EH 2006.1448 A fél bizonyítási indítványát annak tartalma alapján kell figyelembe venni [Pp. 3. § (2) bek.].
A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan az ítéletek "megváltoztatását", az alperes rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte.
A kérelmét - a történeti tényállás részletes ismertetése alapján - arra alapította, hogy a bíróságok a bizonyítási indítványainak a hibafelvételi és az üzembe helyezési okmányok tekintetében jogszabálysértően nem tettek eleget. Az elsőfokú bíróság a döntését egy nem létező rendőrségi feljelentésre, valamint megalapozatlanul T. T. tanúvallomására alapította. Az alperes továbbá nem bizonyította, hogy a felperes gépkocsivezetésre nem megfelelő állapotban kezdte meg a munkavégzést. A felek által egyezően előadott tény, miszerint a felperes és felettese a perbeli napot megelőzően vitatkoztak, csak akkor értékelhető kizárólagosan a felperes terhére, ha az alperes bizonyítja közrehatásának hiányát. Az alperes a kár összegét nem bizonyította. Arra is hivatkozott, hogy a rendőrség által megállapított gépkocsivezetés közbeni elalvás az akarattól függetlenül, megfelelő egészségi és hangulati állapotban is előfordulhat, emiatt tehát jogszabálysértő, hogy a felperes terhére a bíróságok az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja szerint minősülő kötelezettségszegést állapítottak meg. A felperes továbbá a munkaidőre vonatkozó szabályokat betartotta, ezt a tachográf adatai igazolhatják.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a tényállás nem hiányos, és a felperes a bizonyítási indítványaival kapcsolatban alaptalanul hivatkozott jogszabálysértésre, pl. a munkaidő nyilvántartásra vonatkozóan (túlórák) semmilyen bizonyítási indítványt nem terjesztett elő.
Az a tény, hogy a felperes gépkocsivezetés közben elaludt, hitelt érdemlően bizonyítást nyert, mivel az erről szóló rendőrségi helyszíni jegyzőkönyvben ezt nem vitatta, ezáltal mivel a teljes rakomány az árokba borult, a felperes károkozó magatartása nem tehető vitássá. A felperes az Mt. 103. § (1) bekezdésbe ütközően járt el, mert a KRESZ szabályait is megszegve gépkocsivezetésre alkalmatlan állapotban jelent meg a munkahelyén.
A felperes észrevételében a felülvizsgálati kérelemben foglaltakat fenntartva - egyebek mellett - előadta, hogy 2003. május 22-én leszámolt a részére adott anyagokkal és eszközökkel, a munkaviszonya az alperesnél 2003. május 21-én megszűnt. Emiatt a felmondást követően újabb felmondási okra az alperes nem hivatkozhat. Fenntartotta a felmondási ok valótlanságáról kifejtett érvelését. Hivatkozott a baleset kivizsgálásának elmulasztására, T. T. tanúvallomásának megalapozatlanságára, továbbá arra is, hogy a bíróságnak külön indítvány nélkül vizsgálnia kellett volna az elrendelt túlóra mértékét.
Az alperes észrevételében előadta, hogy a bíróságok a tényállás megállapítása, a bizonyítékok mérlegelése és a döntés meghozatala körében jogszabálysértés nélkül jártak el.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg.
A felperes az alperesnél 2002. november 18-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban áruterítő-raktáros munkakörben.
2003. május 21-én az általa vezetett tehergépkocsival 16 óra 50 perckor balesetet szenvedett, oly módon, hogy az autópályáról lesodródva az árokba borult. A Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztályának Útellenőrző Alosztálya a felperes felelősségét pillanatnyi elalvás miatt megállapította, és a felperest 5000 forint helyszíni bírság megfizetésére kötelezte. A baleset helyszínén az alperes 21 órakor jegyzőkönyvet vett fel, amelyben rendkívüli felmondást is közölt. A rendkívüli felmondás indokolásában az alperes gondatlan károkozásra, valamint arra hivatkozott, hogy a cselekmény súlyára és a cég üzleti érdekére figyelemmel a felperes szándékos kötelezettségszegését jelentős mértékűnek tekinti.
