A Kúria Pfv.21176/2011/4. számú precedensképes határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 348. §, 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 13. §] Bírók: Almásy Mária, Molnár Ambrus, Udvary Katalin

A határozat elvi tartalma:

Az orvosi kezeléssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség elmulasztására alapított kárigénynek akkor van jelentősége, ha a felperes károsodása amiatt alakult ki, hogy az alperes orvosai a kezelést megelőzően nem tájékoztatták a kezelés kockázatairól, a lehetséges szövődmények bekövetkezéséről, holott kellő tájékoztatás esetén a kezeléshez nem járult volna hozzá, és károsodása sem következett volna be. 1959. IV. Tv. 348. § (1), 1959. IV. Tv. 339. § (1)

***********

Pfv.III.21.176/2011/4.szám

A Kúria a dr.Litresits András ügyvéd által képviselt felperesnek, a dr.Lakos Júlia ügyvéd által képviselt alperes ellen, kártérítés megfizetése iránt, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság előtt, 6.P.21.142/2004. szám alatt megindított és a Győri Ítélőtábla Pf.I.20.100/2009/31. számú jogerős ítéletével befejezett perében, amely perbe az alperes pernyertességének előmozdítása érdekében a jogtanácsos által képviselt beavatkozott, a jogerős ítélet ellen a felperes által 87. sorszám alatt elterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyalás alapján - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 220.000 (Kettőszázhúszezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

Megállapítja, hogy az állam viseli az általa előlegezett 892.200 (Nyolcszázkilencvenkettőezer-kettőszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

I n d o k o l á s

A felperes 1995. évben, 15 éves korában, daganatos megbetegedése miatt sugár- és citosztatikus kezelésben részesült, amelynek eredményeként panaszmentessé vált. Ezt követően 2000. február 20-án újabb panaszokkal jelentkezett a Kórház Szakrendelőjében, ahol MRI vizsgálattal a daganatos alapbetegség kiújulását állapították meg. Emiatt szteroidos kezelésben részesítették, majd áthelyezték az alperes onkoradiológiai osztályára, ahol 2000. február 22-től április 4-ig összesen 50 gray dózisú sugárkezelésben részesült. Ezután a felperesen 2001. február 15. napján elvégzett vizsgálat az ivarsejtek hiánya miatti nemzőképtelenséget állapított meg. Egy évvel később, 2002. február 1-jén csigolya biopsziára került sor.

A felperes keresetében a személyiségi jogai megsértésére alapított vagyoni és nem vagyoni kárigényt érvényesített az alperessel szemben. Követelését arra alapította, miszerint az alperes a betegnek a következményekre vonatkozó megfelelő tájékoztatása és hozzájárulása nélkül kezdte meg a felperes kezelését. Állította, hogy a nagy dózisú sugárkezelés nemzőképtelenséget idézett elő, mozgáskorlátozottság alakult ki nála, emiatt rokkant állapotba került. A csigolya biopszia után 24 órán át kellett volna pihentetni, erre nem került sor, ez is hozzájárult egészségi állapotának romlásához. Kifogásolta, hogy a sugárkezelést megelőzően spermalevételre nem került sor.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Azzal védekezett, miszerint a kezelések megkezdésekor a felperes életveszélyes állapotban volt, emiatt a megfelelő tájékoztatás, valamint a beleegyezés hiánya nem volt jogsértő. Előadta, hogy a sugárkezelés a szakmai szabályok szerint történt, a csigolya biopszia után pedig nem szakmai előírás a 24 órás pihentetés. Rámutatott, hogy a felperes egészségi állapotában bekövetkezett rosszabbodás sorsszerű megbetegedés következménye.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes személyiségi jogát azzal, hogy 2000. február 22-én a beteg megfelelő tájékoztatása és hozzájárulása nélkül kezdte meg a sugárkezelését. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A szteroidos kezeléssel kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy annak megkezdésekor a felperesnél fennállt a bénulás veszélye, széklettartási és vizeletürítési nehézségei voltak, amelyek következtében életveszélyes állapotban volt és emiatt az Eütv. 17. § (2) bekezdésére figyelemmel, az orvosi beavatkozás elvégzéséhez nem volt szükség a felperes beleegyezésére. Megállapította, hogy a sugárkezeléssel kapcsolatban a felperes nem kapott tájékoztatást, ezzel az alperes a törvényben előírt kötelezettségét megszegte, ezáltal megsértette a felperes személyiségi jogait. Érvelése szerint a felperes a sugárkezelést megelőzően nem lehetett tisztában azzal, hogy ez a kezelés a nemzőképességét érinti, de az sem bizonyított, hogy az öt évvel korábbi kezelés a nemzőképességét ne befolyásolta volna, továbbá az is kétséges, hogy a felperes a sugárkezelés megkezdése előtt képes lett volna mintát szolgáltatni a spermalevételhez. Utalt arra, hogy semmilyen orvosi adat nem támasztja alá, miszerint a sugárterápiás kezelés során az alperes szakmai szabályt szegett volna. Rámutatott, hogy a 2002. február 1-jei csigolya biopszia után a felperest nem kellett 24 óráig pihentetni, ennek elvégzése és a felperesnél február 4-én jelentkezett fejfájás, valamint a február 28-i liquor-citológiai leletben rögzített állapot között nem mutatható ki a felperes által hivatkozott okozati összefüggés. Végső következtetése szerint a felperes egészségi állapotában bekövetkezett változások - így a nemzőképesség elvesztése, végtagbénulás, a felperes rokkant állapotba kerülése, az erős fejfájás jelentkezése - nem az alperes tájékoztatási kötelezettségének megsértésével, illetőleg orvosi kezelésével, hanem a felperes sorsszerű megbetegedésével állnak oki összefüggésben.

A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. A bizonyítási eljárás kiegészítése alapján az igazságügyi szakértői véleményeket aggálytalannak és ellentmondásoktól mentesnek találta. Kiemelte, hogy mindkét véleményt adó szakértő hasonlóan foglalt állást abban a kérdésben, miszerint nem bizonyítható, hogy a felperes már eredendően nemzőképtelen volt-e, illetőleg azt az 1995. évi, vagy a 2000. évi sugárkezelés során veszítette el. Emellett a felperes 2000. februári egészségi állapotára figyelemmel - gerincvelő kompressziós tünetek, panaszok, fájdalmak - a spermalevétel ténylegesen nehézségbe ütközött volna. A sugárdózis nagyságát illetően szükségtelennek találta az Országos Onkológiai Intézet megkeresését, mert a két igazságügyi orvosszakértő egybehangzó nyilatkozatot tett a dózis mértékének szakmai indokoltságáról. Helyesnek értékelte az elsőfokú bíróság ténymegállapításait és jogi következtetéseit a szteroidos kezelés megkezdésekor fennállt életveszélyes állapottal kapcsolatban, amelyre figyelemmel ekkor nem kellett a felperest tájékoztatni az alkalmazott gyógykezelésről és ahhoz a beleegyezését kérni. Ugyanakkor osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a sugárterápiás kezeléssel összefüggő tájékoztatási kötelezettség megsértését illetően, ezért helyesen állapította meg emiatt a személyiségi jogsértését. Egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével abban is, hogy ezzel okozati összefüggésben a felperest károsodás nem érte, mert az általa hivatkozott károk a sorsszerű megbetegedéseire vezethetők vissza. Úgy foglalt állást, hogy a sugárdózis nagysága megfelelt az orvos-szakmai szabályoknak és a felperes akkori állapotában adekvát gyógykezelés volt. A 2002. február 1-jei csigolya biopszia utáni 24 órás pihentetéssel kapcsolatos felperesi álláspont a szakértői véleményekre figyelemmel azért nem alapos, mert ez a lumbálpunkció esetén szakmai előírás, a felperesnél pedig más, röntgen vezérelt csigolyatestből származó biopszia történt.