BH 2003.10.397 A Kft. ügyvezető igazgatója az általános forgalmi adó bevallásának elmulasztásával elkövetett adócsalásért könyvelő alkalmazása ellenére is felel, ha a könyvelőnek nem adja át az adóbevallás elkészítéséhez szükséges iratokat, és nem ellenőrzi, hogy a bevallás megtörtént-e [Btk. 310. § (1) és (3) bek.].

A városi bíróság ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében, számviteli fegyelem megsértésének vétségében, valamint magánokirat-hamisítás vétségében, s ezekért halmazati büntetésül - 4 év próbaidőre felfüggesztett - 1 év 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte.

Az ítéletet a megyei bíróság annyiban változtatta meg, hogy a börtönbüntetés tartamát 1 év 2 hónapra, a próbaidő tartamát 3 évre leszállította, egyebekben pedig helybenhagyta.

A jogerős határozatokban megállapított tényállás szerint a terhelt, aki a vádbeli időben a Kft. ügyvezető igazgatója volt, annak ellenére, hogy a Kft. rendszeres gazdasági tevékenységet folytatott, 1996. II. negyedévétől 1998. III. negyedévéig áfa adónemben nem tett adóbevallást, és adót nem fizetett. A meg nem fizetett áfa összege 3 741 017 forint volt.

A terhelt a Kft-nél 1998-ban megtartott adóellenőrzés során 4 db, összesen 19 és fél millió forintról szóló olyan számlát mutatott be, illetve csatolt az iratokhoz, amelyek valótlanul azt tartalmazták, hogy a bennük feltüntetett összeg kifizetése megtörtént.

A terhelt 1997-ben és 1998-ban nem gondoskodott arról, hogy a Kft. a törvényben előírt könyvvezetési, beszámolási valamint nyilvántartási kötelezettségének eleget tegyen. A tényállás szerint a terhelt a vádbeli időben könyvelőt alkalmazott ugyan, de a szükséges bizonylatokat nem bocsátotta rendelkezésére.

Az ítéletek ellen a terhelt és a védő részben felmentésre, részben az eljárásnak megrovás alkalmazásával történő megszüntetésére irányuló felülvizsgálati indítványt nyújtott be.

Az indítvány szerint az adócsalást két okból sem lehet megállapítani.

A terhelt könyvelőt alkalmazott, neki a szükséges iratokat folyamatosan átadta, és emiatt kizárt, hogy az adózás szempontjából lényeges tényt szándékosan el akart volna titkolni. A könyvelő tanúvallomásának az elfogadása, és annak megállapítása, hogy a terhelt a szükséges bizonyítékokat nem bocsátotta a rendelkezésére, téves, amit az is igazol, hogy az eljárás során az 1994-től 1998-ig terjedő időre vonatkozó iratokat a hatóság a könyvelőtől foglalta le.

Nem lehet ezen kívül az adócsalást megállapítani a szándékos bűnösség hiányán kívül azért sem, mert a terhelt bízhatott abban, hogy a könyvelő elvégzi a munkáját, s ennek alapján rendezheti az esetleges adókötelezettségét. A törvény szerint az elkövető nem büntethető olyan tény miatt, amelytől az elkövetéskor nem volt tudomása. Az elkövetéskor nem volt nyilvánvaló, hogy a terheltnek egyáltalán van-e áfafizetési kötelezettsége, a Btk. 27. §-ának (1) bekezdése értelmében az áfa meg nem fizetéséért nem büntethető.

A négy számla esetében a jogügylet nem volt áfaköteles, a számlák pontatlansága miatt az államnak kára nem keletkezett sem a célzat, sem az egyenes szándék nem állapítható meg, s mint büntethetőséget kizáró ok, fennáll a tévedés és a társadalomra veszélyesség csekély foka is.

A számviteli fegyelem megsértése sem róható a terhelt terhére, mivel az iratokat a könyvelő rendelkezésére bocsátotta; nem a terhelt, hanem a könyvelő mulasztott.

Összefoglalva: a terheltet bűnösség egyik cselekményért sem terheli, legfeljebb a magánokirat-hamisítás miatt lehetett volna őt megrovásban részesíteni.

A legfőbb ügyész az ítéletek hatályban fenntartását indítványozta, mivel álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány részben a tényállás ellen irányul, amit a törvény kizár, az ítéleti tényállás jogi értékelése pedig megfelel az anyagi jog szabályainak.

A felülvizsgálati indítvány alaptalan.