EH 2004.1078 Az alkotmánybírósági határozatban foglalt döntés szerint jogsértő ítélet és közigazgatási határozat hatályon kívül helyezése a perújítási eljárásban [1952. évi III. tv. 360-361. §; 1989. évi XXXII. tv. 43. §].[1]

A H. Nagyközségi Polgármesteri Hivatal jegyzője a felperest 1999. évre 2 793 800 forint telekadó megfizetésére kötelezte az 1999. március 5-én kelt határozatával a H. Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló, módosított 8/1996. (XII. 17.) rendelete (R.) 17. §-a alapján. Az alperes az 1999. szeptember 13-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A felperes keresetet nyújtott be az alperesi határozat felülvizsgálata iránt, melyet a megyei bíróság elutasított.

A felperes a R. 17. §-a alkotmányellenessége megállapítása és megsemmisítése iránt az Alkotmánybírósághoz fordult. Az Alkotmánybíróság a 2001. június 27-én meghozott 130/B/1999/4. számú határozatával (továbbiakban: AB határozat) a R. 17. § alkotmányellenességét megállapította, ezért azt 2001. december 31-i hatállyal megsemmisítette. Megállapította továbbá, hogy a R. 17. §-a a megyei bíróság által jogerősen befejezett ügyben nem alkalmazható.

A felperes a Legfelsőbb Bíróság 2001. szeptember 10-én kelt végzése alapján perújítási kérelmet terjesztett elő a jogerős ítélet ellen. Az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozással kérte a jogerős ítélet és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az AB határozat alapján 1999. évre telekadó fizetési kötelezettség nem terheli. A H. Város Képviselő-testülete 2002. január 1-jével hatályba léptetett, újabb, a helyi adókról szóló 22/2001. (XII. 17.) rendelete (R1.) esetében, 1999. évre nem alkalmazható.

Az elsőfokú bíróság a perújítás érdemében tartott tárgyaláson hozott ítéletével a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Megállapította, hogy az R. 17. §-nak alkotmánybírósági megsemmisítését követően az önkormányzat képviselő-testülete a helyi adókról új önkormányzati rendeletet (R1.) alkotott. A bírói gyakorlatra utalással az elsőfokú bíróság a felperes 1999. évi telekadó ügyét folyamatban lévő ügynek tekintette, ezért az R1. hatályba léptető rendelkezésére figyelemmel a felperes esetében az 1999. évi telekadó vonatkozásában az R1. 17. §-át alkalmazhatónak találta, ezért az új eljárás lefolytatását elrendelte. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 95. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat adó megállapítási jogosultsága fennállt, az önkormányzati adóhatóság az elévülési időn belül a telekadó mértékét az AB határozatnak megfelelően újból előírhatta.

A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a jogerős ítélet ellen. Rendkívüli jogorvoslati kérelmét a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontjára alapította. Elvi jelentőségű jogkérdésként jelölte meg a következőt: Alkotmánybíróság által megsemmisített és az adott ügyben a megsemmisített jogszabály alkalmazását kizáró rendelkezés folytán a megsemmisített jogszabály helyébe lépő önkormányzati rendelet alkalmazható-e.

Álláspontja szerint a jogerős ítélet ellentétes a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdésével, az Alkotmány 50. § (1) bekezdésével, a Pp. 1. §-val, a R1. 41. §-val, (melyet az ítélet tévesen jelzett 11. §-nak), az Art. 95. § (1) bekezdésével, a Pp. 81. § (1) bekezdésével.

