1115/B/1995. AB határozat
jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 50. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 50. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés az Alkotmány 59. § (1) bekezdésének a magánlakás sérthetetlenségét védő előírásával ellentétesen kényszeríti az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérlőit a lakás megvásárlására azáltal, hogy "a részükre határozatlan időre kiutalt önkormányzati lakások bérleti jogát határozott időre, 2000. november 30. napjáig biztosítja". Az indítványozó ugyanis arra hivatkozott, hogy a vételi jog gyakorlására megállapított határidő elteltétől számított öt év után a bérlő lakáshelyzete kérdésessé válik, mivel az általa bérelt lakás bármikor, bárkinek eladható és az új tulajdonos vagy magasabb bérleti díj ellenében teszi lehetővé a lakáshasználatot, vagy a tulajdonost megillető felmondási joggal él.
Az indítványozó úgy ítélte meg, hogy a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog a "pszichikai ráhatás" ellen is védelmet jelent. Az indítványozó ilyen jellegű alkotmányellenes kényszernek tekintette, hogy az Lt. támadott rendelkezése a bérlőt - akár anyagi lehetőségeit is meghaladó áldozatvállalással - a lakás megvásárlására készteti.
II.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány a következők miatt nem megalapozott.
Az Alkotmánynak az indítványban hivatkozott 59. § (1) bekezdése azt írja elő, hogy "a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog". Az idézett alkotmányi rendelkezésnek megfelelően a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog alapjognak minősül.
Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy "a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja". Az alapvető jogok korlátozására vonatkozóan a 11/1992. (III. 5.) AB határozat elvi jelentőséggel állapította meg a következőket: "Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alapjog és szabadság tartalma törvénnyel csak más alapjog, vagy alkotmányos érték védelme érdekében elkerülhetetlen esetben, szükséges mértékben és arányos módon korlátozható". (ABH 1992, 77, 85.)
A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségi jog alkotó elemeinek egyik, az Alkotmány által nevesítetten biztosított alakzata, amely a magánszféra egyik jelentős összetevőjének sérthetetlenségét alapozza meg. Ez az alapjog egyaránt kapcsolódhat a tulajdonos, a birtokos és más jogos lakáshasználó, így pl. a lakásbérlő, a társbérlő, az albérlő stb. valamely konkrét lakást érintő jogához.
A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog - mint a negatív jellegű alapjogok általában - nem valamely szolgáltatás igénybevételére, nem is meghatározott aktivitás kifejtésére jogosít, hanem a védett tárgykörben a kívül állók bizonyos zavaró, beavatkozó, sértő megnyilvánulásaitól való mentességre és a mentesség állami védelmére jogosít. A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog tartalmának hasonló felfogását fejezi ki "az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről" szóló, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett egyezmény 8. cikke is, amely kinyilvánítja: "Mindenkinek joga van ara, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges".
A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog állami védelme magában foglalja eme alapjog szabályozásának előzetes és utólagos normakontrolljában, a vele összefüggő mulasztásos alkotmánysértés és alkotmányjogi panasz elbírálásában megnyilvánuló alkotmánybírósági, továbbá büntetőjogi, szabálysértési és más hatósági védelmét. A magánlakás sérthetetlensége alapjogának nem vagyonjogi jellegét, védettségének irányultságát és tárgykörét Magyarországon megfelelően fejezi ki a Büntető Törvénykönyvnek (Btk.) a "magánlaksértés" elnevezésű tényállása. A Btk. 176. §-a másnak a lakásába, egyéb helyiségébe, ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével, a lakásban jogosan lakónak vagy az azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel, éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan való bemenetelt vagy ott maradást, továbbá azt tiltja és szankcionálja, hogy bárki mást az előbbiekben meghatározott módon megakadályozzon abban, hogy a lakásába (egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre) bemenjen. A Btk. ezáltal anélkül védi a magánszféra jelzett összetevőjét, tehát a magánlakás sérthetetlenségét, hogy tekintettel lenne a lakásra vonatkozó jogosultság forrásának - tulajdonosi, bérlői, társbérlői, albérlői és egyéb jogos használói - jellegére.
A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog alkotmányos korlátozását tartalmazzák például a Büntető eljárásról szóló törvénynek (Be) azok a szabályai, amelyek ház, lakás, egyéb helyiség vagy azokhoz tartozó bekerített hely, továbbá jármű hatósági átkutatásának eljárási feltételeit és rendjét állapítják meg. (103. §) A Be.-nek a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítése, a bűncselekmény nyomainak felderítése, vagy tárgyi bizonyítási eszköz megtalálása érdekében házkutatást lehetővé tevő rendelkezése ugyancsak nem utal a ház vagy lakás tulajdonosára, bérlőjére stb., hanem az itt szabályozott esetekben "az érdekelt" jogait és kötelességeit állapítja meg.
A vázoltak alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Lt.-nek az indítványozó által kifogásolt rendelkezése és a magánlakás sérthetetlenségéhez az Alkotmány 59. §-a alapján fűződő alapjog között az indítványban megfogalmazott kifogás szempontjából értékelhető összefüggés nincs.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Lt. 50. § (1) bekezdése alkotmányellenességét nem állapította meg és az indítványt a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően elutasította.
Budapest, 1996. február 12.
Dr. Sólyom László s. k.,
az alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró