BH 2002.1.6 Nem indokolt az orvos szakértői bizonyítás elrendelése, ha az örökhagyó életkörülményei és életvitele alapján a végrendelkezési képességének hiányára nem merült fel adat. [Ptk. 17-18. §-ok, Pp. 163. § (1) bek., 177. § (1) bek., 206. § (1) bek.].

A felperesek a néhai M. J. örökhagyó elhalt testvérének a gyermekei, az alperes pedig az örökhagyóval rokoni kapcsolatban nem állt ugyan, de vele az 1990-es évek elejétől kezdve ő maga és a családtagjai is jó kapcsolatot tartottak fenn: több éven át naponta meleg ételt vittek a néhainak, és a nagyobb bevásárlásait is ők intézték. 1997. október 28-án az örökhagyó végintézkedés hátrahagyása mellett elhunyt, és a hagyatékát: a 30 Ak. értékű szántóingatlant a közjegyző ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével az alperesnek adta át. Nem képezte a hagyaték tárgyát a néhai által lakott ingatlan, amely eredetileg ugyancsak a néhai tulajdonában állott, de azt az I. r. felperes az 1992. április 27-én tartott árverésen a néhaival szemben fennálló követelése, illetve annak egy része fejében megvette. Ezt megelőzően, a tanya életveszélyessé nyilvánítását követően az újjáépítést döntően az I. r. felperes és családja finanszírozta, ezért a néhai korábban az I. r. felperes javára végrendelkezett. A későbbiekben a pereskedés és a végrehajtási eljárás miatt a kapcsolatuk megromlott, ezért 1993. szeptember 2-án a néhai ügyvéd előtt olyan újabb írásbeli magánvégrendeletet készített, amelyben úgy rendelkezett, hogy a tulajdonát képező ingatlant, ingóságait, illetve a halálakor meglévő minden ingó és ingatlan vagyonát, esetleges készpénzét, betétkönyvét a jelen per alperese örökölje. A néhai az árverési vételt követően is a tanyaingatlanában maradt, ahol magányosan és zárkózottan élt, a lakásába szinte senkit sem engedett be. A lakásában illetve annak az udvarán 8-10 kutyát tartott, mind az udvaron, mind pedig a lakásában rendetlenség és kosz uralkodott, a télen is fűtetlen lakásában szeméthalmok, ételmaradékok és elhullott állatmaradványok voltak fellelhetőek. A néhai maga körül a rendet és a tisztaságot egyáltalán nem igényelte, járatta és olvasta is azonban az újságokat, hallgatta a rádiót, és mind a napi politikai kérdésekben, mind pedig a mindennapi dolgokban meglehetős tájékozottságot mutatott, gyakran és szívesen beszélgetett a közeli szomszédokkal, szépen, rendben tartott, gondozott virágos- és konyhakertje volt. Az alperessel és a családjával az örökhagyó közelebbi ismeretsége, illetve jó kapcsolata az 1990-es évek elején kezdődött, amikor az alperes családja a közelében szerzett földet. Kezdetben napi rendszerességgel találkoztak és szívesen elbeszélgettek, később pedig az alperes napi rendszerességgel meleg élelemmel látta el a néhait, a halála után pedig a végakaratának megfelelően illően eltemettette őt.

A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az 1993. szeptember 2-án készített írásbeli magánvégrendelet érvénytelen - egyebek mellett - azért, mert a végrendelet megtételekor az örökhagyó beszámítási képessége hiányzott.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperesek keresetét elutasította.

Az elsőfokú ítélet ellen az I. és II. r. felperesek fellebbezéssel éltek.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolása szerint a perben kihallgatott érdektelen tanúk vallomása alapján kétséget kizáró bizonyítást nyert az, hogy az örökhagyó nemcsak a végrendelet elkészítésekor, hanem az azt megelőző és az azt követő időszakban is a saját ügyeit önállóan intézte, a környezetében zajló dolgokat figyelemmel kísérte, és megértette, a külvilág eseményeiről újságokból és rádióból rendszeresen tájékozódott, és az örökhagyót jól ismerő tanúknak, valamint a végrendelet elkészítésénél közreműködő ügyvédnek az örökhagyó beszámítási képessége tekintetében kételye nem merült fel, az ügyvéd kérdéseire az örökhagyó helyénvaló és logikus válaszokat adott.

Ilyen peradatok mellett nem adhat alapot az örökhagyó végrendelkezéskori cselekvőképtelen állapotának a megállapítására önmagában az, hogy az örökhagyó embertelen körülmények között élt, a hivatalos iratok tartamát nehezen, csak annak elmagyarázása után volt képes megérteni, a kárpótlási árverésen szerzett ingatlanát az alperesnek áron alul értékesítette, a végrendeletében olyan ingatlanról rendelkezett, amely nem képezte a tulajdonát, és azt feltételezte, hogy a felperesek az életére törnek, miért is az I. r. felperes már a 80-as években is szükségesnek tartotta volna az örökhagyó gondnokság alá helyezését, és ennek érdekében a hatóságoknak különféle bejelentéseket is tett.

Mindezek miatt a perben eljárt bíróságok arra a következtetésre jutottak, hogy az örökhagyó a végrendelet megtételekor nem volt cselekvőképtelen állapotban, a felperesek által indítványozott igazságügyi elmeorvos szakértői bizonyítás elrendelését pedig - mint szükségtelent - mellőzték, mert az örökhagyónak a végrendelet megtételekori elmeállapotára vonatkozóan a boncolási jegyzőkönyv adatainak a felhasználása mellett sem lehetne megalapozott orvos szakértői véleményt adni, hiszen az örökhagyó orvosnál soha sem járt, orvosi iratok tehát egyáltalán nem állnak rendelkezésre.

A jogerős ítélet ellen az I. és II. r. felperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a keresetüknek helyt adó ítélet hozatala, másodsorban pedig mindkét fokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt.

A felülvizsgálati kérelmük részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert a megállapított tényállásból is egyértelműen kitűnik az, hogy a végrendelet megtételekor a néhainak az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzott, miért is a néhai jognyilatkozata semmis. A néhainak a környezetével és a saját személyével kapcsolatos igénytelensége ugyanis már önmagában is arra utal, hogy a néhai szellemileg nem volt teljesen tisztának tekinthető, és olyan életvezetésre sem volt képes, amely még alsó szinten elfogadhatónak tekinthető. A néhai bizonyítottan üldöztetési mániában szenvedett, a hivatalos ügyintézésre nem volt képes, olyan vagyonról végrendelkezett, amely nem képezte a tulajdonát, a termőföldingatlanát pedig messze áron alul értékesítette.