A Fővárosi Ítélőtábla Mf.31125/2020/8. számú határozata munkaviszony megszüntetése tárgyában. [2012. évi I. törvény (Mt.) 82. §] Bírók: Asbóth Balázs, Laczó Adrienn Lilla, Orosz Andrea

Fővárosi Ítélőtábla

mint másodfokú bíróság

2.Mf.31.125/2020/8.

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a dr. Radnay Márta ügyvéd (felperesi jogi képviselő címe.) által képviselt felperes (felperes címe) felperesnek a Szabó és Szomor Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd dr. Sz. Szabó Sándor, alperesi jogi képviselő címe) által képviselt alperes (alperes címe) alperes ellen munkaviszony megszüntetése tárgyában indult perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 64.M.791/2019/11. számú ítéletével szemben az alperes 13. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy a NAV külön felhívására fizessen meg 211.574 (kettőszáztizenegyezer-ötszázhetvennégy) forint fellebbezési illetéket az állam javára.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

[1] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2020. február 25. napján kelt 64.M.791/2019/11. számú ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek elmaradt jövedelemként kártérítés jogcímén 2.644.675 forintot és ezen összeg után 2019. szeptember 1-jétől a kifizetésig járó késedelmi kamatot, valamint az állam külön felhívására 158.680 forint eljárási illetéket.

[2] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2017. február 6-tól állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesi munkáltatóval. A csatolt munkaszerződés szerint a felperes munkaköre titkárságvezető volt. A felperes munkaviszonyát az alperesi munkáltató a 2018. október 2-án kelt és felperes által 2018. október 19-én átvett azonnali hatályú felmondással megszüntette.

[3] A felperes a 2018. november 16-án érkeztetett keresetlevelében kérte az azonnali hatályú felmondás jogellenességére tekintettel kötelezni az alperest 17 napra járó távolléti díja megfizetésére, amelynek összegét bruttó 494.818 forintban határozta meg. A bíróság a keresetlevelet 65.M.1664/2018 számon lajstromozta. A bíróság a folyamatban volt eljárásban felhívta az alperest ellenkérelem benyújtására, aki a bíróság által megadott határidőn belül ellenkérelmet nem nyújtott be, ezért a bíróság 2019. február 6-án bírósági meghagyást bocsátott ki. A bírósági meghagyás rendelkező részében a bíróság kötelezte az alperest arra, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 494.818 forint távolléti díjat, valamint rendelkezett a kereseti kérelemmel egyezően a kamatokról is. A bírósági meghagyás indokolása tartalmazta azt, hogy a bíróság azért bocsátotta ki a bírósági meghagyást, mert az alperes a rendelkezésére álló 45 napos határidőn belül írásbeli ellenkérelem előterjesztését elmulasztotta, és a határidő meghosszabbítását sem kérte. A bírósági meghagyás 2019. február 26-án jogerőre emelkedett.

[4] A felperes a jelen eljárásban arra kérte kötelezni az alperest, hogy a felmondás jogellenességére tekintettel kártérítés címén fizessen meg bruttó 2.644.675 forint elmaradt munkabért és annak 2019. szeptember 1-jétől járó kamatait.

[5] Az elsőfokú bíróság nem értett egyet az alperes elsődleges érvelésével, mely szerint az eljárás megszüntetését azért indítványozta, mert a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 240. § (1) bekezdés a) pontja és 176. § (1) bekezdés d) pontja szerint a keresetlevél visszautasításának volt helye a korábbi bírósági meghagyásra tekintettel. Álláspontja szerint a folyamatban volt 65.M.1664/2018 szám alatti peres eljárásban benyújtott felperesi keresetlevél valóban ellentmondásosan tartalmazza az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésére, valamint a 82. § (4) bekezdésére történő hivatkozást, ugyanakkor a keresetlevélből egyértelműen megállapítható, hogy ezen eljárásban a felperes igényét az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésére alapította. A felperes távolléti díja havi 750.000 forint volt, 12 havi távolléti díja összesen 9.000.000 forint. A napi távolléti díj összege az Mt. 136. § (3) bekezdése alapján 35.714 forint. A felperes munkaviszonya az alperesnél 2018. október 19-én szűnt meg, az azóta eltelt időben a felperes új munkahelyen nem helyezkedett el. A felperes igénye a keresetlevél előterjesztéséig 17 munkanapra 607.138 forint. Az Mt. 172. § (2) bekezdése szerint a társadalombiztosítási járulékkal (18,5%) csökkentett összeg 494.818 forint. Az idézett szövegrészből megállapítható, hogy a felperes ezen eljárásban az igényét az Mt. 82. § (1) bekezdésére és (2) bekezdésére alapította. A felperes éppen ezért nyilatkozott arról, hogy új munkahelyen nem helyezkedett el, illetve napra pontosan kiszámolta az igényét, és az összegszerűséget csökkentette a járulékkal is.

[6] Az elsőfokú bíróság érdemben is megalapozottnak tartotta a felperes keresetét. Rögzítette, hogy nem volt törvényi lehetőség arra, hogy a felmondás indokai valóságát és okszerűségét vizsgálja, miután jogerős bírósági meghagyás rendelkezett a felperes munkaviszonya megszüntetésének jogellenességéről.

[7] Az összegszerűség tekintetében az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy az alperes érdemi ellenkérelmében az összegszerűséget nem vitatta, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az Mt. 82. § (2) bekezdésében szabályozott limit nem az elmaradt jövedelem időtartamát, hanem annak összegét korlátozza. Hivatkozott a 6/2016. (XI.28) KMK véleményre, mely a 3. pontban kimondta azt, hogy az elmaradt jövedelem és az elmaradt munkabér összege az idő előrehaladtával emelkedhet, ezért a munkaügyi perben a munkavállalói jogérvényesítési érdekek elősegítése miatt indokolt lehetővé tenni, hogy a munkavállaló ne csak az elsőfokú eljárásban, hanem a másodfokú tárgyalás berekesztéséig felemelje keresetét, amennyiben az igényt nem merítette ki. A perbeli esetben a bíróság jogerős bírósági meghagyást bocsátott ki, az ügy nem került másodfokra, ugyanakkor a felperes nem merítette ki a 12 havi távolléti díj összegét, mint maximális limitet.