A Legfelsőbb Bíróság Kfv.35341/2007/5. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) 63. §] Bírók: Hajnal Péter, Kurucz Krisztina, Madarász Gabriella

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék K.30563/2006/14., *Kúria Kfv.35341/2007/5.* (BH 2009.2.64)

***********

Kfv.I.35.341/2007/5.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Csilléry Alexandra ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Fürst Krisztina jogtanácsos által képviselt Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatal Hatósági Főosztály alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt a Fővárosi Bíróságon 2.K.30.563/2006. számon indított és ugyanezen bíróság 2007. május 29-én kelt 2.K.30.563/2006/14. számú jogerős ítéletével befejezett perében az alperes részéről 15. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 2.K.30.563/2006/14. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 200.000 (kettőszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

Az első fokú adóhatóság határozatával a felperes terhére 2001 évre személyi jövedelemadó adónemben 9.706.439 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözet és 4.853.219 Ft adóbírságot, valamint 3.731.138 Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az irányadó tényállás szerint a felperes 2001 évi adóbevallásában ingatlan értékesítésből származó 188.137.740 Ft jövedelméből 142.895.300 Ft után 28.579.060 Ft lakásszerzési kedvezményt érvényesített, mivel az általa értékesített ingatlanok bevételeiből ingatlant vásárolt, melyen családi házat épített. Az adóhatóság a benyújtott számlákból 58.693.186 Ft-ot nem fogadott el, mert azok nem minősülnek lakáscélú felhasználásnak (motoros garázs és kertkapu, riasztóberendezés, telefonközpont, uszoda, kertépítés, felvonó, beépített bútorok, konyhai gépek, kondicionáló gépek, lámpák, csillárok).

Az alperes 8429563911 számú határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban SZJA tv.) 63. § (2) bekezdésének vizsgálatánál az SZJA tv. nem ad lakásfogalmat, ezért indokolt a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban Ltv.) 2. számú mellékletét figyelembe venni. Utalt továbbá az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (továbbiakban OTÉK.) lakásfogalom meghatározására. Az SZJA tv. adójogi szempontból lakáscélú felhasználást preferál és nem az extra luxusigényeket.

A felperes keresete alapján az első fokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatát - az első fokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az SZJA tv. 63. § (2) bekezdésének megfogalmazása - a 3. § 27. pontjának figyelembevételével is - általános, az értelmezés szempontjából tág keretet kínáló normatartalom volt. A jogalkalmazó a jogszabályban nem, vagy nem pontosan definiált fogalom tartalommal való kitöltése érdekében szükség esetén fordulhat más jogszabályokban definiált fogalmakhoz. Önmagában az a tény, hogy a hatályos jogban létezik definiált "lakás" fogalom, még nem teszi feltétlenül jogszerűvé az alperesi jogértelmezést.

Az első fokú bíróság megítélése szerint az alperes nem adta alapos okát annak, hogy miért az Ltv. definícióját alkalmazta, amely jellegére tekintettel magánjogi normának minősül. Az OTÉK. alkalmazhatóságát sem tartotta az első fokú bíróság megállapíthatónak, hiszen az építésügyi igazgatás és az adóigazgatás alapjaiban elválik egymástól.

A hitelintézetek által nyújtandó kölcsönöknél alkalmazott fizetőképességi vizsgálat jogszabályi relevanciával nem bír, az APEH irányelv alkalmazása pedig a bíróságra nézve kötőerővel nem bír. Az első fokú bíróság annyiban osztotta az alperesi álláspontot, hogy a 2001. utáni jogszabályváltozások a perbeli esetben nem vehetők figyelembe.