A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21240/2011/5. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 201. §, 202. §, 210. §, 236. §]

Pfv.II.21.240/2011/5.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a felperesnek az alperes ellen házasság felbontás, házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségének megállapítása és járulékai iránt a Dunakeszi Városi Bíróságnál 9.P.20.903/2005. számon megindított és a Pest Megyei Bíróságnak 1.Pf.25.257/2010/4. számú ítéletével befejezett perében az említett számú másodfokú határozat ellen az alperes által 33. és 35. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - a meghozta a következő

r é s z í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak - külön felhívásra - 1.680.000 (Egymillió-hatszáznyolcvanezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

I n d o k o l á s :

A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a peres felek 1993. szeptember 4-én kötöttek házasságot, melyből 1996. március 3-án E., 1998. május 20-án pedig V. K. utónevű gyermekeik születtek. A házasságukat az elsőfokú bíróság a jelen perben hozott, 2008. november 26-án kelt és - a másodfokú bíróság 1.Pf.25.257/2010/4. számú részítélete folytán - 2011. január 27-én jogerőre emelkedett 9.P.20.903/2005/73. számú részítéletével felbontotta. A részítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a peres felek kapcsolata 2003. márciusában megromlott, közöttük a szexuális kapcsolat megszakadt, és az alperes a közösen használt hálószobából a nappaliba költözött. A felek az együttlakásuk folytán ezt követően is részben közösen gazdálkodtak akként, hogy az ingatlan rezsiköltségét, illetőleg a gyermekekkel kapcsolatos kiadásokat megállapodásuk szerint közösen viselték. A felek között a viszony rendkívül feszültté vált, gyakoriak voltak a viták, veszekedések, és felmerült a házasságuk felbontásának lehetősége is.

A felek között tárgyalások folytak az egyes vagyontárgyak közös-, illetve különvagyoni jellegéről.

A felperes attól tartott, hogy az alperes hitelt vesz fel a nevén lévő vagyontárgyakra, ezért ajánlotta annak tisztázását, hogy melyik vagyontárgy kinek a tulajdonát képezi. Az alperes ugyanakkor úgy vélte, hogy egy vagyonjogi szerződés megkötésével a felperest megnyugtatja, és esélyt ad arra, hogy a házasságuk rendbe jöjjön és konszolidálódjon a helyzet.

A felek a vagyonjogi szerződés részleteiben megállapodtak, majd felkeresték a felperes ismerősét, dr. N. J. ügyvédet a Bi irodájában, ahol 2003. november 24-én az okiratszerkesztő ügyvéd által ellenjegyzett formában olyan tartalmú vagyonjogi megállapodást kötöttek egymással, amelyben rögzítették, hogy a házassági életközösség alatt közös vagyonra tettek szert, amelyet közös megegyezés alapján kívánnak egymás között megosztani.

A szerződés 2. pontja szerint az alperes 1.000.000 forintért vásárolta meg a P. Kft-től a 2003. november 9-én kelt adásvételi szerződés alapján az forgalmi rendszámú, 1995. évi gyártmányú A-es típusú, fehér színű személygépkocsit, amelynek vételárát a felek a házastársi közös vagyonukból fizették ki. Megállapodtak abban, hogy a személygépkocsi a felperes kizárólagos tulajdonába kerül és annak az üzemben tartásával kapcsolatos költségeket kizárólag az alperes köteles viselni.

A szerződés 3. pontjában rögzítették a felek, hogy 2002. március 30-án és 2002. május hó 23-án a házastársi közös vagyonból közösen vásárolták meg az alperes nevére a B.i tulajdoni lapon , és helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlanokat, és megállapodtak abban, hogy ezen ingatlanok tulajdonosa az alperes marad.

A szerződés 4. pontja szerint a D. belterület helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben D., H. u. szám. alatti ingatlan 1/2-1/2 arányú tulajdonosai. Az alperes a szerződésben vállalta, hogy ajándékozási szerződéssel kiskorú gyermekeinek ajándékozza egymás között egyenlő arányban az ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségét. A felek megállapodtak abban, hogy az ingatlant terhelő hitelek összegét fele-fele arányban viselik.

A szerződés 5. pontjában a felek rögzítették, hogy 1997. július 21-én a felperes különvagyonából vásárolta meg a B.i tulajdoni lapon helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben B., Sz. u. szám alatti ingatlant, amelyre a felperes különvagyonából hétvégi házat épített. Az alperes elismerte, hogy ezen ingatlan a felperes különvagyonát képezi, és a felek rögzítették azt is, hogy a telekingatlan megvásárlásához, valamint az építkezéshez a felperes különvagyonát szülei biztosították.

A felek a szerződés 7. pontjában megállapították, hogy a felperes házastársi különvagyonából vásárolta meg a V.i tulajdoni lapon helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlant, amelyhez a pénzeszközöket a felperes szülei biztosították.

A szerződés 9. pontjában a felek megállapították, hogy a P. Kft. 1.000.000 forint névértékű üzletrészét a felperes a kü1önvagyonából vásárolta meg, amely pénzösszeget édesanyjától kapta ajándékba. Az alperes elismerte, hogy ezen üzletrész a felperes különvagyonát képezi.

A szerződés 11. pontjában a felek megállapodtak abban, hogy a háztartási közüzemi költségeket, valamint a közös kiskorú gyermekeik nevelésével és taníttatásával járó költségeket közösen, fele-fele arányban viselik.

A szerződés 12. pontjában a felek rögzítették, hogy a házastársi közös vagyonukat teljes mértékben megosztották, egymás különvagyoni viszonyait elismerték, a megállapodást véglegesnek tekintik, és az abban foglaltakkal szemben egymással szemben semmiféle követelésük nincs, ezért a szerződés megtámadásának jogáról kölcsönösen lemondanak.

Az alperes a 2003. december 15. napján kelt ajándékozási szerződéssel a D. helyrajzi szám alatt felvett, természetben D., H. u. szám. alatti ingatlan 1/4 tulajdoni illetőségét egymás között egyenlő arányban B. V. K. és B. E. nevű kiskorú gyermekeinek ajándékozta.

Ezt követően a felek közötti kapcsolat tovább romlott, majd 2005. november 23-án a felperes a házasság felbontása iránt keresetet nyújtott be az alperes ellen.

Az alperes a bontóperben előterjesztett viszontkeresetében - egyebek mellett - a felek között 2003. november 24-én létrejött házassági vagyonjogi megállapodás érvénytelenségének a megállapítását kérte a Ptk. 201. § (2) bekezdése, a Ptk. 202. §-a, és a Ptk. 210. § (1), (4), (5) bekezdései alapján, valamint a vagyonjogi szerződés semmisségének megállapítását az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. tv. 112. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 5/2008.(XI.27.) Szabályzattal módosított 8/1999. MÜK Szabályzat 10/2. pontjában foglaltak megsértésére, a Ptk. 217. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel. Kérte továbbá a felek házastársi közös vagyonának az 1/2-1/2 arányú megosztását is.

A felperes a házassági vagyonjogi szerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló viszontkereseti kérelem elutasítását kérte. Álláspontja szerint a perben lefolytatott bizonyítás alapján megállapítható, hogy 2003-ra a felek között a házassági kapcsolat olyan mértékben megromlott, hogy a felek közös lakásban egymástól elkülönülten éltek, erre figyelemmel az alperes nem hivatkozhat arra, hogy a kapcsolat fenntartása reményében kötötte meg a szerződést. Egyebekben a felperes részéről soha nem hangzott el ilyen kijelentés. Az alperes részéről pedig a szerződés aláírását követően semmiféle közeledés, békülés nem történt. A megtévesztésnek a szerződés tartalmát illetően és nem a szerződés körülményeit illetően kell fennállnia. Mindezek alapján a megtévesztés mint megtámadhatósági ok nem áll fenn, hiszen a felek nem a kapcsolat tartósságának reményében kötötték meg a már hivatkozott szerződést, hanem vagyoni viszonyaik rendezése érdekében, megromlott kapcsolatukra tekintettel. Kiemelte, hogy arra vonatkozóan tény, adat a perben nem került bizonyításra, hogy a felperes megfenyegette volna az alperest a szerződés megkötését megelőzően. Egyebekben a fenyegetés esetében is lejárt a megtámadási határidő.