ÍH 2005.53 A TANÚ TÖRVÉNYES FIGYELMEZTETÉSE - MEGALAPOZATLANSÁG

I. A tanú törvényes figyelmeztetésének elmulasztása a tanúvallomásnak a bizonyítékok köréből való kirekesztését eredményezi. [Be. 82. § (1) bekezdés a) és b) pontja, (2) bekezdése]

II. Eljárási szabálysértésekre visszavezethető megalapozatlanság esete. [Be. 375. § (1) bekezdés, 376. § (1) bekezdés]

Az elsőfokú bíróság bizonyítottság hiánya okából felmentette T. I. vádlottat az ellene emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, felmentése miatt, bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása végett.

Az első fokon eljárt ügyész fellebbezésének írásbeli indokolásában már az elsőfokú ítéletnek megalapozatlanság okából történő hatályon kívül helyezését indítványozta.

A fellebbviteli főügyészség a fellebbezést ezzel a módosított tartalommal tartotta fenn. Átiratában észrevételezte az elsőfokú bíróság több lényeges eljárási szabálysértését, és részletesen kifejtette, milyen egyéb okok miatt tartja megalapozatlannak az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az ítélőtábla mindenben egyetértett a főügyészi átiratban írtakkal.

Az elsőfokú bíróság ítélete lényeges, az ügy érdemi elbírálására is kiható eljárási szabálysértések, megalapozatlanság és az indokolási kötelezettség részbeni hiánya miatt oly mértékben megalapozatlan, hogy az érdemi felülbírálatra alkalmatlan.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást hiányosan folytatta le, több - egyébként rendelkezésére álló - bizonyítékot nem vizsgált meg és emiatt nem is vonta mérlegelési körébe, erre is visszavezethetően a tényállása hiányos, illetve az általa megállapított tényállás részben ellentétes az iratok tartalmával, továbbá az általa megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett [Be. 351. § (2) bekezdés b), c) és d) pontjai]. Ítéletének ténybeli indokolása pedig egyoldalú, a hiányosan beszerzett bizonyítékokat egyoldalúan mérlegelte, nem adta részletes, megalapozott, az iratokkal összhangban álló indokát annak, hogy a vádlott terhére mutatkozó bizonyítékokat milyen okokból vetette el. Nemcsak a hétköznapi logika, de a büntetőeljárási jogszabályoknak is ellentmondóan bizonyítottság hiánya okából mentette fel a vádlottat az ellene emelt vád alól, jóllehet ítéletének 4. oldal 2. bekezdésében azt állapította meg, hogy "a vádlottat a felelősség gondatlan formája sem terheli, mivel véletlen baleset következett be a sértett magatartása következtében", mely megállapítással a bűncselekmény hiányában történő felmentés állt volna összhangban.

Az előbb felsorolt és később részletesen kifejtendő okokon kívül az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanságához több, az ügy érdemi elbírálását lényegesen befolyásoló eljárási szabálysértés is hozzájárult. Ezek a következők:

- az elsőfokú bíróság a 2004. május 19. napján tartott tárgyaláson hallgatta ki a vádlottat. A tárgyalási jegyzőkönyv alapján az állapítható meg, hogy a vádlottat kihallgatása előtt nem figyelmeztette a Be. 288. § (3), (4) bekezdésében, a 289. § (1) és (2) bekezdésében, továbbá a Be. 117. § (2)-(4) bekezdésében részletezett jogaira, illetőleg kötelezettségeire. A törvényes figyelmeztetés elmulasztása azt eredményezte, hogy a terhelt tárgyaláson tett vallomása a Be. 78. § (4) bekezdése és a Be. 117. § (2) bekezdés utolsó mondata alapján bizonyítékként nem vehető figyelembe,

- az elsőfokú bíróság ugyanezen tárgyalásra tanúként idézte a vádlott hozzátartozóit: testvérét, T. J. sértettet, fiát, ifj. T. I.-t és anyját, T. I.-nét. Közülük kizárólag ifj. T. I. tanú személyi adatainál tüntette fel a vádlottal való hozzátartozói viszonyt, a másik két tanúnál nem. Egyik tanú kihallgatása sem felel meg a hatályos büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek:

T. J. sértett esetében teljes egészében hiányzik a tanú törvényes figyelmeztetése. Ezért vallomásának az a része, mely szerint sérülése véletlen baleset következménye volt, a Be. 78. § (4) bekezdése és a Be. 82. § (2) bekezdés utolsó mondata alapján szintén nem vehető bizonyítékként figyelembe.

