BH 2007.2.35 Kiskorú veszélyeztetésének bűntettét valósítja meg az a szülő, aki a kiskorú bírósági ítéleten alapuló elhelyezését önkényesen megváltoztatja, a másik szülővel való kapcsolattartását huzamos ideig akadályozza, a kiskorút a másik szülő ellen neveli és e kötelességszegő magatartása a kiskorú értékrendjének, jellemének, lelki fejlődésének kedvezőtlen alakulását eredményezi [Btk. 195. § (1) bek.; 1952. évi IV. tv. (továbbiakban: Csjt.) 71. § (1) és (2) bek., 88. §, 92. § (1) és (2) bek.; 149/1997. (IX. 10.) Korm. r. 33. §].

Az elsőfokú bíróság a 2003. június 17. napján hozott ítéletével a terheltet kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége miatt halmazati büntetésül 1 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A terhelttel szemben a tartás elmulasztásának vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.

A megállapított tényállás lényege a következő:

1. A terheltnek V. S.-el kötött házasságából 1986. május 8-án született V. K. nevű leánya. házassága megromlása miatt a terhelt elköltözött a család közös otthonából. Gyermekük ekkor két és fél éves volt.

A bontóperben eljáró elsőfokú bíróság a gyermeket a terheltnél, a másodfokú bíróság 1990. október 11-én jogerős ítéletével V. S.-nál helyezte el. A terhelt 1990-ben kötött házasságot jelenlegi férjével, dr. M. E.-vel. V. S. a kislányt egyedül, illetve édesanyja, a gyermek apai nagyanyja segítségével nevelte 1992-ig, amikor élettársi kapcsolatot létesített dr. S. K.-val. V. S. bensőséges, szeretetteljes légkörben nevelte a kiskorút, aki szerette nagymamáját, örömmel ment édesanyjához is, akihez a válást követően is erősen kötődött. A kapcsolattartás zökkenőmentesen működött, azt V. S. nem akadályozta. A terhelt a szünidőben a lehető legjobb körülményeket biztosította kislányának, évente többször külföldi utakra vitte: USA-ba, Mexikóba, Egyiptomba, Máltára. A gyk. V. K. elfogadta édesapja új társát is és édesanyjának házastársával is harmonikus volt a viszonya. A gyermekkorú az iskolában jól tanult, tanárait szerette. 1996 májusáig lelki fejlődése is harmonikus volt, elfogadta a szülei válása folytán előállt helyzetet, mindkét szülőhöz egyformán ragaszkodott, s mind édesapja, mind édesanyja új családját sajátjaként szerette.

A terhelt 1992-ben nyújtotta be az első gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti keresetet. Az elsőfokú bíróság a gyermeket az anyánál helyezte el, a másodfokú bíróság azonban az apa gondozásában hagyta.

1995 decemberében a terhelt a gyámhatóságnál ideiglenes gyermekelhelyezési kérelmet terjesztett elő arra hivatkozással, hogy a kislány az apai környezetben veszélyhelyzetben, illetve életveszélyben van. A gyámhatóság azonban megállapította, hogy az anyai beadványban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak. A kislány az apai környezetben kifejezetten jól érezte magát, édesapjával a kapcsolata ideális volt. Ezért a gyámhatóság 1996. május 13-án kelt határozatával a terhelt kérelmét elutasította.

Ezt a határozatot a terhelt 1996. május 17-én vette át, amikor kislányát hétvégére magával vitte. Másnap a család K. 10. születésnapját ünnepelte egy kerti partin, ekkor a gyermek a mérleghintáról leesett és felkarcsonttörést szenvedett, a kórházban meg is műtötték. A terhelt telefonon értesítette volt férjét, hogy betegsége alatt ő szeretné a kislányt ápolni. V. S. ehhez nem járult hozzá.

