A Kúria Mfv.10016/2013/7. számú precedensképes határozata felmondás jogellenességének megállapítása (RENDKÍVÜLI felmondás jogellenességének megállapítása) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 273. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tallián Blanka

A határozat elvi tartalma:

A felperes nem kötelezhető az emberi reprodukciós eljárás alatt történő vizsgálatokról, annak kezdő- és végső időpontjáról a munkáltatót tájékoztatni. 1992. LXIII. Tv. 3. §, 2012. I. Tv. 4. §

***********

Mfv.I.10.016/2013/7.

A Kúria a dr. Horicsányi László ügyvéd által képviselt felperesnek a Szabóné dr. Dénes Éva ügyvéd által képviselt alperes ellen rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 36.M.5036/2010. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 55.Mf.630.778/2012/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 55.Mf.630.778/2012/3. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt nap alatt - 50.000 (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 468.000 (négyszázhatvannyolcezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

I n d o k o l á s

A felperes a keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte eredeti munkakörbe történő visszahelyezésének mellőzésével.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 36.M.5036/2010/20. számú ítéletével megállapította, hogy az alperes 2010. szeptember 28-án rendkívüli felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest átalánykártérítés, elmaradt munkabér, végkielégítés, étkezési hozzájárulás, valamint perköltség viselésére. Egyebekben a keresetet elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2007. március 1-jétől állt az alperes alkalmazásában határozatlan idejű munkaviszonyban, ügyviteli asszisztens munkakörben. Az alperes a munkaviszonyát 2010. szeptember 28-án kelt és közölt rendkívüli felmondásával szüntette meg. Ennek indokolása szerint a munkaviszony megszüntetését a felperes munkáltatói intézkedésekkel szembeni szándékos és sorozatos ellenszegülése, és a munkáltatói utasítások negligálása tette indokolttá. A munkáltató által kiadott feladatok dokumentációját a felperes nem veszi át, a jelenléti íven a valós munkában töltött idővel ellentétes adatokat vezet, a további jogviszony bejelentésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, munkáltatói ismételt kérésre, felszólításra, az orvosi célú távolléteiről nem hoz igazolást. A felperes magatartása a munkáltató egészére és a munkatársakra is bomlasztó hatású, a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

A munkaügyi bíróság ítélete szerint a felek egyezően adták elő, hogy a felperes az utasításokat, egyéb dokumentációkat átvette, csak azok aláírására nem volt hajlandó. Ezen magatartás pedig rendkívüli felmondás alapjául nem szolgálhat.

A bíróság kifejtette, hogy a felperes nem a valós adatokat tüntette fel a jelenléti íven, a rendkívüli felmondás ezen indoka valós, de a szubjektív határidőn túli. Erről a körülményről az alperesi ügyvezetőnek már 2010. szeptember 10-én is tudomása volt, ezért is szólította fel a felperest levelében arra, hogy nyilatkozzon. A felperes állította ugyan, hogy 2010. szeptember 3-án 17 óra 15 perckor még a munkahelyén volt, de az alperesi ügyvezető előadása ezt cáfolta. Ezen túlmenően - a felek által is elismerten - 2010. szeptember 8-án és 9-én a felperes 8 órát tüntetett fel, holott 13 órakor érkezett a munkahelyre. A felperes 2010. szeptember 14-ei távollétéről már a valós adatokat közölte a jelenléti íven. Távolléteit előzetesen jelezte a munkáltató számára, tehát igazolatlan hiányzásokról nincs szó, a rendkívüli felmondás ezen indoka nem is okszerű.

Az ítélet szerint az alperes jogszerűen kérte a pontos időpontok feltüntetését a felperes távollétére vonatkozóan, hiszen a munkavállaló az orvosi vizsgálatok, kezelések alatt mentesült a munkavégzés alól és jogosult volt ellenőrizni azt, hogy pontosan mettől meddig tartanak a jogszerű távollétek. A felperes tehát kötelezettségszegést követett el azzal, amikor 2010. szeptember 23-áig a szeptember 17-ei és 20-ai távollétéről nem hozott igazolást, illetőleg a szeptember 14-ei napra vonatkozóan az orvosi igazolás nem tüntette fel, hogy mettől meddig tartott a kezelés. Az, hogy a felperes úgy döntött, miszerint nem az egyes vizsgálatokon, hanem a háziorvostól egyszerre több időpont igazolását kéri, nem menti a felperes mulasztását. Fontos körülmény azonban ezen időpontok kapcsán, hogy a felperes előre bejelentette a távolmaradásokat, az alperesnek tudomása volt az emberi reprodukciós eljárásról, és az alperesi ügyvezető személyes nyilatkozata is megerősítette azt, hogy a felperes havonta jelezte ezt részére. Ezen kötelezettségszegések nem voltak olyan súlyúak, amelyek rendkívüli felmondást vonhattak maguk után.

Azon indokkal kapcsolatosan, amely szerint a felperes nem jelentette be a további jogviszonyait, a bíróság megállapította, hogy az indok részben nem valós, illetőleg az alperes elmulasztotta a szubjektív határidőt. Az alperes az ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy az ügyvezető az OEP eljárás során szerzett tudomást arról, miszerint a felperesnek másik három társaságnál áll fenn jogviszonya. Ezzel szemben az alperesi ügyvezető személyes meghallgatása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy tudott arról, miszerint a felperes jogviszonya az A. Bt-nél folyamatosan fennálló jogviszony, és azzal is tisztában volt, hogy a felperes számos cégnek végez munkát. A rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan legkésőbb 2010. januárjában a munkáltató tudott a felperes egyéb foglalkoztatásáról, és azt nem kifogásolta.

Mindezekre tekintettel a bíróság megállapította, hogy a rendkívüli felmondás indokai sem külön-külön, sem együttesen nem olyan súlyúak, amelyek az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt konjunktív feltételeket megvalósítanák.

A felperes rendeltetésellenes joggyakorlásra és az egyenlő bánásmód megsértésére is hivatkozott. A munkáltató nem tudta bizonyítani az egyenlő bánásmód megtartását, míg a felperes nem bizonyított rendeltetésellenes joggyakorlást. A felperes étkezési hozzájárulásra azt követően sem vált jogosulttá, hogy a tartós keresőképtelen állományból visszatért, és ennek okszerű indokát az alperes nem adta. A munkáltató képviselője egyértelműen nem tagadta azt sem, hogy 2010. januárjában meg kívánta szüntetni a felperes munkaviszonyát, így mindezekből megállapíthatóan az alperes törekvése arra irányult, hogy a felperest eltávolítsa.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 55.Mf.630.778/2012/3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta azzal a kiegészítéssel, hogy a munkaviszony az ítélet jogerőre emelkedésének napján, 2012. október 3-án szűnik meg. A keresetfelemelésre tekintettel a másodfokú bíróság az alperest a felperes részére további elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte étkezési hozzájárulás megtérítése mellett. Kötelezte az alperest perköltség és illeték viselésére is.