BH 1995.7.407 I. Az érdemtelenség nem a végrendelet érvénytelenségét eredményező ok, hanem az öröklésből való kiesés egyik esete [Ptk. 602. § (1) bek. b) pont].

II. Az érvénytelenséggel kapcsolatos bizonyítékok mérlegelésének szempontjai [Ptk. 649. § (1) bek., 624. § (2) bek.].

III. Az egyes érvénytelenségi okok önálló kereseti kérelem alapjai [Ptk. 653. §, PK 85. sz., Pp. 247. §].

A felperesek keresetükben elsősorban annak megállapítását kérték, hogy az 1991. február 24-én elhunyt V. B. örökhagyó házastársa, az alperes a Ptk. 602. §-a (1) bekezdésének h) pontja értelmében az öröklésre érdemtelen, mert az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, amikor szellemi fogyatkozását kihasználva olyan végrendelet készítésére vette rá, amelynek tartalmát és következményeit nem ismerte fel. Kérték továbbá annak megállapítását, hogy az örökhagyó 1985. április 2-án kelt írásbeli magánvégrendelete érvénytelen. Az érvénytelenség okaként egyrészt a Ptk. 17. és 18. §-ára: az örökhagyó cselekvőképtelen állapotára hivatkoztak, másrészt állították, hogy a végrendelet keltezése nem a valóságnak megfelelő, az jóval később készülhetett; a későbbi időpontban pedig az alperes tisztességtelen befolyással vette rá az örökhagyót a végrendelkezésre. A felperesek további kereseti kérelme egy személygépkocsi hagyatékhoz tartozásának megállapítására irányult. Végül másodlagosan kötelesrész iránti igényt érvényesítettek.

Az alperes a kötelesrész iránti igény kivételével a kereseti kérelmek elutasítását kérte, és tagadta a felperesi tényállításokat. A személygépkocsi tekintetében állította, hogy az a különvagyona. A felperesek kötelesrészére való jogosultságát elismerte, de arra hivatkozott, hogy a perre okot nem adott.

Az elsőfokú bíróság az elsődleges kereseti kérelmek tekintetében részítélettel döntött, és a felperesek kereseti kérelmét a végrendelet érvénytelenségének megállapítása vonatkozásában elutasította. Kötelezte a felpereseket, hogy fizessenek meg az alperesi képviseletet ellátó ügyvéd részére 15 napon belül 120 000 forint perköltséget. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás anyaga: az orvosi iratok és a tanúk vallomása alapján megállapította, hogy az örökhagyó szellemi állapota 1985. évtől kezdődően fokozatosan hanyatlott, és befolyásolhatóvá vált. Megállapította továbbá, hogy az örökhagyó és az alperes kapcsolatának szorosabbá válásával, majd a házasságkötést követően az örökhagyó gyermekei: a felperesek és az alperes között a viszony megromlott, "mindkét fél megpróbálta a másikkal szembeállítani az örökhagyót, s az alperes megpróbálta befolyásolni az örökhagyót a gyermekei ellen". Ez a befolyásolás azonban nem vezetett eredményre: az örökhagyó és az alperes által 1985. február 13-án aláírt öröklési szerződés hatósági jóváhagyására ugyanis az örökhagyónak az illetékes szakigazgatási szervhez intézett levele, továbbá a meghallgatásakor tett nyilatkozata folytán - amely szerint az a szándéka, hogy vagyonából mind a felperesek, mind az alperes részesüljön - nem került sor. Az örökhagyónak ez a fellépése azt bizonyítja, hogy az örökhagyó ebben az időben nem hagyta magát befolyásolni az alperes által. Ugyanakkor a felperesek és az örökhagyó között több per is folyt. "Életszerű, hogy az örökhagyó és a gyermekei közötti kapcsolatot befolyásolták ezek a tényezők, s a vele lakó házastársa az, aki a szellemileg is hanyatló örökhagyót irányítja. Mindezen befolyásoló tényezők azonban nem alkalmasak arra, hogy az 1985. április 2-án kelt és az örökhagyó által saját kezűleg írt és aláírt írásbeli magánvégrendelet vonatkozásában az örökhagyó akaratának befolyásoltságát, szabad nyilvánításának a meghiúsulását eredményezné." Ezért az alperesnek a Ptk. 602. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti érdemtelensége nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság a per adatai alapján azt sem látta megállapíthatónak, hogy az örökhagyó 1985. április 2-án, a végrendelet írásakor cselekvőképtelen lett volna. Az örökhagyó ellen folyamatban volt gondnokság alá helyezés iránti per irataiból kitűnően az örökhagyót későbbi időpontban: 1988. június 16-án helyezték cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá. A perben beszerzett orvos szakértői vélemény szerint az örökhagyó szellemi állapota fokozatosan hanyatlott, és a későbbi időpontban rögzített tünetek valamivel enyhébb formában fennállhattak a végrendelkezés időpontjában is. Mindez azt bizonyítja, hogy az örökhagyó 1985. április 2-án nem volt cselekvőképtelen. Minthogy pedig ekkor még nem volt cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezve, végrendelkezésére nem a Ptk. 624. §-ának (2) bekezdésében foglaltak az irányadók.

