

44 Elsősorban azt állítja, hogy a normatív jogi és egyedi aktusok felperes általi megkülönböztetése nem releváns. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a jogi aktusok jellege nem döntő jelentőségű kritérium az intézmények mérlegelési jogköre korlátainak meghatározása során (lásd a C-352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-5291. o.] 40. és 42. pontja). Úgy véli, hogy e mérlegelési jogkör terjedelmének értékeléséhez a határozat meghozatala idejét kell figyelembe venni. E körülményekre tekintettel figyelembe kell venni a Bizottság akkori sajátos helyzetét, tehát az ügy alapjául szolgáló tények összetettségét. Az ellenérdekű fél azt állítja továbbá, hogy a tények összetettségének a felperes által hivatkozott hiánya nem a Bíróság fellebbezésre vonatkozó hatáskörébe tartozó kérdés.

45 Az ellenérdekű fél másodlagosan arra hivatkozik, hogy a tények összetettségének vizsgálata nem szorítkozhat a fellebbezőnek a fellebbezésben hivatkozott helyzetére, hanem azokat a körülményeket is figyelembe kell venni, amelyek a Bizottságot a "cement"-határozat elfogadására késztették.

A Bíróság álláspontja

46 A második jogalapot három részre lehet osztani.

Az azon alapuló első részről, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vizsgálhatta a közösségi jog kellően súlyos megsértését

47 A Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása több feltétel együttes fennállásától függ, amelyek között, amennyiben valamely jogi aktus jogellenességéről van szó, szerepel a magánszemélyekre jogokat ruházó jogi szabály kellően súlyos megsértése. E feltételt illetően a döntő tényező annak megállapításához, hogy egy közösségi jogsértés kellően súlyos-e az, hogy a közösségi intézmény a mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépte-e. Amennyiben ezen intézmény csupán jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, sőt nem is rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, már a közösségi jog egyszerű megsértése is elegendő lehet a kellően súlyos jogsértés megtörténtének megállapításához (a fent hivatkozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 43. és 44. pontja).

48 Valamely jogi aktus általános vagy egyedi jellege tehát nem meghatározó annak megállapítása tekintetében, hogy ilyen jogsértésről van-e szó (a fent hivatkozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 46. pontja, és a C-472/00. P. sz., Bizottság kontra Fresh Marine ügyben 2003. július 10-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-7541. o.] 24. pontja).

49 A fellebbező tehát nem megalapozottan állítja, hogy a valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének feltétele csak akkor alkalmazható, amennyiben a Közösség valamely normatív rendelkezését vitatják, és kizárható, ha, mint a jelen ügyben, egyedi jogi aktus a jogvita tárgya. Az Elsőfokú Bíróság tehát, ezen állítással szemben, nem állapíthatott meg egyszerű jogsértést, hanem, amint azt joggal tette, kellően súlyos jogsértés megtörténtét állapította meg. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság anélkül, hogy ítéletében tévesen alkalmazta volna a jogot, vizsgálta azt, hogy az ügyben történt-e kellően súlyos jogsértés. Ezért a második jogalap első részét el kell utasítani.

Az azokon a kritériumokon alapuló második részről, amelyeket az Elsőfokú Bíróság alkalmazott annak megállapítása érdekében, hogy a közösségi jog kellően súlyos megsértése történt-e

50 A Bíróság által a Közösség szerződésen kívüli felelősségének területén kialakított rendszer többek között figyelembe veszi a megoldandó helyzetek összetettségét, a jogszabályszövegek alkalmazásának vagy értelmezésének nehézségeit, és különösképpen azt a mérlegelés mozgásteret, amellyel a kérdéses jogi aktus megalkotója rendelkezik (lásd a fent hivatkozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 40. pontja és fent hivatkozott Bizottság kontra Fresh Marine ügyben hozott ítélet 24. pontja).

51 A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság nem csak az alperes mérlegelési jogkörét vette figyelembe, hanem a tények összetettségét és a közösségi jog alkalmazásának nehézségeit annak vizsgálata során, hogy a közösségi jog kellően súlyos megsértése történt-e. Az általa a közösségi jog e megsértésének megtörténtére irányuló vizsgálat során alkalmazott kritériumok nem minősülnek jogban való tévedésnek. Következésképpen a második jogalap második részét el kell utasítani.

Az arra irányuló harmadik részről, hogy a Bíróság másodlagosan állapítsa meg, hogy az ügyben a tények nem voltak összetettek

52 A fellebbező két érvet hoz fel a tények összetettségének hiányával kapcsolatban. Elsősorban arra hivatkozik, hogy a tényeknek az Elsőfokú Bíróság által megállapított összetettsége a fent hivatkozott "Cement"-ítélet terjedelméből ered, amely annak a ténynek köszönhető, hogy az Elsőfokú Bíróság abban az ítéletben úgy határozott, hogy inkább több összefüggő ügyet egyesít, noha minden nehézség nélkül külön ítéletben dönthetett volna az Alsen Breitenburg és Nordcement társaságok ügyében.

53 Mindenesetre a fellebbező állításával szemben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben nem a fent hivatkozott "Cement"-ítélet rendkívüli terjedelméből következtetett a tények összetettségére. A Cement-ügy körülményeinek összességére tekintettel állapította meg az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 114. pontjában, hogy az alperes igen összetett megoldandó helyzetekkel találta szemben magát. Következésképpen a fellebbező nem megalapozottan állítja azt, hogy az Elsőfokú Bíróság jogban való tévedést követett el, amikor a "Cement"-ítélet terjedelméből - amely kizárólag a több ügy egyesítésével magyarázható - arra következtetett, hogy az ügyben szereplő tények összetettek voltak.

54 Másodsorban, az ügyben szereplő tények összetettségének kérdésével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az EK 225. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdése szerint a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat.

55 Amint az a jelen ítélet 50. pontjában is megállapításra került, a Bíróság által a felelősség területén kialakított rendszer figyelembe veszi különösen a közösségi intézmények által megoldandó helyzetek összetettségét. Az a kérdés, hogy a felelősség megállapítási iránti eljárásban szóban forgó tények mennyire voltak összetettek, kizárólag az Elsőfokú Bíróság mérlegelésébe tartozik, és nem alkalmas arra, hogy fellebbezés keretében kerüljön megvitatásra, kivéve a tények elferdítését, amire azonban az ügyben nem hivatkoztak. Következésképpen a jogalap e része nem elfogadható.

56 Mivel a második jogalap harmadik része részben megalapozatlan, részben pedig elfogadhatatlan, a teljes jogalapot el kell utasítani.

57 A fentiekből következik, hogy a fellebbező nem tudta bizonyítani, hogy az Elsőfokú Bíróság jogban való tévedést követett el, amikor megállapította, hogy az ügyben nem történt meg a közösségi jog kellően súlyos megsértése, amely jogsértés önmagában olyan jellegű lett volna, amely megalapozta volna a Közösség szerződésen kívüli felelősségét. Tekintettel arra, hogy az e felelősséget megalapozó feltételeknek egyszerre kellene fennállniuk, e megállapítás elegendő a fellebbezés elutasításához, anélkül, hogy határozni kellene a Közösséggel szemben felrótt magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati kapcsolat fennállására vonatkozó harmadik jogalapról.

A költségekről

58 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amely ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőt, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) A fellebbezést elutasítja.

2) A Holcim (Deutschland) AG-t kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

*Az eljárás nyelve: német.