18/1994. (III. 31.) AB határozat
a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján - dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos indokolásával - meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 81. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint 125. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt és e rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmet elutasítja, a törvényi rendelkezések összeütközésének megállapítására, továbbá a törvény kiegészítésére vonatkozó indítványt pedig visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó alkotmányossági szempontból a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Ktv.) két rendelkezését is kifogásolta. A 81. § (1) bekezdés a) pontja értelmében, ha a nevelési-oktatási intézményt nem helyi önkormányzat, illetve állami szerv tartja fenn, a nevelési-oktatási intézmény vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként is működhet. A törvény 125. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a Ktv. hatálybalépését követően öt tanévig, illetőleg öt nevelési évig tovább működtethető a helyi önkormányzat, illetve állami szerv által fenntartott, e törvény hatálybalépése előtt létrehozott világnézetileg elkötelezett nevelési-oktatási intézmény. Eddig az időpontig a fenntartói jogokat e törvényben foglaltak szerint rendezni kell.
Az indítványozó szerint a Ktv. e rendelkezései azért alkotmányellenesek, mert a világnézet alapján hátrányos megkülönböztetést tartalmaznak: nem teszik lehetővé az állam, illetve az önkormányzatok számára világnézetileg elkötelezett iskola alapítását, illetőleg a Ktv. hatálybalépését követő öt éven túl ilyen iskola fenntartását. Ezzel szemben - az indítványozó véleménye szerint - a Ktv. 4. § (5) bekezdése lehetőségként megengedi, hogy az állam, illetőleg az önkormányzat nem-semleges, azaz elkötelezett oktatási intézményt is alapítson. Szerinte ez az ellentmondás abból ered, hogy a Ktv. értelmező rendelkezései nem határozzák meg a különböző iskolatípusok ("önkormányzati iskola", "semleges iskola", "elkötelezett iskola" stb.) fogalmát. Hivatkozott az Alkotmánybíróság 4/1993. (II. 12.) AB (ABK 1993. február, 23.) határozatában foglaltakra, amelyből álláspontja szerint egyértelműen az következik, hogy az állam, illetve az önkormányzat alapíthat, fenntarthat és üzemeltethet világnézetileg elkötelezett iskolát is.
Az indítványozó sérelmezte azt is, hogy a kifogásolt rendelkezések ellentétesek a Ktv. 4. § (7) bekezdésében foglaltakkal, amely szerint tilos az iskolafenntartó jellege alapján bármilyen hátrányos megkülönböztetés. Márpedig a támadott rendelkezések diszkriminatív tartalmúak, de legalábbis lehetőséget adnak arra, hogy azokat a világnézetileg elkötelezett iskolákra nézve hátrányos megkülönböztetéssel alkalmazzák.
Végül az indítványozó kérte a Ktv. 121. § (1) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezések kiegészítését az Alkotmánybíróság idézett határozatában foglaltaknak megfelelően, s ezzel annak egyértelművé tételét, hogy az állam, illetőleg az önkormányzat fenntarthat világnézetileg elkötelezett oktatási intézményeket is.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak találta.
1. Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján először azt vizsgálta, hogy a Ktv. támadott rendelkezései tartalmaznak-e alkotmányosan megengedhetetlen, hátrányos megkülönböztetést.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
Az Alkotmány 70/F. §-a értelmében a Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot, mégpedig a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával.
Az állampolgárok tanuláshoz való jogát az állam intézményfenntartói kötelezettsége alapozza meg, amelynek keretében az államnak mindenki számára - hátrányos megkülönböztetés nélkül - biztosítania kell e jog gyakorlását lehetővé tevő szervezeti és jogszabályi feltételeket.
A tanuláshoz való jog azonban nem jelenti azt, hogy az állam a tanulásban való részvételt köteles volna mindenki számára az oktatás minden szintjén és valamennyi világnézet keretében állami, illetve önkormányzati iskolákban, egyéb oktatói intézményekben garantálni. Az oktatási intézményhálózat működtetésével kapcsolatos állami kötelezettség ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy az állam az iskolafenntartó jellege alapján semmiféle hátrányos mgkülönböztetést nem alkalmazhat. [Ktv. 4. § (7) bekezdés]. Az állam kötelessége tehát egyfelől, hogy az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított jogosultság gyakorolhatósága érdekében a nem állami, illetőleg önkormányzati oktatási intézmények létrejöttének és működtetésének jogszabályi feltételeit is megteremtse, mégpedig az állam és önkormányzati intézményekkel azonos feltételek szerint, másfelől az ilyen intézményeknek - ha megalakultak - olyan mértékű anyagi támogatást köteles nyújtani, amilyen arányban ezek az intézmények állami, illetőleg önkormányzati feladatokat vállalnak át [Ktv. 4. § (5) és (6) bekezdés].
