BH 1995.3.172 Váltóköveteléssel szembeni kártérítési beszámítási kifogás. A váltókötelezettek egyetemleges felelőssége önmagában nem teremt közöttük egységes pertársaságot [Ptk. 296. § (2) bek., Pp. 51. § b) pont, 1/1965. (I. 24.) IM r. 15. § (1) bek., 38. §, 44. és 44/A. §-ok, 45. § (1)-(6) bek., 47. § (1) bek., 48. §, 49. §].

A "I." IMPEX Kft. (továbbiakban: kft.) 1991. október 28-án 2 db saját váltót állított ki - 30 millió és 10 millió forint összegben - a "Nyírt" Gmk rendelvényes javára, az esedékesség napját 1992. január 28-ban, a fizetés helyét pedig a nyíregyházi pénzintézeti fiókban jelölte meg. A váltókat a rendelvényes az alperesre forgatta, aki azokat leszámítolta. Az alperes a váltókat üres forgatmánnyal ruházta át a felperesre.

A felperes 1992. november 23-án érkeztetett kérelmére kibocsátott fizetési meghagyás ellen - amely 40 millió forint és ennek a kifizetésig járó évi 6%-os kamata, 3 váltódíj és perköltség egyetemleges megfizetésére irányult -, a váltó kiállítója és rendelvényese ellentmondást nem terjesztett elő, velük szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedett. Az alperes viszont a fizetési meghagyást ellentmondással támadta meg, így vele szemben az eljárás perré alakult át.

A felperes a keresetében - amelyet az alperessel szemben a fizetési meghagyásban foglaltak szerint egyetemleges marasztalást kérve tartott fenn - előadta, hogy váltóbirtokosi pozíciója az alperestől származik. A váltókat lejáratkor a váltón megadott pénzintézet nyíregyházi fiókjánál fizetésre időben bemutatta, de azt a bank fedezet hiányában nem teljesítette, a fizetés hiányát a váltókra rávezette. A bank nyilatkozata a váltójogi szabályok 44. §-ának (1) bekezdése értelmében - mivel közhitelű óvás nem volt kikötve - az óvást pótolta. Az óvás határidőben megtörtént. A váltókat az elsőfokú eljárásban eredetiben felmutatta, s a bíróság megállapította, hogy mindkét váltóra a megnevezett pénzintézet nyíregyházi fiókja 1992. január 29-én azt vezette rá, hogy azok fedezethiány miatt nem teljesíthetők. A váltókat a Magyar Nemzeti Bankhoz nyújtotta be, amely azokat ajánlott küldeményként adta fel 1992. január 23-án az MNB nyíregyházi fiókja címére. Ennek igazolására becsatolta az MNB-nél vezetett postaküldemények feladójegyzékének fénymásolatát.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem ismerte el, hogy a felperes a perbeli váltókat a törvényben meghatározott határidőben nyújtotta be kifizetésre, azt állította, hogy azok benyújtása a határidős beszedési megbízással együtt csak 1992. november 12-én történt meg. A bank tévedésből írta rá a váltókra 1992. január 29-i kelettel az óvást pótló nyilatkozatot. Ennek bizonyítására a megjelölt bank 1993. március 10-én kelt 294/T/MB/93. számú levelét becsatolta. A váltójogi szabályokban előírt időben felvett óvás hiányában a felperes a megtérítési igényét vele szemben elveszítette. Azzal is érvelt, hogy őt a felperes a fizetés elmaradásáról a váltójogi szabályokban előírt időben nem értesítette, arról csak a fizetési meghagyásból, 1992. december 16-án szerzett tudomást. A váltókötelezetté vált rendelvényes számlájára a váltó esedékességét követően még olyan összegek érkeztek, amelyekből a váltók összegét be lehetett volna szedni. Amennyiben a felperes őt a fizetés hiányáról kellő időben értesítette volna, abban az esetben - a rendelvényes és közte létrejött megállapodások értelmében - lehetősége lett volna a váltótartozások jóváírására. Így annak következtében, hogy a felperes értesítési kötelezettségének időben nem tett eleget - amennyiben a perbeli váltók alapján fizetési kötelezettség terhelné -, kára keletkezett, amely eléri, sőt meghaladja a felperesi követelést.

Az elsőfokú bíróság az alperest a felperesi kereset szerint marasztalta. Megállapította, hogy a felperes által felmutatott óvást pótló nyilatkozatot tartalmazó váltókkal szemben az alperesnek nem sikerült bizonyítani, hogy a bank a nyilatkozatot nem 1992. január 29-én, hanem később, novemberben vezette rá a perbeli váltókra. Nem fogadta el az óvást pótló nyilatkozatot és az 1993. március 10-én kelt nyilatkozatot aláíró H. T. vallomását, mert állításai csupán feltételezésen alapultak. A felperes viszont az eredeti váltókkal igazolta, hogy időben benyújtotta a váltókat fizetésre, s az óvást pótló nyilatkozat felvétele a törvényben• meghatározott időben és módon megtörtént. Az a tény, hogy 1992. november 12-én a felperes a határidős beszedési megbízást is benyújtotta, nem zárja ki, hogy a váltók annak lejáratakor is benyújtásra kerültek. Ezért a felperes az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 44. §-ának (1) bekezdése szerint az óvás felvételét igazolta, ennek alapján a váltókból eredő igényét jogszerűen érvényesítette. A 45. § (1) bekezdése alapján azonban a felperesnek a fizetés hiányáról az őt közvetlenül megelőző átruházót és a kibocsátót a bemutatást követő négy munkanapon belül értesítenie kellett volna. Ezt a felperes elmulasztotta. Ebből azonban az alperesnek kára nem származott, mert az alperes engedményező nyilatkozattal és több ingatlanra bejegyzett zálogjoggal biztosította magát az átruházóval szemben, akivel szemben az igényét külön perben érvényesítheti. Amennyiben az elidegenítési és terhelési tilalmat idő előtt feloldotta, annak következményét neki kell viselnie. Ezen ítélet ellen az alperes fellebbezett, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a per újabb tárgyalásának elrendelését kérve. Álláspontja szerint a váltóadósok között a Pp. 51. §-ának a) pontja alapján kényszerű pertársaság áll fenn, ezért a váltó kibocsátójának és a rendelvényesnek is perben kell állnia. Érdemben pedig megismételte az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontját és sérelmezte a beszámítási kifogása elutasítását.

A fellebbezés alapos.

Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú eljárásban is azt kellett vizsgálni, hogy a felperes váltóból eredő megtérítési igényének az alaki feltételei fennállottak-e, vagyis az óvást pótló banki nyilatkozat felvétele a törvényes időben megtörtént-e, s ettől függően azt is vizsgálni kellett, hogy az alperesnek a Vár. 45. §-ának (6) bekezdésére alapított kártérítési igénye mennyiben megalapozott.

Az óvás - óvást pótló banki nyilatkozat - felvételének idejére és módjára az 1/1965. (I. 24.) IM rendelettel közzétett és az 1965. évi 1. törvényerejű rendelettel kihirdetett, Genfben 1930. június 7-én megkötött és Magyarország által is aláírt váltójogi egyezmény (továbbiakban: Vár.) 44. és 44/A. §-a szigorú szabályokat állít fel. A fizetés elmulasztását bizonyító óvást a mulasztás napját követő két munkanap egyikén kell felvenni. Mivel a Vár. 38. §-a értelmében a váltót a kötelezettnek az esedékesség napján vagy az azt követő két munkanap valamelyikén kell fizetés végett bemutatni, e három nap egyike lesz a mulasztás napja, és ehhez igazodik az óvás határideje.