A baleset után a felperest kisebb sérülések miatt kórházban ellátásban részesítették, tartós kórházi ellátásra nem szorult, a továbbiakban a háziorvos kezelte.
A munkaügyi bíróság e tényállás alapján főképpen T. T. tanúvallomására figyelemmel azt állapította meg, hogy a felperes által vezetett gépkocsinak műszaki hibája nem volt, ilyet a felperes a baleset napján nem jelzett. A felperes a munkaviszonyából folyó kötelezettségét azáltal szegte meg, hogy az említett tanú vallomásából kitűnően éjfélkor még nem tartózkodott az albérletben, tehát nyilvánvaló, hogy nem kipihent állapotban jelentkezett munkavégzésre. Mindezek miatt a gépkocsivezetés közbeni elalvás a terhére róható, és a gépjármű, valamint a rakomány jelentős sérülése miatt megállapítható, hogy a felperes a munkaviszonyából származó kötelezettségét súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte. Emiatt a munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be. Ebben - egyebek mellett - arra is hivatkozott, hogy az elsőfokú eljárásban azért indítványozta a munkaidő nyilvántartások beszerzését, mert ezzel bizonyítni kívánta, hogy az I. negyedév alatt a teljes évre eső túlórakeretet teljesítette. A munkáltató a túlóra ellenértékét költségtérítésként számolta el, így a bérjegyzék alapján a túlmunka időtartama nem állapítható meg.
Az alperes a csatlakozó fellebbezésében a részére járó perköltség összegének felemelését kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság megfelelő bizonyítási eljárás alapján a tényállást helyesen állapította meg, és az abból levont jogi következtetése is helytálló. Kiemelte, hogy a felperes a munkaviszonyából folyó kötelezettségét súlyos gondatlansággal oly módon szegte meg, hogy a pihenőidejét nem teljes mértékben pihenéssel töltötte, emiatt fáradtan kezdte meg a gépkocsivezetést.
A másodfokú bíróság értékelte a felperes bizonyítási indítványait, és ennek alapján rámutatott, hogy a felperes nem terjesztett elő bizonyítási indítványt a gépkocsi műszaki állapotára, továbbá a részére elrendelt túlmunkákra vonatkozóan, ezért a fellebbezésében ezekre már nem hivatkozhat.
A másodfokú bíróság az alperes csatlakozó fellebbezését azért találta alaptalannak, mert a munkaügyi bíróság a perköltség összegét helyesen, a jogszabálynak megfelelően állapította meg.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az alperes rendkívüli felmondása a felek által nem vitatottan a felperes szándékos kötelezettségszegését a munkára, a gépkocsi vezetésére alkalmatlan állapotban való megjelenéssel, illetve munkavégzéssel kapcsolatban állapította meg azzal, hogy az okozott kár mértéke folytán a kötelezettségszegés jelentős mértékű; a károkozó magatartást, mint további indokot gondatlanként jelölte meg. Ebből következően az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján arról kellett állást foglalni, hogy az alperes az Mt. 96. § (2) bekezdése szerint bizonyította-e, hogy a felperes az Mt. 103. § (1) bekezdése a) pontját megsértve, gépkocsivezetésre alkalmatlan állapotban végzett munkát, és a vezetés közbeni elalvása ezzel összefüggésben jelentős mértékű, szándékos lényeges kötelezettség megszegésének minősül-e. Elsődlegesen tehát nem a felperes, hanem az alperes által benyújtott bizonyítékoknak, illetve az alperes bizonyítási indítványainak van jelentősége [Mt. 96. § (2) bekezdés alapján megfelelően alkalmazandó Mt. 89. § (2) bekezdése].