A támadott rendelkezések nem ellentétesek ezekkel az alkotmányos követelményekkel, nem tartalmaznak megengedhetetlen diszkriminációt, így a Ktv. 81. § (1) bekezdés a) pontja, továbbá 125. § (1) bekezdése az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével összefüggésben megalapozottan nem kifogásolható.
2. Az állam szerepét, feladatait az oktatásban is meghatározza semlegességének az egyenlő emberi méltóság feltétlen tiszteletéből, valamint a modern társadalmak megszüntethetetlen pluralizmusából fakadó kötelezettsége, az a jogállami alapelv, hogy az állam eszmei, ideológiai, világnézeti kérdésekben nem foglalhat állást, nem azonosíthatja megát egyetlen egyház tanításával sem, egyetlen egyházzal sem kapcso
lódhat össze intézményesen és különösen nem foglalhat állást hitbeli igazságok kérdésében [4/1993. (II. 12.) AB (ABK 1993. február, 23.) határozat]. Az állam semlegességét több alkotmányos rendelkezés is előírja, illetőleg konkretizálja. Így elsősorban az Alkotmány 60. § (3) bekezdése, mely kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban az egyház az államtól szétválasztva működik.
Az Alkotmánybíróság az idézett 4/1993. (II. 12.) AB (ABK 1993. február, 23.) határozatában részletesen kifejtette álláspontját az állam semlegessége és a vallásszabadsághoz való jog összefüggéséről és alkotmányos értelméről. Eszerint az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. A semlegesség elvéből, az állam és az egyház szétválasztására vonatkozó alkotmányos tételből pedig az következik, hogy az állam csakis világnézetileg semleges oktatási intézmények felállítására, működtetésére és fenntartására köteles. Ezzel az alkotmányos követelménnyel nem áll ellentétben a Ktv.-nek az a támadott rendelkezése, amely szerint a nevelési-oktatási intézmény vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként is működhet, ha azt nem állami, illetve helyi önkormányzati szerv tartja fenn [Ktv. 81. § (1) bekezdés a) pont].
Az Alkotmánybíróság idézett 4/1993. (II. 12.) AB (ABK 1993. február, 23.) határozatában rámutatott arra, hogy a jelenlegi - átmeneti - helyzetben az ún. "állami" és "egyházi" iskolák alkotmányosan kívánatos szervezeti elkülönítése még nem valósult meg mindenütt. A cél a teljes szervezeti elkülönítés, átmeneti megoldásokkal azonban időlegesen számolni kell. Így ebben az átmeneti helyzetben előfordulhat az is, hogy az állam vagy a helyi önkormányzat az általa fenntartott oktatási intézményben vallásilag elkötelezett nevelést engedélyez, amely esetre nyilvánvalóan nem vonatkozik az állami iskola vallási semlegességének követelménye.
Ezekkel az alkotmányos indokokkal teljes konform a Ktv. további támadott rendelkezése, amely átmeneti szabályként - öt tanévig, illetőleg öt nevelési évig - lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat, illetve az állam világnézetileg elkötelezett nevelési-oktatási intézményt tartson fenn. A jövőre nézve azonban a fenntartási jogokat - legkésőbb az öt év elteltéig - rendezni kell.
A törvény tehát az Alkotmánybíróság határozatával összhangban figyelemmel van arra az átmeneti helyzetre, amelyet elsősorban a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény teremtett meg, és amelyre tekintettel - az indítványban megfogalmazott állásponttól eltérően - kifejezetten lehetővé teszi, hogy az állam, vagy a helyi önkormányzat is működtethessen, illetőleg tartson fenn világnézetileg elkötelezett nevelési-oktatási intézményt, az ott meghatározott határidőig, amennyiben azt a törvény hatálybalépése előtt hozták létre. Az a rendelkezés viszont, hogy a törvény hatálybalépése után az állam, illetőleg a helyi önkormányzat csakis semleges iskola (oktatási-nevelési intézmény) felállítására köteles, kifejezetten összhangban áll az Alkotmány 60. §-ában foglaltakkal és az Alkotmánybíróság határozatában kifejtett alkotmányos követelményekkel.
3. Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában kifejtette azt is, hogy a semleges állami iskolák működtetésével az állam még nem merítette ki kötelességét. Az állam intézményvédelmi kötelezettségének az felel meg, ha megteremti a vallásilag elkötelezett oktatási-nevelési intézmények létrejöttének jogszabályi feltételeit és azokat olyan arányban támogatja, amilyenben ezek az intézmények állami, illetőleg önkormányzati feladatokat vállaltak át. Ezeknek az alkotmányos követelményeknek is mindenben megfelelnek a támadott törvény sérelmezett rendelkezései, ezért az alkotmányossági kifogást az Alkotmánybíróság megalapozatlannak találta, s az indítványt elutasította.
Az indítványozó álláspontjával ellentétben az Alkotmánybíróság határozatából olyan következtetés nem vonható le, amely szerint az állam (helyi önkormányzat) erre vonatkozó igény esetén világnézetileg elkötelezett nevelési-oktatási intézmény alapítására is köteles volna. Az állam csak az ilyen alapítás jogi lehetőségét köteles biztosítani, az ehhez szükséges jogszabályokat köteles megalkotni és az így alapított és működtetett iskolát köteles anyagilag támogatni. Nem alkotmányossági kérdés az - éppen ezért azzal az Alkotmánybíróság nem is foglalkozott -, hogy a Ktv. hatálybalépését megelőzően született - világnézetileg elkötelezett iskola megépítésére vonatkozó - önkormányzati kötelezettségvállalás és képviselő-testületi határozat mennyiben tekinthető már létrehozott nevelési-oktatási intézménynek, és arra mennyiben vonatkozik a Ktv. 125. § (1) bekezdésének átmeneti rendelkezése. A konkrét alkalmazástól függetlenül azonban ez a rendelkezés a vizsgált alkotmányi szabályokkal nem áll ellentétben.
Összegezve, az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Ktv.-nek azok a rendelkezései, amelyek nem teszik az állam (helyi önkormányzatok) kötelezettségévé, hogy a törvény hatálybalépése után elkötelezett oktatási-nevelési intézményeket is létesítsenek, viszont kötelezően előírják, hogy már a hatálybalépése előtt alapított ilyen intézményeket átmenetileg - öt évig - működtessék, illetőleg ez alatt az idő alatt a törvényben foglaltak szerint a fenntartói jogokat rendezzék, összhangban állnak az Alkotmánynak az állam és az egyház szétválasztására vonatkozó rendelkezésével [Alkotmány 60. § (3) bekezdés] és e rendelkezésnek az Alkotmánybíróság által meghatározott értelmével és tartalmával, így az e rendelkezések megsemmisítését kérő indítvány megalapozatlan.
4. Az indítványozó sérelmezte, hogy a Ktv. kifogásolt rendelkezései ellentmondanak a törvény 4. § (7) bekezdésében foglalt előírásnak, amely szerint tilos az iskolafenntartó jellege alapján bármilyen hátrányos megkülönböztetés. Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül visszautasította az indítványozónak ezt a kérelmét, mert törvényi rendelkezések kollíziójának vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.
5. Az Alkotmánybíróság ugyancsak hatáskör hiánya miatt utasította vissza az indítványozónak a Ktv. értelmező rendelkezéseinek kiegészítésére vonatkozó kérelmét, mert az a törvényalkotó hatáskörébe tartozik.
