BH 1996.4.202 A kártérítés iránti per nem folytatása a büntetőeljárási szabályok alapján lefolytatott kártalanítási eljárásnak. Így a kártalanítástól függetlenül a kártérítési felelősség fennállásának törvényi feltételeit önállóan vizsgálni kell [Ptk. 349. §, Be. 383. §].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperest a bíróság a betöréses lopás bűntette miatt ellene emelt vád alól bizonyítékok hiányában felmentette, ezért a felperes az 1991. január 23-tól 1991. április 24-ig előzetes letartóztatásban töltött időre tekintettel a Be. 383. §-ának (1) bekezdése alapján 52 000 forint kártalanításban részesült. A felperes által ezzel összefüggésben érvényesített kártérítés iránti igénnyel kapcsolatban kifejtette, hogy a Ptk. 349. §-ának (1) és (3) bekezdése értelmében akkor kerülhetne sor kártérítés megállapítására, ha a felperes őrizetbevétele, majd előzetes letartóztatása során az eljáró hatóságok alkalmazottai felróhatóan és jogellenesen jártak volna el. Az elsőfokú bíróság a nyomozati iratok alapján megállapította, hogy G. A. tanúvallomása és a felperesnél végzett házkutatás adatai alapján jogszerűen került sor a felperes őrizetbevételére, illetőleg előzetes letartóztatására, "ugyanis a fogva tartásnak a Be. szerint megkívánt előfeltételei esetében fennállottak". Ebből következik, hogy sem a II. rendű, sem a III. rendű alperes terhére a felperes őrizetbevételével, majd előzetes letartóztatásba helyezésével összefüggésben olyan felróható és jogellenes magatartás nem állapítható meg, amely kártérítési felelősségüket megalapozná, különös figyelemmel arra is, hogy a felperes felmentésére nem bűncselekmény hiányában, hanem bizonyítékok hiányában került sor. Ezért II. és III. rendű alperessel szemben a kereset megalapozatlan. Az I. rendű alperes és a felperes között viszont az előzetes letartóztatással kapcsolatban jogviszony nem jött létre, ezért az I. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet az elsőfokú bíróság jogviszony hiányában utasította el. Az első fokú ítélet ellen a felperes fellebbezett és az ítélet megváltoztatásával az alpereseket egyetemlegesen 3 400 000 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni. Az I. rendű alperessel szemben kártérítési igényét arra alapította, hogy a Magyar Állam végső soron a költségvetésből gazdálkodó szervek magatartásáért helytállni tartozik; a Ptk. 27. §-a értelmében pedig a Magyar Államot a pénzügyminiszter képviseli. Érdemben arra hivatkozott, hogy Be. 383. §-a alapján kártalanításban részesült, ezzel pedig a kártérítő felelősség jogalapja elismertnek tekintendő. Utalt arra, hogy a kártalanítási eljárásban a bíróság további igényével "a törvény egyéb útjára" utasította, ez pedig a polgári jogi szabályok szerint a Ptk. 349. §-a szerinti eljárás. Végül hivatkozott arra, hogy az őrizetbevétel, illetőleg az előzetes letartóztatás előfeltétele: "az alapos gyanú" nem állt fenn; egyébként pedig a felmentés ténye egymagában megalapozza a nyomozó hatóságok felelősségét.

Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében az első fokú ítélet helybenhagyását kérte; az első fokú eljárásban kifejtett jogi álláspontját megismételve hangsúlyozta, hogy a Magyar Állam kártérítő felelősségének megállapítására a Ptk. 348., illetőleg 349. §-ában meghatározott feltételek hiányában nincs jogi lehetőség.

A II. és III. rendű alperesek fellebbezési ellenkérelmükben ugyancsak az első fokú ítélet helybenhagyását kérték, a döntést mindenben helytállónak tartották.

A fellebbezés nem megalapozott.

A Ptk. 349. §-a a munkáltatói felelősség egyik speciális esetét szabályozza: meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az államigazgatási szerv, a bíróság, az ügyészség felel az alkalmazottja, illetőleg tagja által harmadik személynek okozott kárért. E rendelkezésből egyértelmű, hogy a nyomozati eljárással összefüggésben érvényesített kártérítés iránti igény - az alkalmazotti viszonyra tekintettel - csak a rendőrhatóság, az ügyészség vagy a bíróság ellen érvényesíthető, a Magyar Állam felelősségének megállapítása fogalmilag kizárt. Helytálló volt tehát az elsőfokú bíróság álláspontja, amely az I. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetet ez okból érdemi vizsgálat nélkül elutasította.