A szülök egymással csak telefonon érintkeztek, ennek során a terhelt kategorikusan kijelentette, hogy nem adja vissza a kislányt. Volt férjét újabb és újabb időpontokkal hitegette. A feszültség felerősödésével a terhelt szinte lehetetlenné tette, hogy V. S. akár telefonon is elérje kislányát. A gyermek visszaadásától végleg elzárkózott. V. S. ekkor a bírósághoz fordult. A bíróság elrendelte a végrehajtást, a végrehajtási lap alapján azonban a terhelt nem teljesített. Ezt követően a bíróság hatósági végrehajtást rendelt el. A karhatalmi végrehajtásra 1996. augusztus 2-án került sor a terhelt akkori lakásán. A terhelt a végrehajtás során kijelentette, hogy nem vihetik el a kislányt, V. K. maga is kifejezte azt a szándékát, hogy nem megy el édesapjával. A terhelt mindvégig arra bíztatta gyermekét, hogy a tetőtéri gardróbszobából ne jöjjön ki, nem kell elmennie. A gyermek kéztörése miatt fizikai kényszerre nem került sor, V. S. sem akarta ilyen áron elhozni a gyermekét.

A terhelt a meghiúsult végrehajtást követően sem adta vissza a gyermeket az apának.

V. K. az 1996/97-es tanévet a K. Általános Iskolában kezdte meg. Amikor a terhelt tudomást szerzett arról, hogy V. S. - egyébként a gyámhatóság előtt kötött megállapodásoknak megfelelően - az iskolában, a szünetben a kislányhoz próbált közeledni, figyelmeztette pedagógus kollégáit, hogy ne engedjék, hogy a gyermeket az apja a szünetben zaklassa. Minderről a gyermeknek is tudomása volt. Egy alkalommal, amikor V. S. megjelent az iskolában, V. K. az igazgató irodájába "menekült" azzal, hogy fél az édesapjától. Pár nappal később V. K.-t a terhelt önkényesen átíratta abba az általános iskolába, amelynek ő az igazgatója, és ahol férje, s annak két felnőtt gyermeke is tanított.

A terhelt 1996 szeptemberében újból keresetet nyújtott be a gyermekelhelyezés megváltoztatására.

Az elsőfokú bíróság ideiglenesen az anyjánál helyezte el a kislányt, a másodfokú bíróság azonban ismételten az apa javára szóló döntést hozott.

Végül a harmadszor megindított gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló perben a másodfokú bíróság a 2000. október 27-én kelt ítéletével V. K.-t a felperesi anyánál helyezte el azzal az indokolással, hogy bár "a gyermek az iratokból megállapíthatóan a felperesi ellennevelés hatására lelkileg károsodott, a korábban szeretett szülőt kifejezetten elutasítja ..., a kialakult helyzet kifejezetten felróható a felperesnek, de az apa-lánya kapcsolat már annyira elmérgesedett, hogy a gyermeknek nem áll érdekében a tényleges helyzetnek a megváltoztatása ...".

A Legfelsőbb Bíróság V. S. felülvizsgálati kérelme folytán hozott, 2001. szeptember 4-én kelt határozatával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A perek folyamatban léte alatt a terhelt a kislányt rendszeresen beavatta a perek állásába, a megindult gyámhatósági és büntetőeljárásokról azt mondta a gyermeknek, hogy az apja őt állandóan minden fórumon feljelenti, miatta kell nagy összegű bírságot fizetnie. Továbbra is lehetetlenné tette, hogy a kislány kapcsolatot tartson az apával, akinél jogszerűen volt elhelyezve.

A terhelt 1995 decemberétől mindvégig kitartóan az édesapja ellen nevelte gyermekét.

V. K. 1996. május 18-ai balesetétől kezdődően érzelmileg teljesen elszakadt az őt közel 8 éven át egyedül nevelő édesapjától. A 10 éves gyermek apával szembeni makacs szembefordulása, kiengesztelhetetlen ellenállása semmiféle traumatizáló élménnyel nem magyarázható, hiszen az apához, s annak környezetéhez is addig igen szoros érzelmi szálak fűzték, negatív élményei nem voltak. A nagymamával szembeni kifogásai ürügyek csupán, vagy az anyai befolyásolás következtében kialakult értékítéletek.