BH 1997.1.6 I. Nem a folytatólagosan elkövetett üzletszerű kerítés bűntettét, hanem a kitartottság bűntettét valósítja meg, aki az üzletszerű kéjelgést folytató személyek részéről rendszeres anyagi juttatásban részesül, anélkül azonban, hogy az üzletszerű kéjelgésből élő nők és az alkalmi nemi partnerek kapcsolatának a kialakításában, vagyis a nők "megszerzésében" közreműködött volna [Btk. 206. §, 207. § (1)-(2) bek.].

II. A rábírással elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének a bűntette és a kitartottság bűntette bűnhalmazatban nem állapítható meg [Btk. 12. § (1) bek., 205. § (4) bek., 206. §].

Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat folytatólagosan elkövetett üzletszerű kerítés bűntettében mondotta ki bűnösnek, ezért főbüntetésül 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

A II. r. vádlottat folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett üzletszerű kerítés bűntettében találta bűnösnek, ezért őt mint visszaesőt - főbüntetésül 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre és mellékbüntetésül 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az I. r. vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, a II. r. vádlott és védője pedig felmentésért jelentett be fellebbezést.

A megyei főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A megyei bíróság szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével - indokolási kötelezettségének is eleget téve - állapította meg a vádlottak tagadásával szemben a történeti tényállást, amelynek a lényege a következő.

Az I. r. vádlott 21 éves. A vád tárgyává tett bűncselekmény elkövetésekor büntetlen előéletű volt, azt követően azonban vesztegetés bűntette miatt 3 hónapi - 1 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélték. Ez idő szerint két további büntetőeljárás van ellene a városi bíróság előtt folyamatban. Az I. r. vádlott élettársi kapcsolatban él, két kiskorú gyermeke van. Az általános iskola 7 osztályát végezte el. Szakképzettsége nincs. Általában engedély nélküli kereskedelmi tevékenységet folytatott.

A II. r. vádlott ugyancsak élettársi kapcsolatban él, kiskorú gyermekük nincsen. 1990. november 30-án jogerőssé vált ítélettel - még mint fiatalkorút - rablás bűntette és további bűncselekmények miatt 2 évi, a fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélték. E büntetésből (közkegyelem folytán) 1992. július 16-án szabadult. Elítéltetése folytán visszaeső a jelen ügyben. Ez ügyben elbírált cselekményei elkövetése után két ízben is szabadságvesztésre ítélték: ez idő szerint 2 év 6 hónap 20 nap tartamú összbüntetését tölti.

1993. év nyarán az I. r. vádlott és élettársa lakásán élt V. A. is. Az I. r. vádlott az említett időben az élettársát és V. A.-t az M7-es autópálya melletti egyik parkolóban a pihenésre megálló kamionsofőröknek közösülésre, anyagi haszonszerzés céljából "megszerezte". Az ily módon üzletszerű kéjelgést folytató nők által a szexuális szolgáltatásért a kamionsofőröktől kapott pénzt elvette. A tevékenységét rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve üzletszerűen valósította meg. A két nő egy-egy közösülésért 500 forinttól 50 német márkáig terjedő összegeket kértek a kamionsofőröktől. A pénzt azután átadták az I. r. vádlottnak, aki a pénzeken megosztozott a II. r. vádlottal, aki oly módon nyújtott szándékos segítséget az I. r. vádlottnak az említett bűncselekmény elkövetéséhez, hogy a nőket az I. r. vádlott édesanyjának a gépkocsiján a parkolóhoz szállította. Ott az I. r. vádlottal együtt a gépkocsiban várakoztak addig, amíg a nők a szexuális aktusokat a kamionsofőrökkel lebonyolították.

A vádlottak feladata volt az is, hogy szükség esetén - azaz ha a nőket inzultus éri, vagy a szolgáltatás ellenértékét az azt igénybe vevők netán nem fizetnék ki - közbelépjenek a nők védelme, illetőleg az összeg behajtása érdekében, ilyen közbelépésre azonban nem került sor.

1993. év július 20. napján az ellenőrzést végző rendőrök az I. r. vádlott élettársa és V. A., illetőleg a vádlottak tevékenységét leleplezték.

Ez a tényállás kiegészítendő, illetőleg pontosítandó volt az eljárás egyértelmű adatai alapján azzal, hogy a vádlottak a kamionsofőrökkel soha nem kerültek semmiféle kapcsolatba. A gépkocsivezetőknek a két nő ajánlkozott fel, a megszerzett pénzt utólag adták át az I. r. vádlottnak, aki ezt követően részesítette a haszonból a II. r. vádlottat. Az I. r. vádlott élettársa és V. A. a vádlottak említett közreműködése mellett 1993 májusától az 1993. július 20-án történt leleplezésig folytatták az üzletszerű kéjelgést.

Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a fellebbezéssel érintett vádlottak bűnösségére, de a cselekményeik jogi minősítésével a megyei bíróság nem értett egyet.

Ha valóban az üzletszerű kerítés bűntette valósult volna meg, akkor - minthogy két nőről volt szó - halmazatot, azaz 2 rb. cselekményt kellett volna megállapítani. A megyei bíróság azonban a kerítésnek sem az alapesetét, sem a minősített esetét nem látta megállapíthatónak.