BH 2003.4.145 A tényállás megállapítása szempontjából a közvetett bizonyíték valamely tény bizonyítására akkor alkalmas, ha a bizonyítandó tényen kívül minden más tény lehetősége kizárt;

ezért, ha az ügyben a bűnösség irányába mutató közvetlen bizonyíték nincs, és a rendelkezésre álló közvetett terhelő bizonyítékok kétséget kizáró módon csak arra adnak következtetési alapot, hogy a bűncselekményt a vádlottak is elkövethették, de a terhelő adatok alapján a vádlottak tagadását megcáfolni nem lehet, és további bizonyítékok beszerzésére nincs mód: a vádlottakat az ellenük emelt vád alól bizonyítottság hiányában fel kell menteni [Be. 5. § (3) bek., 60. § (1) bek., 214. § (3) bek. b) pont].

A megyei bíróság az 1998. november 17-én meghozott ítéletével az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottakat a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt ellenük emelt vád alól - bebizonyítottság hiányában - felmentette.

A vád szerint a három vádlott 1997. augusztus 27-én éjszaka behatolt a 83 éves sértett házába, a sértettet bántalmazták, megszúrták, végül megfojtották, és az aranyékszereit, valamint a rézbojlerét eltulajdonították.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint augusztus 27-én délután az I. r. vádlott bútorvásárlás céljából a sértett házában járt, bútort nem vásárolt, de megállapodott a sértettel, hogy másnap újból felkeresi, lefesti a gázcsöveket, és ennek ellenében megkapja tőle a rézbojlert.

Másnap reggel el is ment a sértett házához, ott azonban hiába csöngetett, senki nem nyitott kaput, ugyanis előző éjszaka a sértettet egy vagy több személy megölte. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a vádlottak követték el.

Az ítélet ellen az ügyész mindhárom vádlott terhére - a felmentésük miatt, elítélésük végett - fellebbezést jelentett be.

A legfőbb ügyész a fellebbezést fenntartotta, és az ítéletnek megalapozatlanság, és téves indokolás miatt történő hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét felülvizsgálva azt állapította meg, hogy a fellebbezés alaptalan.

Az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartva folytatta le az eljárást, és az ítéletének az indokolása is megfelel a perrendi szabályoknak.

A bíróság az ügyfelderítési kötelezettségének túlnyomó részben eleget tett, kihallgatta mindazokat, akik a rendelkezésre álló adatokból következtetve a tényállás tisztázásához felhasználható tényről tudomással bírhattak.

Az ügyben felmerült és különös szakértelmet igénylő minden kérdés tisztázásához szakértőket vett igénybe, ahol szükséges volt, a kiegészítő szakvéleményt is beszerezte.

A felderítés egyetlen hiányossága az volt, hogy a bíróság a tárgyaláson nem hallgatta meg az igazságügyi vegyész szakértőt, annak ellenére, hogy az írásban adott szakvélemény alapján nem lehetett egyértelműen megítélni a szakértő által megvizsgált bizonyítékok együttes bizonyító erejét. A Legfelsőbb Bíróság ezt a hiányosságot a fellebbezési tárgyaláson a szakértő meghallgatásával pótolta, így az ügy felderítése a lehetséges mértékig hiánytalanul megtörtént.

Sajátossága az ügynek, hogy a vádlottak bűnösségére közvetlen bizonyíték nincs, és a közvetett bizonyíték is rendkívül kevés.

Az I. r. vádlott bűnösségére utaló egyetlen bizonyíték az, hogy a vádlott ujjnyomát a cselekmény helyszínén, a konyhaszekrényen megtalálták, és a nyomozás során, amikor megkérdezték, az I. r. vádlott hallgatott arról, hogy amikor délután a lakásban járt, a konyhaszekrényt a nyom feltalálási helyén megérintette.

A bíróság szerint az I. r. vádlott bűnösségének a bizonyítására ez a tény nem elegendő, mivel nemcsak a vádlottal, hanem bárkivel megtörténhetett volna, hogy az eltelt hosszabb idő után nem emlékszik pontosan arra, hogy a lakásban járva mit, hol érintett meg, ezért a vádlott is megfoghatta délután a szekrényt, akkor is, ha utóbb arról nem tett említést.

A bíróság álláspontja helytálló, a helyességét a következő meggondolás is alátámasztja.

Ha az I. r. vádlott elkövetője lett volna a bűncselekménynek, akkor a kihallgatásakor és a bizonyítási kísérlet során az lett volna az érdeke, hogy délutánra tegye azoknak a nyomoknak a létrejöttét is, amelyek éjszaka, a cselekmény idején keletkeztek, és megmutasson minden helyet, ahol a kezétől nyom maradhatott. A vádlott magatartása azonban ellenkező volt azzal, amit az elkövető érdeke megkívánt volna, s ez ellentmond a vád azon feltevésének, hogy a vádlott szándékosan hallgatott a szekrény megérintéséről, ami amellett szól, azért nem beszélt róla, mert elfelejtette.

Mivel a szekrény megfogásának az elhallgatásából az elkövetőnek semmi előnye nem származott volna, az I. r. vádlott szándékos hallgatásából sem lehetne olyan következtetést levonni, hogy elkövetője volt a bűncselekménynek, következésképpen a szekrény megfogásának az elhallgatása a bűnösség bizonyítására még szándékos hallgatás esetén sem alkalmas, vagyis közömbös tény.

A közvetett bizonyíték valamely tény bizonyítására csak akkor alkalmas, ha a bizonyítandó tényen kívül minden más tény lehetőségét kizárja; a vádlott ujjnyoma a vádlott bűnösségét akkor bizonyítaná, ha az csak a bűncselekmény elkövetése során kerülhetett volna a konyhaszekrényre.

A nyom délután való keletkezését az zárhatná ki, ha olyan helyen lenne - pl. a szekrény belsejében -, ahol a szekrényt a vádlott a sértett jelenlétében nem foghatta volna meg.

A helyszíni szemle során készített egyik fényképen a nyomozók megjelölték az ujjnyom feltalálásának a helyét, amelyből megállapítható, hogy az ujjnyom a konyhaszekrény egyik ajtajának külső felületén, a földtől kb. 80-90 cm magasságban volt.

Nem lehet kizárni, hogy a vádlott ezen a helyen a sértett jelenlétében is megérinthette a szekrényt, ezért a megtalált ujjnyom az I. r. vádlott bűnösségének a bizonyítására önmagában nem elegendő.