A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20135/2008/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 349. §, 1991. évi XLI. törvény (Kjtv.) 117. §] Bírók: Hőbl Katalin, Madarász Anna, Tölg-Molnár László

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.20.135/2008/4.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a Nagy Viktor Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Nagy Viktor ügyvéd) által képviselt I. rendű és II. rendű felperesnek - a Dr. Lambert Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Mátyusné dr. Lambert Friderika ügyvéd) által képviselt Jámborné dr. Kocsis Erika alperes ellen kártérítés iránt indított perében - melybe az alperes pernyertessége érdekében Generali-Providencia Biztosító Zrt. beavatkozott - a Fővárosi Bíróság 2007. november 28-án meghozott 24.P.25.290/2007/2. számú ítélete ellen az I-II. rendű felperes 3. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő

Í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felpereseket, hogy 15 (tizenöt) napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 120.000 (százhúszezer) forint másodfokú perköltséget.

A fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s:

Keresetükben a felperesek a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján 4.590.000 Ft és annak 2003. április 7. napjától a kifizetésig járó törvényes mértékű kamata megfizetésére kérték kötelezni az alperest.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, alapvetően a kártérítési igény jogalapját vitatta.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Kötelezte a felpereseket, hogy 15 nap alatt külön-külön fizessenek meg az alperesnek 114.800 Ft + áfa perköltséget. Megállapította, hogy a le nem rótt 275.400 Ft kereseti illetéket az állam viseli.

Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a kereseti kérelem alapján azt kellett elbírálnia, hogy az alperes kártérítési felelősséggel tartozik-e azért, mert a felperesek a néhai hagyatékát nem tudták megörökölni. Rámutatott arra, hogy a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság P.21.283/2003/7. számú elsőfokú, és a Fővárosi Bíróság 43.Pf.27.702/2004/3. számú másodfokú ítéletének az alperesi mulasztással kapcsolatos ténymegállapításai a jelen perbeli igény elbírálásakor nem kötötték a bíróságot, mert az abban a perben eljárt bíróságok más felek jogvitájában jártak el, és a végrendelet érvénytelenségének megállapításakor értelemszerűen nem kerülhetett sor az alperes kártérítési felelősségéhez kapcsolódó feltételek teljeskörű feltárására. Az alperes kártérítési felelősségének jogalapja körében rámutatott arra, hogy a közjegyző kártérítési felelősségének is négy alapvető feltétele van, nevezetesen a jogellenesség, a felróhatóság, a kár és a kár, valamint a felróható tevékenység (mulasztás) közötti okozati összefüggés. (Ptk. 339. § (1) bekezdés, 349. § (1) és (3) bekezdés; 4/2004. számú Polgári jogegységi határozat).

Az alperes magatartását vizsgálva leszögezte, hogy a perbeli közjegyzői okirat elkészítésekor az alperes az 1991. évi XLI. törvény 117. § (3) bekezdésében leírtakat követte, amely szerint, ha a fél az okirat aláírására nem képes, az aláírást a közjegyző aláírása pótolja. Az idézett törvény szabályai ugyanakkor sem az előbbi bekezdéshez kapcsolódóan, sem más helyütt nem tesznek említést arról, hogy az aláírásra képtelenséget milyen feltételek fennállásakor lehet adottnak tekinteni. A törvény 120-128. §-aihoz fűzött indokolás is csupán annyit említ meg, hogy az ügyleti képesség megállapítása a lehetőség határain belül történik, a beható vizsgálat azonban nem követelmény. Erre figyelemmel konkrét jogi előírás félretételében megnyilvánuló jogellenességet nem lehetett az alperes terhére megállapítani. Vizsgálta azonban azt is, hogy az alperes az adott helyzetben és körülmények között úgy járt-e el, ahogyan általában elvárható volt. Kiemelte, hogy az alperes az ágyban fekvő és súlyos betegségben szenvedő, kizárólag egy kézzel rendelkező néhait öröklési szerződésének közokiratba foglalása érdekében kereste fel. A feltárt adatokból kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy a szerződéskötési képesség igazolása érdekében végzett orvosi vizsgálat az örökhagyót kimerítette. A néhai aláírási képességének vizsgálatára és aláírást megkísérlő nyilatkozatának elhangzására vonatkozó egyes peradatok egymásnak ellentmondók és kétséget ébresztők voltak. Nem vitás, hogy a házi orvos felkérésére kizárólag a néhai szerződéskötési képességének tanúsítása érdekében került sor. Ezt mindenben megerősíti a helyszínen kiállított orvosi igazolás, melyben az íráskészségre vonatkozó orvosi megállapítások nincsenek. Az alperes az orvosi vizsgálat befejezése után kezdte meg az öröklési szerződés tartalmának a néhai elvárásainak megismerésére irányuló tevékenységét. Az alperes kétségbe nem vont és más adatokkal sem ellentétes nyilatkozata szerint a szerződés tartalmának tisztázásához azért nem tudott eljutni, mert a néhai akaratát legyengült egészségi állapota következtében nem lehetett feltárni. Az írásra alkalmasságot fizikai erőnlét és szellemi képesség befolyásolja. Az orvosi igazolással alátámasztottan a néhai birtokában volt az aláíráshoz szükséges szellemi képességeknek. Elgyengülése következtében azonban hiányzott az aláírás kivitelezéséhez elengedhetetlen fizikai erőnléte. A néhai elesett állapotából, elbóbiskolásából és a feltett kérdésekre lassan adott válaszaiból - az elsőfokú bíróság jogi megítélése szerint - az alperes a lehetőség határain belül meg tudott győződni arról, hogy a néhai nem képes az aláírásra. Ezt a következtetést támasztja alá az is, hogy a néhait személyes tapasztalat során szerzett alperesi tudomás szerint szívószállal kellett megitatni. Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy az alperes az adott helyzetben tőle elvárható gondosságot tanúsítva járt el, amikor a konkrét körülmények között a néhai akaratának kifejezésére egyedül alkalmas okiratot megszerkesztette. Az alperes magatartásának jogellenessége tehát nem volt megállapítható, mint ahogyan felróhatósága is kizárt. Ezért a felperesek keresetét elutasította. A perköltségről és az illeték viseléséről a Pp. 78. § (1) bekezdése, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján rendelkezett.