BH+ 2010.9.413 Az egyenlő munkáért egyenlő bér követelményének megtartását országos működésű munkáltató esetében nemcsak az adott munkahelyen foglalkoztatott, hanem a munkáltató összes azonos munkakörű munkavállalója munkabérének összehasonlításával kell vizsgálni. Nem szolgálhat összehasonlítási alapul egy munkavállalónak a munkaköri besorolási szabályokkal ellentétesen megállapított személyi alapbére [Mt. 142/A. §].

A felperes a keresetében 2005. június 1-jétől 2007. december 31-ig terjedő időre a vele azonos munkakörben dolgozó S. L.-né munkabérének figyelembevételével kérte megállapítani a havi személyi alapbérét, és ennek alapján munkabér-különbözet és kamatok megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kereseti kérelme jogalapjaként az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére [Mt. 5. § (1) és (2) bekezdés, 2003. évi CXXV. törvény 8. § t) pont], valamint az egyenlő, illetve egyenlő értékűként elismert munka azonos bérezésének törvényi követelményére [Mt. 142/A. § (2) és (4) bekezdés] hivatkozott.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

A megállapított tényállás szerint a felperes 1979. június 29-től állt az alperessel munkaviszonyban, 1994 óta oktatótiszt munkakörben dolgozott. A havi bruttó személyi alapbére 2005. június 1-jétől 2005. december 31-ig 146 400 forint, 2006. január 1-jétől 2006. december 31-ig 157 600 forint, 2007. január 1-jétől február 28-ig 167 000 forint, 2007. március 1-jétől 175 500 forint volt. Az oktatótiszt munkakör 13-as munkaköri kategóriába sorolt, és ezen kategóriára alperes által meghatározott személyi alapbér minimuma és maximuma 2005. évben 145 000 forint illetve 230 000 forint, 2006. évben 153 000 forint illetve 242 000 forint, 2007. évben 164 000 illetve 260 000 forint volt.

Az m.-i személyszállítási csoportban a felperessel azonos oktatótiszt munkakörben még két munkavállaló dolgozott. D. I.-né havi személyi alapbére 2005. június 1. és december 31. között 145 500 forint, 2006. évben 154 700 forint, 2007. január 1-jétől február 28-ig 166 400 forint, 2007. március 1-jétől 172 200 forint volt. S. L.-né havi személyi alapbére - aki 1978-tól állt az alperes alkalmazásában, és aki 2005. június 1-jétől munkaszerződés-módosítással oktatótiszti képzettség nélkül oktatótiszt munkakörbe lett áthelyezve - jóval meghaladta a felperes és D. I.-né személyi alapbérét. S. L.-né bruttó személyi alapbére 2005-ben havi 272 200 forint, 2006. évben havi 289 300 forint, 2007. január 1-jétől február 28-ig havi 311 300 forint, 2007. március 1-től havi 322 200 forint volt.

A munkaügyi bíróság megállapítása szerint az alperesnél az országban foglalkoztatott többi oktatótiszt személyi alapbére a felpereséhez közelített (azzal közel azonos volt), csak néhány oktatótisztnek volt magasabb személyi alapbére. 2007. májusban - S. L.-nét nem számítva - a felperesnél magasabb személyi alapbére az alperesnél az országban oktatótiszti munkakörben foglalkoztatott munkavállalók közül csupán öt munkavállalónak volt.

A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint az alperes nem sértette meg az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Esélytv.) rendelkezéseit. Nem találta megállapíthatónak, hogy az Esélytv. 8. §-ában megjelölt, a személyiség lényegi vonásának tekinthető valamilyen felperesi tulajdonság miatt alakult ki az a helyzet, hogy a felperes személyi alapbére kevesebb, mint az azonos munkakört betöltő S. L.-né személyi alapbére. Kiemelte, hogy a hátrányos megkülönböztetés csak egyenlő helyzetben lévő munkavállalók tekintetében lehetséges. S. L.-né pedig azért nem minősült a felperessel egyenlő helyzetben lévő munkavállalónak, mert 2005. június 1-jét megelőzően értékesítési vezető munkakörben egyéni alapbére (havi 230 000 forint) volt, és miután a munkaszerződését (az értékesítési munkakörre előírt felsőfokú szakirányú végzettségének hiánya miatt) más munkakörre módosították és oktatótiszt lett, a 9/2005. (V. 6.MÁV Ért.) HVH számú humánpolitikai vezérigazgató-helyettesi utasítás 4.2.c. pontja rendelkezése folytán annak ellenére, hogy a személyi alapbére az adott munkaköri kategóriához tartozó személyi alapbérsáv maximumát meghaladta, változatlan személyi alapbérrel kellett foglalkoztatni.

A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetének helyt adva megállapította, hogy a felperest 2005. június 1-jétől december 31-ig 183 300 forint, 2006. január 1-jétől december 31-ig 200 530 forint, 2007. január 1-jétől február 28-ig 214 900 forint, 2007. március 1-jétől december 31-ig 223 000 forint bruttó személyi alapbér illette meg havonta. Kötelezte az alperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a felperesnek 1 347 260 forintot és ennek 2006. október 15-től a kifizetésig járó törvényes kamatát.

A másodfokú bíróság helytállónak találta a munkaügyi bíróság azon okfejtését, miszerint "hátrányos megkülönböztetés" Esélytv. alapján történő megítéléséhez a törvény 8. §-ában felsorolt valamely személyhez kötött tulajdonság megjelölése lett volna szükséges. Ugyanakkor azt is kifejtette, miszerint a munka díjazása tekintetében megvalósuló egyenlő bánásmód követelményére az Alkotmány rendelkezésén túl az Mt. 142/A. §-a tartalmaz különös rendelkezést, ezért a felperes keresete alapján azt is vizsgálni kellett, hogy a követelés ezen jogszabályhely szerinti előfeltételei fennállnak-e. A másodfokú bíróság a tényállás alapján a munkaügyi bírósággal egyezően állapította meg, hogy a 2005. június 1-jén kialakult állapot - miután S. L.-né a korábbi egyéni személyi alapbérét megőrizve került a felperessel azonos munkakörbe - az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette, hiszen S. L.-nénak a korábbi személyi alapbér tekintetében szerzett joga sérült volna, ha a munkakörök átstrukturálása folytán személyi alapbérét csökkentik. A másodfokú bíróság szerint, amennyiben S. L.-nénak a 2005. június 1-jén megvolt, a 13-as munkaköri kategória határát jóval meghaladó személyi alapbérét az alperes mindaddig nem növelte volna a bérfejlesztésekre figyelemmel, amíg az már nem haladta volna meg a 13-as kategória felső határát, az egyenlő bánásmód sérelmére a felperes alappal nem hivatkozhatna. A másodfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés az volt, miszerint az egyenlő bánásmód követelménye azzal sérült, hogy az oktatótiszti végzettséggel nem rendelkező, kevesebb tapasztalattal, gyakorlattal, tudással rendelkező S. L.-né személyi alapbérét 2005. június 1-jét követően a bérfejlesztés arányában az alperes tovább növelte, így alakult ki 2007. évre a csaknem 50 százalékos bérkülönbség a felperes béréhez viszonyítva.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte. Az Mt. 142/A. §-ában és az Esélytv. 8. §-ában foglaltak megsértését panaszolta. Elsődlegesen kiemelte, hogy a S. L.-néval kötött munkaszerződés módosítást követően a személyi alapbére változatlan (magasabb) maradt, mert csökkentésre a 9/2005. (V. 6. MÁV Ért.) HVH számú utasítás szerint nem volt lehetőség. Arra is hivatkozott, hogy az alperesnek a reprezentatív szakszervezetekkel évente kötött kollektív szerződés erejű megállapodása határozta meg a bérfejlesztés mértékét. Ezen belül került meghatározásra a kötelező minimális béremelés mértéke, amit az alperes minden munkavállaló, így S. L.-né esetében is köteles volt megadni. Amennyiben ennek nem tett volna eleget, úgy megsértette volna a kollektív szerződés erejű megállapodást.