Ifj. T. I. esetében a jegyzőkönyv szerint az eljáró tanács elnöke a tanút kioktatta a Be. 81-82. §-aira, valamint a Be. 85. § (3) bekezdésére. A Be. 81. §-ára történt kioktatás az iratok ismeretében szükségtelen volt, mert a tanú nem lelkész, nem védő, nem testi-szellemi fogyatékos, valamint nem államtitokról, szolgálati titokról van tudomása. Az elsőfokú bíróság által foganatosított kioktatás a Be. 82. §-át illetően sem felelt meg a törvényi rendelkezésnek. A Be. 82. § (1) bekezdés a) pontja alapján ifj. T. I., mint a vádlott fia, jogosult volt a vallomástétel megtagadására. Ezt a figyelmeztetést és a tanúnak a válaszát jegyzőkönyvbe kell foglalni. Amennyiben a tanú nem él a teljes vallomás megtagadási jogával, úgy figyelmeztetni kell a Be. 82. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ún. relatív mentességi jogára is, és ezt a figyelmeztetést, valamint a tanúnak erre adott válaszát szintén jegyzőkönyvbe kell foglalni. Amennyiben a tanú vallomást tesz, figyelmeztetni kell további a Be. 85. § (3) bekezdésében írtakra és ezt a figyelmeztetést és a tanúnak erre adott válaszát szintén jegyzőkönyvezni kell. Ezt a quasi lépcsőzetes figyelmeztetést az elsőfokú bíróság ifj. T. I., és T. I.-né esetében is elmulasztotta.

A tárgyalási jegyzőkönyvből nem állapítható meg, hogy a tanács elnöke ezután milyen kérdést intézett ifj. T. I. tanúhoz. A tanú azonban meggondolta magát és az ügyben mégis tett vallomást. Ez azért lényeges, mert a vallomást joggal megtagadó tanúhoz további kérdés nem intézhető. A törvényes figyelmeztetések elmulasztása miatt azonban a Be. 82. § (2) bekezdésének utolsó mondata és 78. § (4) bekezdése alapján a tanú vallomása bizonyítékként egyébként sem vehető figyelembe.

Ugyanezen okból ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből T. I.-né tanú vallomását is.

Az elsőfokú bíróság ugyanezen a tárgyaláson hallgatta meg a szakértőt is, akinek a nyilatkozata bizonyítékként azért nem vehető figyelembe, mert az elsőfokú bíróság meghallgatását megelőzően nem figyelmeztette a Be. 110. § (2) bekezdése alapján szakértői esküjére. A szakértő meghallgatása nem felelt meg az egyéb törvényi előírásoknak sem, mert az elsőfokú bíróság nem tartotta be a Be. 110. § (1) bekezdésének rendelkezését sem, mely szerint a szakvélemény szóbeli előadása előtt meg kell állapítani a szakértő személyazonosságát és tisztázni kell, hogy nincs-e vele szemben kizáró ok. A jegyzőkönyv még a szakértő nevét sem tartalmazza, azt, hogy kit hallgatott meg az elsőfokú bíróság szakértőként, csak az ún. díjmegállapító végzésből lehetett megállapítani.

További lényeges eljárási szabálysértést követett el az elsőfokú bíróság N. S.-né tanúkénti kihallgatásakor, aki a sértett élettársa. A tanút ugyanis a Be. 82. § (1) bekezdés b) pontja szerinti relatív mentességi jog illette meg a sértett, azaz az élettársa cselekvőségét illetően, hiszen a vádlotti nyilatkozat szerint a sértett támadt a vádlottra. Tekintettel arra, hogy a tanú vallomása a sértett cselekvőségét illetően nem tartalmazott terhelő részleteket, ezért vallomása bizonyítékként figyelembe vehető, az eljárási szabálysértés, a kioktatás elmaradása ellenére.