Az Alkotmánybíróság a határozatban foglalt elvi megállapításokra tekintettel rendelte el határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A Ktv. bevezetőben megjelölt célja az Alkotmányban meghatározott [67. § (1) bek.] művelődéshez való jog esélyegyenlőség alapján való gyakorlásának biztosítása. Emellett azonban érvényesíteni kívánja a lelkiismereti meggyőződés szabadságát, a neveléshez való jogot és a nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogát és meghatározza ezzel kapcsolatban a szülők és oktatók jogait és kötelezettségeit. A Ktv. számos alkotmányos alapjogot érint, érvényesít, szabályoz és korlátoz, és akkor tekinthető alkotmányosnak, ha a törvényhozó által választott megoldások egyik érintett alkotmányos alapjogot sem korlátozzák szükségtelenül és aránytalanul, s egyikkel kapcsolatban sem lehet megállapítani az Alkotmány 70/A. §-a szerinti hátrányos megkülönböztetést a jogosultak vagy kötelezettek valamely csoportjával szemben. Végkövetkeztetésként egyetértek a határozattal annyiban, hogy a Ktv. egy alkotmányos alapjog érvényesítését sem korlátozza aránytalanul és szükségtelenül. A Ktv. alapján az alkotmányos alapjogok érvényesítésének jogi lehetőségei megvannak, további részletszabályokkal szükség szerint még kibontakoztathatók. A Ktv. szövegéből az eddig elkötelezett oktatási intézmények létesítésére és fejlesztésére megadott lehetőség felszámolásának vagy visszavonásának kötelezettsége nem vezethető le. Mégis a társadalomban tapasztalható nagyfokú tájékozatlanság és bizonytalanság miatt úgy vélem, hogy az alkotmányos jogok védelme a javaslat részletekbe menőbb megválaszolását igényelte volna.
A Ktv. által érintett alkotmányos alapjogok a művelődéshez való jog, a neveléshez való jog, ezzel kapcsolatban a világnézeti szabadság és a tanítás szabadsága.
A művelődéshez való jog egyrészt az érvényesülésben való esélyegyenlőséget és a foglalkozás megválasztásának minél teljesebb szabadságát hivatott biztosítani és ebben a vonatkozásában állami kötelezettség áll szemben állampolgári szabadsággal. (A magasabb művelődés lehetőség, nem kötelezettség.) Másrészt a művelődéshez való jog bizonyos szintig a demokratikus jogállam működésének biztosítéka is. A jogállamiság és a közélet demokratizmusa nem valósulhat meg, ha az állampolgárok politikai jogokkal rendelkező (nagykorú) része nem képes a jogai gyakorlásához szükséges információk megszerzésére, megértésére és értékelésére. Az állampolgárokat képessé és alkalmassá kell tenni a politikai célok megválasztására és támogatására, politikai jogaik gyakorlására, képviselőik megválasztására és ellenőrzésére, egyszóval a közéletben való részvételre. Ehhez szükséges alapfokú műveltség. A demokratikus jogállamban az állampolgár részvétele a közéletben jog is és a jogállamiság előfeltétele is. Az állampolgári alapfokú műveltség elsajátítására az állam nem csak módot köteles nyújtani az ingyenes és egyenlő feltételekkel mindenki számára nyitva álló népoktatással, nem csak a hátrányos helyzetűek esélyegyenlőségét célzó intézkedésekre köteles. Az Alkotmány (70/J. §) kötelezi az állampolgárokat arra, hogy az alapfokú műveltséget megszerezzék. A Ktv. ezért előírja, hogy az állampolgárok az alapfokú oktatásban részt vegyenek vagy az általános ismereteket más módon megszerezve azokról számot adjanak. A művelődéshez való jog így egyúttal alkotmányos kötelesség is az állampolgárok és azok szülei vonatkozásában.
Az állampolgári jogok gyakorlásához szükséges ismeretek elsajátításának időszaka az ember első, fejlődő, növekvő életszakasza. Nagykorúságának eléréséig az állampolgár nem csak fizikailag bontakozik ki, nem csak az önálló élethez szükséges tárgyi ismereteket sajátítja el, hanem lelkileg, szellemileg is önálló egyéniséggé érik, kibontakoznak emberi méltóságának, szabadságának alapvető meghatározó adottságai. A fejlődő ember e vonatkozásban a természet rendje szerint nem magára hagyott, hanem elsősorban szülei nevelik, növelik önálló emberré. Az Alkotmány 67. §-a a szülőknek azt a jogát, hogy gyermekük nevelését meghatározzák, az állammal és annak szerveivel szemben nevesíti és alapjogként határozza meg. Az Alkotmánybíróság 4/1993. (II. 12.) AB határozatában idézi az 1990. évi IV. tv. 5. §-át, továbbá azokat a Magyarországra kötelező nemzetközi egyezményeket, amelyek a szülők jogát a gyermek nevelésére - elsősorban világnézeti nevelésére - az állammal szemben meghatározzák. Az állam a szülők jogát gyermekük nevelésére csak akkor és annyiban korlátozhatja, ha és amennyiben ez más alkotmányos alapjog érdekében szükséges és arányos, s a neveléshez való jog lényegét a korlátozás nem érintheti.
