BH+ 2006.7.311 A kezelőorvos joga a vizsgálati és terápiás módszerek megválasztása, de felelős az általa választott módszerért. [Eü. tv. 77. §, 129. §, Ptk. 339. §, 348. §].

Az I. r. felperes második terhességéből 2001. november 28-án született a III. r. felperes 4600 gramm súllyal. A magzat bal válla a szülés során elakadt a szülőcsatornában, az ennek kiszabadítására alkalmazott McRobert's-féle műfogás eredményeként a magzat megszületett, a bal karján azonban idegfonat sérülés keletkezett és ez részleges felkarbénulást okozva maradandó károsodáshoz vezetett.

A III. r. felperes, valamint szülei, az I-II. r. felperesek és testvére, a IV. r. felperes az egészségkárosodásával okozati összefüggésben álló vagyoni és nem vagyoni káraik megfizetésére kérték az alperes kötelezését. Azt állították, hogy az alperes orvosai a terhesgondozás és a szülésvezetés során megsértették az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 77. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat, mert nem tulajdonítottak jelentőséget az I. r. felperes nagymértékű testsúlynövekedésének, nem vizsgálták a magzat súlyát, a fenyegető jelek ellenére nem rendelték el a császármetszést, és ezek a körülmények vezettek a III. r. felperes szülési sérüléséhez és maradandó egészségkárosodásához.

Az alperes és a beavatkozó a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Tényként megállapította, hogy az I. r. felperes terhesgondozása és szülésének előkészítése, valamint levezetése az adott helyzetben elvárható szakszerűséggel és gondossággal történt, és bár a III. r. felperes szülési sérülése az alperes orvosainak tevékenységével okozati összefüggésben következett be, az alperest nem terheli kártérítési felelősség amiatt, hogy a III. r. felperes vállának elakadása folytán egy viszonylag kockázatos műfogást kellett alkalmazni. Az adott helyzetben ez a műfogás nem volt mellőzhető, a kivitelezése is szakszerűen történt és eredményes volt abból a szempontból, hogy a kritikus fázisban elakadt szülési folyamat szerencsésen befejeződött. Az elakadt váll szükségképpen erőszakos feszegetését azonban a gyermek kétség kívül megsínylette.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a császármetszés elrendelésének abszolút javallata nem volt, a profilaktikus javallatának elvetése pedig az alperes orvosainak nem róható fel. Az I. r. felperes terhességi cukorbetegsége ugyanis nem igazolódott, önmagában a 20 kg-os testsúlynövekedéséből pedig nem következett, hogy ún. óriás magzata lenne. Ha erre egyébként következtetni lehet, akkor a spontán szülést nem szabad megkockáztatni, ilyenkor a császármetszés elrendelése kötelező. Az I. r. felperes esetében azonban egyéb fenyegető jel hiányában nem kellett számítani óriásmagzat születésére. Az igaz, hogy az I. r. felperes terhessége alatt négy esetben elvégzett ultrahang vizsgálat egyikénél sem használták a súlybecslő funkciót, de ennek azért nincs jelentősége, mert pontos adatot nem ad, a mért adattól pedig akár 10%-os eltérés is lehetséges. Az is igaz, hogy az I. r. felperes kórházi felvételekor sem végeztek ilyen műszeres vizsgálatot, de az alperes orvosa kézi módszerrel megbecsülte a magzat súlyát - 4200 grammos viszonylag nagy magzatot észlelt - ennél pontosabb eredményt azonban a műszeres vizsgálat sem adott volna, így elmulasztása nem szakmai hiba.

Az elsőfokú bíróság kifejtette az ítéletében, hogy a szülés folyamata egyébként megfelelően haladt, és bár a magzatburok megrepesztésekor "enyhén meconiumos" magzatvíz ürült és a magzat átmenetileg oxigénhiányos állapotba került, majd szívműködési zavara is fellépett, de ezeket a problémákat megszüntették, így a magzat egészségére nem volt kihatásuk. Kétségtelen, hogy az újszülöttet éleszteni kellett, de az állapota rendeződött, maradandó fogyatékossága emiatt nem alakult ki, a vállak elakadását nem ezek a problémák okozták.

Az alperes orvosai szabadon dönthettek a természetes szülési mód mellett, és bár ténylegesen számoltak a lehetséges kockázati tényezőkkel - pl. a vállak elakadásával - bíztak azok elmaradásában. A terhességi folyamat egészének ismeretében a bizakodásuk nem volt könnyelmű és eleve alaptalan, a kockázatvállalásuk nem volt egyértelműen eltúlzott és az ésszerűség határát nem haladta meg. A téves döntés csak utólag, kiterjedt vizsgálat alapján vált nyilvánvalóvá, ezért azonban az orvosok nem marasztalhatók el, mert a természetes szülésre irányuló döntés a felróhatóság körén kívül esik, így az alperes kártérítésre nem kötelezhető.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A bizonyítás anyagának dr. A. M. szülész-nőgyógyász szakorvos személyes meghallgatásával történt kiegészítése alapján megállapította, hogy az adott esetben az anya számára kisebb kockázatot jelentett a természetes szülés, és a császármetszés elmulasztása csak akkor lett volna a szülészorvosnak felróható, ha a tágulási szak elhúzódott volna, vagy a korábban enyhén meconiumos magzatvíz meconiumossá vált volna, illetőleg tartós szívhang-rendellenesség jelentkezik. Ezek azonban nem állottak fenn, és semmi jel nem utalt arra, hogy a szülés szövődményes lehet. Az Eü. tv. 129. §-ának (1) bekezdése értelmében a kezelőorvos szabadon választhatta a természetes úton való szülés módját. Miután a kiegészített bizonyítás anyaga alapján kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy "a III. r. felperesnek a szülési kockázat körébe tartozó maradandó károsodását az elakadt vállak kiszabadítása érdekében alkalmazott McRobert's-féle műfogás, vagy a szülési csatornában történt elakadás okozta-e", ezért mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából azt a megállapítást, hogy a III. r. felperes válla az alperes orvosi tevékenységével okozati összefüggésben sérült meg. Egyebekben kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg: az alperest a III. r. felperes egészségkárosodásáért kártérítési felelősség nem terheli.

A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet és arra hivatkoztak, hogy az őket terhelő bizonyítási kötelezettségnek eleget tettek, mert bizonyították, hogy a III. r. felperes egészségkárosodása az alperes gyógykezelése során következett be, ez a gyógykezelés pedig nem felelt meg a legnagyobb gondosság követelményének. Az alperes orvosának számolnia kellett volna a magzati veszélyállapot kialakulásának reális esélyével, és a szövődmény elhárítása, illetőleg megelőzése céljából el kellett volna rendelnie a császármetszést. Annak a profilaktikus javallata fennállott, és kisebb lett volna a kockázata a hüvelyi szülés várható szövődményéhez képest. Az alperes orvosának ezért az Eü. tv. 129. §-a (2) bekezdésének b) pontjára figyelemmel ezt a szülési módot kellett volna választania. Elmaradásával elvette a felperesektől annak az esélyét, hogy a III. r. felperes egészségesen születhessen meg. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság kirívóan okszerűtlenül mérlegelte a bizonyítékokat, amikor a szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy a császármetszés profilaktikus javallata nem állott fenn, és nem foglalkozott az orvosi dokumentáció hiányosságaival, a magzatvíz meconiumos voltával és a magzat szívműködési problémáival.