AVI 2017.10.75 Azt a körülményt, hogy a fél a pénzeszközökkel nem sajátjaként rendelkezik a félnek kell bizonyítania [1952. évi III. tv. 164. § (1) bek.]

Pertörténet:

Fővárosi Törvényszék K.34313/2011/11., Kúria Kfv.35188/2013/7. (*AVI 2017.10.75*), 3178/2025. (V. 30.) AB végzés

***********

A felperesnél az adóhatóság 2004-2008. évekre személyi jövedelemadó (szja) adónemben bevallások utólagos vizsgálatát végezte. A 2004-es évre - elévülés okán - megállapítást már nem tett. 2005-2008. évekre ugyanakkor 204 547 365 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, amely után adóbírságot és késedelmi pótlék is kiszabott.

A fellebbezés nyomán eljárt alperes 2011. szeptember 19-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Rögzítette, hogy a vizsgálat során a hatóság készpénzforgalmi mérleget állított fel, de ennek alapján - a felperes bevételei és kiadásai összevetése eredményeképpen - aránytalanságot nem tárt fel, így becslést nem alkalmazott. Ugyanakkor megállapította, hogy a felperes az érdekeltségi körébe tartozó négy Kft. bankszámlájáról - a vizsgált időszakban több alkalommal - jelentős összegű készpénzt vett fel. Ezeket az összegeket a felperes jövedelmének minősítette, figyelemmel a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 28. § (1) bekezdésében foglaltakra. Hangsúlyozta, hogy a felperes említett bevételeinek eredete, jogcíme nem tisztázott, márpedig ez esetben az Szja. tv. 1. § (4) bekezdése értelmében a felperesnek kell bizonyítania, hogy a jövedelmek nem adóköteles bevételek, amit azonban az eljárás során a felperes bizonyítani nem tudott. Az érintett négy társaság egyike sem rendelkezett iratanyaggal, a készpénzfelvételeket követően végelszámolás vagy felszámolás alá kerültek, a felvett készpénz további sorsa nem volt ellenőrizhető, így nem bizonyított, hogy a felperes ezen összegeket a társaságok érdekében használta fel, mint ahogy azt sem, hogy ezen összegekből fizette ki beszállítóit. Iratanyag hiányában az sem állapítható meg, hogy a felperes osztalékban részesült, illetőleg, hogy az osztalékfizetés feltételei egyáltalán fennálltak-e.

A határozattal szemben előterjesztett keresetében a felperes előadta, hogy álláspontja szerint az alperes megsértette az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (3) bekezdését, 97. § (4) és (6) bekezdését, mivel a tényállást nem tisztázta, a nem bizonyított tényeket a felperes terhére értékelt. Nem vette figyelembe, hogy a társaságoknak a felperes a vezető tisztségviselője volt, tehát jogosult volt a számláról pénzt felvenni, és azt nem saját, hanem a társaságok céljára hasznosította. A keresetlevélhez csatolta ennek alátámasztásául azon bevételi pénztárbizonylatok másolatait, melyek szerint a felvett összeget már az egyes pénzfelvételek napján befizette a társaságok házipénztárába. Az érintett társaságok bevallásai és mérlegei nem tartalmaztak olyan adatot, hogy a felperes részére egyéb jövedelem címén kifizetés történt volna. A felvett összeget csak abban az esetben lehetett volna jövedelemként értékelni, ha a büntetőbíróság ítéletével megállapítja, hogy a pénzeszközökkel a felperes a sajátjaként rendelkezett, azokat a társaságtól jogtalanul vonta el. Az alperes számítási hibát is vétett, hiszen nem vette figyelembe, hogy a bankszámlákra befizetett összegek fedezetét nyújtották a bankszámláról felvett összegeknek. Az eljárás során meg kellett volna hallgatni a cég könyvelőjét tanúként, aki a felperes állítását alátámaszthatta volna. Mindezek alapján kérte az alperesi határozat hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését.

A törvényszék jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Hivatkozott az Art. 1. § (3) bekezdésére, 97. § (4), (6) bekezdéseire, az Szja. tv. 21. § (1) bekezdésére és a Pp. 164. § (1) bekezdésére. Rámutatott arra, hogy a Pp. 339/A. §-ban foglaltak szerint a bíróság a keresettel támadott határozat törvényességét a határozat meghozatalakor fennálló tényállás és az akkor hatályos jogszabályok alapján bírálja el. A pénztárbizonylatokat a felperes az adóhatósági eljárásban egyáltalán nem csatolta, ily módon azokat a határozat értékelni sem tudta. A becsatolt iratok továbbá fénymásolatok, amelyek az ítéleti bizonyossághoz nem elegendőek. Felvetette, hogy a felperes által állított teljes irathiány ellenére honnan kerültek elő a fénymásolatok. A felperest együttműködési kötelezettség terheli az adóhatósági eljárás során, amennyiben ennek felhívásra sem tesz eleget, viselnie kell jogkövetkezményeit. Osztotta a bíróság az alperes álláspontját arra nézve, hogy a büntetőeljárás adatai az adóhatóságot nem kötik. Az alperes, illetőleg más bíróság kizárólag annyiban van kötve a büntetőbíróság ítéletéhez, amennyiben azt nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.

Hivatkozott még a bíróság arra, hogy az Szja. tv. rendelkezései szerint a magánszemély minden jövedelme adóköteles, amit bármilyen címen és formában ténylegesen megszerzett, márpedig a felperes nem vitatta, hogy a pénzösszegeket a bankszámláról felvette. Ezzel az alperes azon bizonyítási kötelezettségének eleget tett, hogy a pénzeszközt a felperes megszerezte, ettől kezdve már a felperesre hárult annak igazolása, hogy a jövedelem az Szja. tv. rendelkezései értelmében adómentes, illetőleg adókedvezmény illeti meg, vagy ezen pénzösszeget a társaság házi pénztárába befizette. A számviteli dokumentumok hiánya tanúvallomással nem pótolható, ezáltal a könyvelő meghallgatása szükségtelen volt. A számítási hibának pedig akkor lett volna jelentősége, ha az alperes becslést alkalmazott volna. Mindezek alapján a Pp. 206. § (1) bekezdésére figyelemmel a bíróság megállapította, hogy az alperesi határozat nem jogszabálysértő.