A nevelés nem csupán a családi otthon falai között történik, abban a társadalmi környezet is részt vesz. A környezet akkor is nevel, ha a társadalmi ráhatások nem közvetlenül nevelő célzatúak, mert a nevelés magatartási példákkal is történik. A közoktatásnak azonban a nevelés a Ktv.-ben meghatározott társadalmi célja. Az óvoda és a kollégium intézményesen nevel, az iskola pedig az oktatás mellett nevel is. Az állam tehát az általa biztosított, fenntartott és kötelezővé tett közoktatás keretében részben átveszi, illetve kiegészíti a szülők alkotmányos alapjogaként meghatározott gyermeknevelés feladat- és jogkörét.
Az oktatás tárgyi ismeretek közlését és elsajátíttatását célozza. A nevelés az értékek felismerését, elfogadását és a megvalósításukra törekvést kívánja az egyénbe elültetni. A nevelés által átadandó értékrenden belül vannak olyan értékek, amelyeknek a demokratikus jogállam szükségszerűen hordozója. Ilyenek pl. az önkéntes jogkövetés, a politikai célok szabad megválasztása, a szükségszerű társadalmi feladatok többség által történő meghatározása és kisebbségi elfogadása, a kisebbség szabadságjogainak a többség általi és az ember életének és méltóságának mindenki más általi tiszteletben tartása, a társadalmi igazságra törekvés, a békés eszközök igénybevétele társadalmi viták rendezésénél, az elesettek és hátrányos helyzetben lévők iránti szociális érzékenység és segítőkészség. A jogállami értékeket a köznevelésben felismertetni és elfogadásukra buzdítani a jogállam lényegéből következő alkotmányos feladat [Ktv. 4. § (3) bek.]. Elismerésük és elfogadásuk az oktató kötelessége, elfogadtatásukra minden oktatási intézménynek törekednie kell. A jogállamiságból tehát közvetlenül levezethető mind az oktatási szabadság, mind a szülői-nevelői szabadság bizonyos korlátozása az állami (ún. semleges) oktatás közösségi értékekre irányultsága révén.
Amint Herczegh Géza párhuzamos véleménye a 4/1993. (II. 12.) AB határozathoz megfogalmazta, minden oktatási intézmény köteles az ismereteket tárgyilagosan, türelmesen és a tanulók lelkiismereti szabadságát tiszteletben tartva közvetíteni. Ehhez hozzátehetjük, hogy minden oktatási intézmény köteles a jogállamisággal járó és annak előfeltételét is képező értékek elfogadására nevelni. Ezen túl, ún. világnézeti jellegű értékek elfogadtatására az állam eszköztára felhasználásával nem kerülhet sor, az állami iskola semlegessége miatt.
Az állami iskola mint intézmény semleges, a benne oktatóknak azonban van, illetve lehet saját világnézetük és értékrendjük. Saját értékrendjük elfogadtatására a rendelkezésükre álló oktatói késztető és kényszerítő eszközöket nem jogosultak felhasználni, mert ezzel sértenék az állami iskola semlegességét. Azonban saját világnézetük - főleg a humán ismeretek közlése körében - óhatatlanul megnyilvánul és mint társadalmi modell érzelmileg is, értelmileg is, személyiségformálóan is hat(hat) a tanulókra. A tanszabadság alkotmányos tétele értelmében nem is lehet az ilyen közvetett ráhatás ellen tiltakozni és az oktató tevékenységét emiatt korlátozni. Amint a 4/1993. (II. 12.) AB határozat kifejezte, tárgyilagos tanítás esetén az állam nem kényszeríthet egyetlen tanárt sem arra, hogy meggyőződését elhallgassa.
Ha a semleges állami iskolákban az értékek és eszmék pluralizmusa nagyjából a társadalomban (a szülők körében) létező arányban jelentkeznék, átlagosan fel lehetne tételezni, hogy tárgyilagos oktatás mellett a tanulók egyenlő mértékben vannak kitéve a különböző felfogású értékhatásoknak, tehát az iskola semlegessége végső soron a társadalmi türelmességet mint alkotmányos értéket közvetíti, s ezzel kívánatos is. Azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Alkotmány érték- és szabadságrendje olyan társadalmi közegben valósul meg, amelyet évtizedekig más értékrend alakított és vezérelt. Az állami iskola valódi semlegessége még jó ideig inkább cél, mintsem valóság lesz a neveltek vonatkozásában. Ezen jogi eszközökkel változtatni sem lehet, hiszen az államnak egyrészt fel kell tételeznie minden oktatóról, hogy az ismereteket a törvényes-alkotmányos kívánalmaknak megfelelően közvetíti és helyzetével nem él vissza, másrészt az oktatót elvei és nézetei feladására nem kényszerítheti, szakértelmét pedig köteles, de kénytelen is igénybe venni. Ezt a Ktv. 41. § (3) és (4) bekezdése külön hangsúlyozza.
