BH 1991.1.22 Különvagyont lakásból a visszatérés szándéka nélkül önként eltávozott házastárs részére a lakáshasználati jogának ellenértéke címén térítés nem jár [Csjt. 31/C. §, 31/D. §].

A peres felek 1986-ban kötöttek házasságot, amelyből egy fiúgyermekük született. Együttélésüket az alperes szüleinek lakásában kezdték meg, 1987. július 26-án pedig beköltöztek a felperes kizárólagos tulajdonában álló és a szülei haszonélvezeti jogával terhelt kétlakásos házasingatlan egyik kétszobás lakásába. A beköltözést megelőzően a lakásban 27 005 Ft értékű tapétázási, burkolási és egyéb munkálatok elvégzésére került sor. A lakásban a felek mintegy három hétig éltek együtt, majd onnan az alperes a gyermekkel együtt 1987. augusztus 10-e körül elköltözött, azóta ismét a szüleinél lakik, és a volt közös lakásba nem kíván visszatérni.

Az elsőfokú bíróság a kijavított ítéletével a felek házasságát felbontotta, a volt közös lakás használatára a felperest jogosította fel, és őt az alperes javára 100 000 Ft lakáshasználati jog ellenértékének 15 nap alatti megfizetésére kötelezte, a közös vagyon megosztása körében pedig elszámolta a perbeli lakásra fordított közös vagyoni beruházás értékét is. ítéletének indokolása szerint az alperes a Csjt. 31/C. §-a alapján a volt közös lakás elhagyása fejében a lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részére jogosan tart igényt, mert a felek a lakásban rajtuk kívül álló okok miatt laktak rövid ideig, abból azonban, hogy a lakást rendbehozatták, és ott ingóságokat is elhelyeztek, arra lehet következtetni, hogy véglegesen ott kívántak lakni. A lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének a különbözete a szakvélemény alapján 500 000 Ft, amelyből az alperesnek a rövid házasságra tekintettel csupán a marasztalási összeg, nem pedig annak 1/3-a jár.

A felperes az alperes lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó követelésének elutasítása, az alperes pedig a marasztalási összegek felemelése végett fellebbezett.

A másodfokú bíróság ítéletével a felperest a közös vagyon megosztása címén terhelő értékkiegyenlítés összegét 21 146 forintra felemelte, a lakáshasználati jog ellenértékére vonatkozó elsőfokú rendelkezését pedig azzal az indokolással hagyta helyben, hogy az összegszerűség az elsőfokú bíróság helytálló okfejtésén alapul, "nem kerülhet sor azonban arra, hogy a bíróság ellenértéket egyáltalán ne ítéljen meg".

A jogerős ítéletnek a felperest lakáshasználati jog ellenértéke megfizetésére kötelező rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.