A Kúria Kfv.35740/2014/4. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1990. évi C. törvény (Htv.) 6. §] Bírók: Hajnal Péter, Huszárné dr. Oláh Éva, Mudráné dr. Láng Erzsébet
A határozat elvi tartalma:
Amennyiben a Kúria Önkormányzati tanácsa valamely önkormányzati rendeletet (annak rendelkezését) jogszabálysértéssé minősít és alkalmazási tilalmat rendel el, ez valamennyi hatóságra kötelező, és azon határozat hatályon kívül helyezését vonja maga után, ami a jogsértő rendelkezéseken alapult. A köztemetői funkció a "helyi sajátosság" körében értékelendő körülmény a telekadó megállapításakor.
Kapcsolódó határozatok:
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.29489/2013/11., *Kúria Kfv.35740/2014/4.* (BH 2016.1.23)
***********
A KÚRIA
mint felülvizsgálati bíróság
A Kúria a dr. Túri Edit ügyvéd (fél címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a dr. Posztós Mónika Amarilla jogtanácsos által képviselt Budapest Főváros Kormányhivatala alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. június 12-én kelt 5.K.29.489/2013/11. sorszámú jogerős ítélete ellen a felperes részéről 13. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi
í t é l e t e t :
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 5.K.29.489/2013/11. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, az alperes V-B-007/04457/4/2012. számú határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - megváltoztatja akként, hogy a felperest 2012. január 1. és 2012. május 14. között telekadó fizetési kötelezettség nem terheli.
Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 200.000 (kétszázezer) forint együttes elsőfokú és felülvizsgálati perköltséget.
A kereseti és a felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
Budapest Főváros IV. kerület Újpest jegyzője, mint első fokú helyi adóhatóság 2012. május 31-én 22836/3/2012. számon hozott határozatával - a felperes május 7-én benyújtott bevallása alapján - 29.596.722 Ft telekadó megfizetésére kötelezte felperest a Budapest IV. Megyeri úti - temető funkciójú - telke után, 2012. január 1. és május 14. közötti időszakot érintően.
A fellebbezés nyomán eljárt alperes V-B-007/04457/4/2012. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A döntés alapjaként hivatkozott a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. §, 2. §, 12. § (1) bekezdésére, 17-19. §-aira, 21. § a) pontjára és az 52. § (16) bekezdésére, a Budapest IV. kerület Önkormányzata építmény- és telekadóról szóló 34/2011. (XII.19.) Ör. számú rendelete (a továbbiakban: Ör.) 7. §-ára, a 15449/3/2009. PM határozatra, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium 10334/2/2012. tájékoztató levelére. E szerint 2012. január 1-től a temetőknek minősülő földterületek a telekadó tárgyává váltak. Rögzítette, hogy az adó tárgyát képező ingatlan a felperes, mint Budapest Főváros Önkormányzatától elkülönült, önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság tulajdonát képezi, fenntartását, üzemeltetését ő végzi gazdasági tevékenység keretében. A felperes sem a Htv., sem az Ör. alapján nem jogosult adómentességre. A Fővárosi Önkormányzat kompetenciájába tartozó közfeladat elősegítése nem adómentességi ok. 1997-ben a privatizációval megszűnt az állami tulajdon, melynek célja éppen a hatékonyabb gazdálkodás elősegítése volt. A kedvezőtlen gazdasági folyamatok miatt nem nyereséges gazdálkodás sem befolyásolja az adófizetési kötelezettséget, legfeljebb egy fizetéskönnyítési eljárásban lehet figyelembe venni. Az önkormányzat adóztatási hatásköre a Htv. 1. § (2) bekezdése és az 52. § 1. pontja szerint egyértelmű, nem engedték át az adóztatás jogát a Fővárosi Önkormányzatnak.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!