Végül az elsőfokú bíróság - annak kiemelése mellett, hogy a végrendelet téves keltezése egymagában a végrendelet érvénytelenségét nem vonja maga után - nem találta bizonyítottnak azt a felperesi állítást sem, hogy a végrendelet nem 1985. április 2-án, hanem későbbi időpontban készült. Hangsúlyozta, hogy a végrendelet 1986. április 24-i közjegyzői letétbe helyezése folytán csupán eddig az időpontig terjedő időben volt meg a lehetősége annak, hogy a végrendelet elkészüljön, és " a két időpont közötti időszak vonatkozásában merülhet fel.... annak vizsgálata, hogy az örökhagyó cselekvőképes volt-e", illetőleg hogy az alperes tisztességtelen befolyásolására készítette-e el az örökhagyó a végrendeletet. E vonatkozásban az elsőfokú bíróság megismételte a korábbiakban kifejtett azt az álláspontját, hogy az örökhagyó nem volt cselekvőképtelen. Bár az elmeorvos szakértői vélemény szerint az örökhagyó befolyásolható volt, ez egymagában nem elegendő az alperes általi tisztességtelen befolyásolásnak a megállapítására. A felperesek pedig az 1986. április 24-ig terjedő időszakra sem tudtak e vonatkozásban konkrét bizonyítékokra hivatkozni. Utalt arra is, hogy a végrendelettel valójában az örökhagyónak az az akarata érvényesült, hogy mind a felperesek, mind az alperes részesüljön a vagyonából: a felperesek ugyanis a kötelesrészüket megkapják. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a további bizonyítási indítványtól - az örökhagyó szellemi állapotára, végrendelkezési szándékára tanúk kihallgatásától - olyan eredmény nem várható, amely a gondnokság alá helyezés iránti, illetőleg a jelen perben beszerzett orvos szakértői vélemények megállapításaival szemben eltérő álláspont kialakítására vezethetne; az örökhagyó esetleges végrendelkezési szándéka pedig - a korábbi végrendelet visszavonásának hiányában - a perbeni jogvita eldöntése szempontjából közömbös.

A részítélet ellen a felperesek fellebbeztek, és az első fokú ítélet megváltoztatásával kereseti kérelmük szerinti döntést kértek. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az örökhagyó a végrendelkezéskor cselekvőképes volt. A bizonyítékok alapján - különös figyelemmel az elmeorvos szakértő szakvéleményére - megállapítható, hogy az örökhagyó a végrendelkezés időpontjában cselekvőképességében már súlyosan korlátozott volt, de nem zárható ki az sem, hogy már nem rendelkezett az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. A végrendelet szövegéből kitűnik: azt az örökhagyó azzal indokolta, hogy a felperesek nem gondoskodnak róla, ez viszont nem felelt meg a valóságnak, tehát csak az alperes befolyására történhetett. Az alperes tisztességtelen befolyásolási szándékát bizonyítja az öröklési szerződés megkötése is.Az alperes ellenkérelme az első fokú részítélet helybenhagyására irányult. Ellenezte a további bizonyítás lefolytatását, a további tanúk meghallgatását szükségtelennek tartotta.