BH 2000.8.335 I. A jogos védelmi helyzet nem állapítható meg, ha a kölcsönös verekedés után a sértett a helyszínt elhagyva távozóban van, amikor a vádlott utánamenve szamurájkarddal a sértett nyaka, illetve feje irányába sújt, amit a sértett reflexszerű mozdulattal úgy hárít el, hogy a kezén maradandó sérülést szenved [Btk. 29. §].

II. Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete helyett emberölés bűntettének kísérleteként minősül, ha az elkövető az élet kioltására alkalmas szamuráj-karddal a sértett feje, illetve nyaka irányába sújt, mely támadást a sértett ösztönszerű mozdulattal, a kezének felemelésével hárít el [Btk. 16. §, 166. § (1) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].

Az elsőfokú bíróság az 1997. május 22. napján meghozott ítéletével a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 évi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás lényege a következő.

1996. június 9-én délután 15 óra körül a vádlott és az élettársa a vádlott tulajdonában levő és általa vezetett gépkocsival közlekedett, és az egyik utcasarkon észrevett egy cseresznyefát; elhatározta, hogy cseresznyét szed. Ezen a helyen a betonjárda és az úttest között húzódó kb. 1 m széles füves sávon több cseresznyefa állott, a ház kerítésén kívül, a közterületen. Az utca sarkán levő kertes családi házban lakott a 27 éves sértett a szüleivel.

A vádlott élettársa kiszállt a gépkocsiból, és a sarkon álló fáról cseresznyét kezdett szedni. Ezt észrevette a szemközt lakó személy, és elkezdett kiabálni, hogy ne szedjék a cseresznyét, mert az a szomszéd fája. A vádlott és az élettársa visszakiabáltak, és kölcsönös szidalmak hangzottak el.

A hangoskodásra felfigyelt a sértett, meglátta, hogy szedik a cseresznyét, ezért kikiabált, hogy hagyják abba, mert a cseresznyefa az övé. A vádlott kiszállt a kocsiból és visszakiabált, hogy a fa az utcán van, ezért azt mindenki szedheti, így ők is.

Erre a sértett kiment az utcára, röviddel utána apja is követte, odamentek a kocsihoz, a sértett és az apja cigányoknak nevezték a vádlottat és az élettársát, azt mondották, hogy ne lopjon cseresznyét az, aki vastag aranyláncot hord, és Mercedes gépkocsival jár. Ismételten közölték, hogy a fa az övék, a vádlott pedig azt hajtogatta, hogy a fa az utcán áll, tehát mindenki szedhet róla.

A kölcsönös vita során a vádlott és a sértett egymásnak estek és kézzel ütlegelték egymást. Ennek következtében a vádlott a bal szeme alatt, a bal karján és környékén kisebb zúzódásokat szenvedett. A sértett apja eközben megragadta a vádlott nyakláncát, de az nem nyert bizonyítást, hogy azzal fojtogatta, illetve hogy azt letépte és eltulajdonította volna.

A dulakodás során a sértett és apja a vádlottat beszorították a kocsi első ülésére. Ekkor a vádlott kiszabadította magát, hátranyúlt a hátsó ülésre és magához vette a tulajdonában levő 53 cm pengehosszúságú, tokban elhelyezett, éles díszkardot. Kiugrott a kocsiból, kirántotta a kardot, fejmagasságba emelte, és lesújtott a vele szemben álló sértett nyakára, illetve fejére, felülről lefelé. A sértett ösztönösen maga elé kapta bal kezét, tenyérrel kifelé fordítva; így a kardpenge a sértett bal tenyerét találta el, és azt megsebezte. Ennek következtében a sértett a bal kéz tenyéri lebenyes-metszett sebzését, az V. ujj 1-es ujjpercének nyílt darabos törését és a X. ujj idegsérülését szenvedte el.

A sérülések tényleges gyógytartama kb. 6 hónapra tehető. Az V. ujj jelentős fokú mozgáskorlátozottsága és érzészavara folytán a balkezes sértettnél maradandó fogyatékosság alakult ki, és ez az állapot 40%-os munkaképesség-csökkenéssel jár.

A sértett sérülése után a vádlott és az élettársa beszálltak a kocsiba és a helyszínt elhagyták, visszahagyva a kiesett kardtokot. Később a vádlott eldobta a kardot is, így a bűncselekmény eszköze nem kerülhetett lefoglalásra.

Az ítélet ellen az ügyész, valamint a vádlott és védője jelentett be fellebbezést.

Az ügyész - a büntetés kiszabását nem érintve - kizárólag amiatt fellebbezett, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a vádlott jogos védelmi helyzetét és azt, hogy a támadáselhárítás szükséges mértékének túllépése menthető felindulásból történt.

A vádlott jogos védelem címén történő felmentése végett, a védője pedig a tényállás téves megállapítása és a bizonyítási indítványának az elutasítása miatt, felmentés érdekében fellebbezett.

A legfőbb ügyész a fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezéseket alaptalannak tartotta. Álláspontja szerint az ítéletben megállapított tényállás megalapozott. A helyesen megállapított tények szerint a kölcsönös vita során a vádlott és a sértett kölcsönösen ütlegelték egymást, ennélfogva mindketten a jogtalanság talaján álltak, ebben a helyzetben pedig a vádlottat akkor sem illette meg a jogos védelem, ha a sértett - az apjának a segítségével - a dulakodás során időlegesen felülkerekedett.

Az ügyészi fellebbezés alapos.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az alapvető tények tekintetében a tényállást megalapozottan állapította meg, mindemellett az elsőfokú bíróság némely vonatkozásban iratellenes megállapításokat is tett. A tényállásnak ezeket a hibáit a Legfelsőbb Bíróság az iratok tartalma - az elsőfokú bíróság által elfogadott vallomások - alapján kiküszöbölhetőnek látta [Be. 258. § (1) bek. a) pont], és a tényállást azzal egészítette ki, hogy a vádlott és a sértett között kialakult vita során először a vádlott ütötte meg a sértettet; továbbá akként helyesbítette, hogy - miután a kölcsönös tettlegesség folyamatában - a sértett és a sértett apja a vádlottat belökte a gépkocsijába, a sértett és az apja megfordult, és a kertje felé indult, ezt követően sújtott felé a vádlott a nála levő karddal.