A másodfokú bíróság a felperes magatartását abból a megállapításából kiindulva értékelte, hogy a felperes vitába keveredett T. T.-vel, emiatt rosszul aludt, és mivel ennek ellenére nem érezte magát fáradtnak, a munkavégzést megkezdte. Ezt a magatartást súlyosan gondatlannak minősítette. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperes jármű vezetésére alkalmatlan állapotának bizonyítására az eddig beszerzett bizonyítékok nem elégségesek. T. T. azt adta elő, hogy hallomásból arról értesült, hogy a felperes éjfélkor még nem volt az albérletben, míg a felperes idegesnek, és nem fáradtnak érezte magát. Mindezekből - további bizonyíték hiányában - nem következik, hogy a felperes nem felelt meg az
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 4. § (1) bekezdés b) pontjában lévő feltételnek. Ezért az Mt. említett, alperesi bizonyítási kötelezettséget előíró szabályáról az alperest megfelelően tájékoztatni kell [Pp. 3. § (3) bekezdés], a bizonyítási eljárás eredményét ezt követően lehet értékelni.
A másodfokú bíróság az alperes közrehatása körében (egyebek mellett) a felperes terhére vette figyelembe, hogy nem terjesztett elő bizonyítási indítványt a túlterheltsége (jelentős mértékű túlmunka végzése) tekintetében.
Az iratokból megállapítható, hogy a felperes 2003. december 18-án a tachográf, a jelenléti ív és egyéb okiratok beszerzését, és azt indítványozta, hogy a bíróság könyvszakértő kirendelésével állapítsa meg az okmányok átvizsgálása alapján a ténylegesen elért jövedelmét. A 2004. január 13-ai beadványában sérelmezte, hogy az alperes közel öt hónap alatt nem tett eleget - többek között - a túlórákra nézve elrendelt bejelentési kötelezettségének. A 2004. február 23-án kelt kérelmében a menetlevelek és a jelenléti ív ellenőrzését kérte. Mindezek miatt a Pp. 3. § (2) bekezdés alapján a másodfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a túlmunka időtartamára vonatkozóan a felperesnek nem volt bizonyítási indítványa. A felperes ugyanis nem vonta vissza azt az előadását, hogy az alperes által elrendelt túlmunka hozzájárult ahhoz, hogy a pihenőideje hosszabb idő óta nem volt biztosítva, ez kihathatott a munkavégzésére. Az tehát, hogy a felperes a túlmunka ellenértékére vonatkozóan is kereseti kérelmet terjesztett elő, és bizonyítási indítványa is volt, magában foglalja a túlmunka idejére vonatkozó indítványt, másrészt a vonatkozó nyilatkozata visszavonása hiányában nem jelenti, hogy az alperes nyilvántartása alapján a túlmunka időtartamára nem kívánt hivatkozni. E körben továbbá T. T. tanúvallomása sem hagyható figyelmen kívül, amely szerint a felperes naponta 8-10 órát dolgozott.
Ebből következően annak nem lehet ügydöntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a felperes részére a baleset előtti napon az alperes a 11 óra pihenőidőt biztosította [Mt. 123. § (1) bekezdés]. Mindezek miatt a felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan érvelt a járművezetésre alkalmatlansága megalapozatlan megállapításáról, következésképpen az alperes rendkívüli felmondásának jogszerűségéről levont jogi következtetés sem megalapozott. A fentiek miatt az új eljárásban a kifejtetteknek megfelelően vizsgálni kell, hogy a felperes ténylegesen a járművezetésre alkalmas állapotban volt-e, ha nem, ennek hiányát milyen okok idézték elő, ideértve a bizonyított rendes, illetve rendkívüli munka időtartamát; továbbá, hogy a munkavégzés megkezdése ezek függvényében a részéről olyan kötelezettségszegésnek minősül-e, amely az alperes rendkívüli felmondását kellően megalapozta [Mt. 102. § (1) és (2) bekezdés, 103. § (1) bekezdés a)-b) pont].
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp.-nek az ügyben irányadó 275. § (4) bekezdése alapján a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértés miatt a másodfokú bíróság ítéletét - a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.393/2005. sz.)