A felperes rendkívüli jogorvoslati kérelmében kifejtett álláspontja szerint az 1999. évre vonatkozó adókötelezettségre csak az adó esedékességekor hatályos jogszabály alkalmazható. Mivel az adott jogszabályt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, visszamenőleges hatályú jogalkotásnak minősült az adott adóévre később új jogi norma alkotása és alkalmazása. Az R1. 41. § rendelkezését a bíróság tévesen értelmezte, ügye nem folyamatban lévő ügy. A visszamenőleges hatályú jogalkotásra az Art. 95. § (1) bekezdése sem ad lehetőséget, mert az nem új adójogi norma megállapítására vonatkozik, hanem egy a már esedékességkor fennálló jogszabályi rendelkezés alapján az adó utólagos kivetésére.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

Az alperesi beavatkozó felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a 4. számú végzésével elrendelte.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.

A felülvizsgálati kérelem kisebb részben alapos.

Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (4) bekezdése folytán az adott ügyben az alkotmányellenes szabály alkalmazásának tilalmát kimondó 130/B/1999/4. számú AB határozat rendelkezése alapján a felperes 1999. évi telekadó fizetési kötelezettségére az adó esedékességekor hatályban volt R. 17. §-a nem alkalmazható, ezért az ezen a rendelkezésen alapuló közigazgatási határozatok és az azt felülvizsgáló bíróság által hozott jogerős ítélet alkotmány- és törvénysértő. Az elsőfokú bíróság ezért jogszerűen járt el a jogerős ítélet és a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésével. Az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg azt is, hogy a Pp. 361. § a) pontja alapján folyó perújítási eljárásban a hatályon kívül helyező döntés nyomán a közigazgatási ügy folyamatban lévő ügynek minősül, mindaddig, míg abban jogerős határozat vagy jogerős ítélet nem születik. Az ügy folyamatban léte folytán alkalmazni kell az időközben 2002. január 1-jén hatályba léptetett R 1. rendelkezéseit. E rendelet hatályba léptető 41. §-ának rendelkezése a jogerősen el nem bírált ügyekben e rendelet szabályait rendeli alkalmazni. A felperes esetében ezért az 1999. évi adókötelezettségre az R1. alkalmazandó.

Az alkotmánybírósági döntés folytán szükségessé vált a Pp. 360-361. §-ok szerinti eljárásban az alkotmányellenes helyzet orvoslása, melynek folytán perújítási eljárásban került sor az alkotmányosság helyreállítására. Ebben a speciális helyzetben - ahol utólagos reparáció szükséges - az adójogi jogviszonyokra nem az adó esedékességekor hatályos jogszabály kerül alkalmazásra, mert az Alkotmánybíróság annak megsemmisítésről rendelkezett és alkalmazását az adott adóügyben kizárta, hanem az AB határozat folytán az alkotmányellenes rendelkezés helyett alkotott új jogszabályi rendelkezés. Az alkotmánybírósági döntés a felperes adóügyében lehetővé tette az alkotmányellenes helyzet helyreállítását, így csak vele szemben alkalmazható az alkotmánybírósági döntésnek megfelelően hozott R1. adómértékre vonatkozó rendelkezése, rendkívüli módon az 1999-es adóévre. Ez a jogalkalmazás épp speciális jellege miatt nem jelent visszamenőleges hatályú és így a Jat. által tiltott jog alkalmazását.

Ki kell emelni azt is, hogy az Alkotmánybíróság nem az adókivetés jogalapját, hanem az összegszerűség megállapításának módját kifogásolta.

Az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte az Art. 95. § (1) bekezdését. Ez a rendelkezés nem az új adójogi szabályok megalkotására biztosít öt évet, hanem az adott évre vonatkozó jogszabály szerinti adó elévülési időn belüli utólagos megállapításához, az adó kivetéséhez. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából az Art. 95. § (1) bekezdésére való hivatkozást mellőzi.

A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintve - a per fő tárgya tekintetében hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján, míg a perköltségviselésre vonatkozó részében a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az alperest kötelezte a felperes elsőfokú eljárási költsége megfizetésére. A Legfelsőbb Bíróság a perköltség összegének megállapításakor figyelembe vette a perújítási eljárást megelőzően lefolytatott eljárás költségeit is. (Legf. Bír. Kfv. II. 39.335/2002. sz.)