A nem materialista irányultságú elkötelezett nevelést kívánó szülők jelenleg nevelési céljaikkal hátrányos helyzetben vannak. Önmagában ez az adottság alkotmányos kötelezettséget teremt az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésére. Az adott társadalmi közegben is érvényesülnie kell a szülők jogának arra, hogy gyermekeik nevelését, elsősorban annak értékrendi, világnézeti vonatkozásait meghatározhassák. A Ktv. 10. § (3) bekezdés d) pontja a gyermek jogaként, a 13. § (1) bekezdése a szülők jogaként nevesíti, hogy a gyermek igénye szerint elkötelezett iskolában részesüljön oktatásban, illetve nevelésben, és ez összhangban van mind az Alkotmánnyal, mind a nemzetközi normákkal. Az államnak a szülői választás jogi lehetőségét meg kell teremtenie, ehhez pedig a szülőket valódi választási helyzetbe kell juttatnia. Elsősorban szükséges lenne a szülők igényeinek pontos felmérése. Az igények ugyanis csak részlegesen és esetlegesen ismertek az állami (önkormányzati) szervek előtt. A Ktv. az oktatás körében a statisztikai adatszolgáltatás kezdeményezését ugyan a művelődési miniszter feladatává teszi [93. § (1) bekezdés i) pontja], de nem határozza meg ennek részleteit. Ez további jogalkotói feladat.
A felmérés során, amely többféle módon megvalósítható, de teljes körűnek kellene lennie, a szülőknek módot kellene kapniok arra, hogy igényük szerint nyilatkozhassanak, vajon
a) gyermeküket elkötelezett (és milyen irányban elkötelezett - materialista, keresztény, valamely meghatározott vallás szerinti -) nevelésben kívánják részesíteni.
b) ellenkezőleg, semleges iskolába kívánják járatni, vagy
c) közömbös számukra az iskola elkötelezett, illetve el nem kötelezett jellege.
A nyilatkozni nem kívánó szülőt nem érheti hátrány, azonban olyanként kell számba venni, mint akinek nincs határozott iskolatípus iránt igénye. A felmérés alapján ki fog derülni, van-e adott körzetben igény elkötelezett iskola létesítésére és milyen számú tanulónak igénylik azt. A jogi lehetőséget a kívánt neveléshez hátrányos megkülönböztetés nélkül kell megteremteni, tehát olyan elkötelezett iskola létesítésének lehetővé tétele, amely a mutatkozó igényeket csak részben fedezi, az alkotmányos jogok érvényesítését csak részben oldja meg. Megoldás csak az lenne, ha minden semleges iskolát igénylő gyermek számára semleges, minden elkötelezett iskolát igénylő gyermek számára elkötelezett oktatás biztosítható, a közömbös gyermekek számára pedig valamelyik típus ugyancsak biztosít helyet. A szükséges felmérés elvégzését és az igények szerinti fejlesztés lehetővé tételét a Ktv. nem tiltja és nem akadályozza, ez okon tehát nem alkotmányellenes, a felmérés és fejlesztés megszervezése politikai feladat.
Az állam nem köteles elkötelezett iskolát alapítani. Nem is tarthat fenn elkötelezett iskolát. A fenntartó ugyanis a Ktv. szerint nem az oktatás anyagi alapjait biztosítja (ezeket a költségvetés viseli), hanem meghatározóan belefolyik az intézmény nevelési-oktatási feladataiba, s ezt az állam a maga eszközeivel valamely világnézet szellemisége szerint nem teheti. Másrészt a társadalom, mégha anyagi erői engednék is, adott gazdasági helyzetben nehezen lenne arra kényszeríthető, hogy a tanuló és tanulni kívánó gyermekeket egyébként befogadni képes iskolahálózatát csak azért bővítse jelentősen, hogy abban zökkenőmentesen megtörténhessék a világnézeti és a semleges oktatás párhuzamosságának kialakítása, s így a világnézetek szerinti választás lehetővé tétele a legkisebb - a céllal egyébként arányos - egyéni érdeksérelmek és nehézségek teljes kizárásával oldódjék meg. Alkotmányos alapjogok érvényesítése érdekében olyan terheket, amelyek szükségesek és nem aránytalanok, a társadalom minden tagja köteles vállalni. [Értelemszerűen alkalmazható mind a pedagógus munkahelyváltása, mind az intézménylétesítés kérdésében a 64/1991. (XII. 17.) AB hat. E/2. pontjának végén kifejtett álláspont.]. Arányos teher lehet az oktató részére tantestület- vagy munkahelyváltás, a tanuló és szülei részére iskola- vagy közösségváltás, bizonyos közlekedési többlet stb. De ilyen lehet az állam, az önkormányzat részéről a körzetesítési határok feloldása, a támogatások elszámolása az illetékes önkormányzatok között annak érdekében, hogy a tanuló az általa igényelt iskolatípusban ne jelentsen hátrányt vagy anyagi többletterhet. Állami adminisztratív szempontok nem gátolhatják a szülők alkotmányos választási lehetőségét, hiszen a létesítés és fenntartás azonos anyagi támogatási feltételeinek biztosítása államigazgatási szinten kifejezetten a választás jogi lehetőségének megteremtéséhez tartozik. Mindennek egyébként a Ktv. jelenlegi szövege szerint nincs akadálya, legfeljebb a bonyolítás igényelhet szükség szerint alsóbb fokú jogalkotói tevékenységet, ami ugyancsak a jogi lehetőség megteremtésének ama körébe tartozik, amit a Ktv. 4. § (5) bekezdés kifejezetten előír.
Ha adott településen, körzetben, vidéken igény mutatkozik az elkötelezett nevelésre, mégpedig olyan számban, hogy önmagában vagy a közömbös tanulókkal kiegészítve elkötelezett iskola alapítását indokolja, úgy az állam, az önkormányzat köteles a lehetőséget megteremteni az ilyen iskola létesítésére. Amennyiben egyébként az adott körzeti iskolai férőhely az iskoláskorú gyermekek befogadására elegendő és az iskolák száma a megosztást elkötelezett és semleges iskolákra lehetővé teszi, úgy valamelyik létező iskola használatának és fenntartásának átengedésével oldható meg a szülők alkotmányos választásának lehetővé tétele. (Nem kell ahhoz az iskola tulajdonát is átadnia az önkormányzatnak.) Ha pedig amúgy is kellene a körzetben új oktatási intézményt létesíteni, úgy a fejlesztés anyagi eszközeit lehet az elkötelezett iskola létesítését és fenntartását vállaló szerv rendelkezésére bocsátani. A Ktv. 81. § (1) bekezdés d) pontja szerint a kiszemelt fenntartó az államtól a beruházási feladatot is átveheti. Ugyanezekre nyújt alapot a Ktv. 88. § (1) és (3) bekezdése. Ha az állam (önkormányzat) ilyen megállapodást a Ktv. megjelenése előtt kötött, a Ktv.-ből nem vezethető le, hogy a szülők alkotmányos igénye ellenére ennek teljesítésétől az államnak (önkormányzatnak) el kellene állnia. Az indítvány ez okon is alaptalan.
Ha az adott településen csak egy iskola van, de a tanulók olyan arányban igénylik az elkötelezett iskolát, hogy a fennmaradó létszám részére önálló iskolát az állam már nem tartana fenn, a 4/1993. (II. 12.) AB határozat szellemében az iskola átadása és a semleges oktatást igényelők részére az ilyen oktatás igénybevételi lehetőségének aránytalan áldozat nélküli megvalósítása is megoldás lehet. Az önkormányzat iskolát elkötelezett nevelés céljára nem csak egyháznak adhat át, hanem a fenntartást vállaló és az oktatást biztosító más intézménynek, fenntartónak is.
Az eddigiekből kitűnően a Ktv.-nek a támadott rendelkezései alkotmányellenes diszkriminációt - amit egyébként a Ktv. indítványozó által felhívott 4. § (7) bekezdése is tilt - nem tartalmaznak. Az értelmező rendelkezés elmaradása a jogállamiság követelményeibe ütköző jogbizonytalanságot nem okoz.
Dr. Zlinszky János s. k.