A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21887/2011/8. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 76. §, 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 17. §] Bírók: Győriné dr. Maurer Amália, Kisbán Tamás, Kizmanné dr. Oszkó Marianne

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf.21.887/2011/8.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Forgács Gábor (címe) ügyvéd által képviselt (felperes neve, címe) felperesnek a (jogtanácsos neve) jogtanácsos által képviselt Budapesti Rendőr-főkapitányság (címe) alperes ellen személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében a Fővárosi Bíróság 2011. július 11-én kelt 19.P.27.290/2010/7. számú ítélete ellen az alperes részéről 8. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja, azzal, hogy a kártérítés és járulékai megfizetésére az alperes a felperes részére köteles.

A le nem rótt 78.000 (hetvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket a Magyar Állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes végleges kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy vele szemben a bérelt lakásán a rendőrök ...-án indokolatlanul jártak el, személyes szabadságát és emberi méltóságát intézkedéseikkel megsértették. Emiatt a felperes 500.000 forint nem vagyoni kártérítés iránti igényt terjesztett elő az alperessel szemben.

A számítógépének lefoglalásáért, munkavégzésének másfél hétre való akadályozásáért, ennek következményeként szerződéses kötelezettsége meghiúsulásáért 1.500.000 forint megfizetésére is kérte kötelezni az alperest, amely összegből 1.000.000 forintot a meghiúsult szerződésben szereplő vagyoni kártérítésként, míg 500.000 forintot nem vagyoni kárként igényelt. Arra hivatkozott, hogy a rendőrök a vele szembeni eljárásuk során megalázóan léptek fel, kényszerítő eszköz alkalmazásának nem volt helye, az eljárásukkal őt megszégyenítették. Kérte az alperes elégtételadására kötelezését is.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Előadta, hogy a foganatosított rendőri intézkedés jogszerű volt, a felperes panaszát a Fővárosi Főügyészség elutasította, így a személyhez fűződő jogsértés nem állapítható meg, és a felperes vagyoni és nem vagyoni kárát sem igazolta.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes azzal, hogy ...-án megalapozatlanul alkalmazott a felperessel szemben kényszerítő eszközt és vonta el időlegesen személyes szabadságát, megsértette a felperes személyes szabadságát és emberi méltóság védelméhez fűződő személyiségi jogait.

Kötelezte az alperest, hogy a megállapított jogsértésért az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül magánlevélben fejezze ki sajnálkozását a felperesnek.

Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.300.000 forint tőkét és ennek 2010. október 10. napjától a kifizetés napjáig járó késedelemmel érintett naptári félévet megelőző napon érvényes jegybanki alapkamatát.

Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy az államnak külön felhívásra fizessen meg 42.000 forint kereseti illetéket.

A további 78.000 forint illetéket az alperes illetékmentessége folytán a Magyar Állam viseli.

Az ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság ismertette az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 8. § (1) bekezdését, az 54. § (1) bekezdését, az 55. § (1) bekezdését, az 57. § (2) bekezdését, az 59. § (1) bekezdését, a 61. § (1) bekezdését, a Ptk. 75. §-át, a 76. §-át, a 320. § (1) bekezdését, a 339. § (1) bekezdését, a 349. § (1) bekezdését, a 355. § (1) és (4) bekezdését, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 149. § (1) bekezdését, a 151. § (1) bekezdését, a 158/A. §-át, a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 13. § (1)-(2) bekezdését, a 15. § (1)-(2) bekezdését, a 16. § (1) és (3) bekezdését, a 17. § (1) bekezdését, a 19. § (1) bekezdését, a 33. § (2) bekezdésének f) pontját és a 48. §-át, valamint a rendőrségi szolgálati szabályzatról szóló 62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet 57. § (1)-(2) bekezdését, az 58. § (1) bekezdését, a 60. § (1) bekezdését, továbbá a Pp. 3. § (5) bekezdését, a 163. §-át, a 164. § (1) bekezdését és a 206. § (1) és (3) bekezdését.

A lefoglalás tekintetében az elsőfokú bíróság irányadónak a Fővárosi Főügyészség határozatát tekintette, amely megállapította, hogy az alperes indokolatlanul rendelkezett a számítástechnikai eszközök lefoglalásáról, és az az e-mail postafiók tartalmának a megismeréséhez is szükségtelen volt, lehetőség lett volna a helyszíni adatmentésre is.

Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a számítástechnikai eszközök lefoglalása, elszállítása jogtalan és megalapozatlan volt, ami személyiségi jogsértést valósított meg, figyelemmel arra, hogy az elsőfokú bíróság szerint ebben az esetben is törekedni kellett volna az alperesnek az arányosságra.

A személyes szabadság korlátozása körében az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az nem volt indokolt, mert a felperes mindvégig együttműködött, nem tanúsított ellenszegülést, így nem volt szükséges a megbilincselése, a személyes szabadságának elvonása, amellyel egyben sérült az emberi méltósága és személyes szabadság védelméhez fűződő joga is.

A vagyoni kártérítés tekintetében az elsőfokú bíróság összességében arra a következtetésre jutott, hogy a felperes - tanúkkal is - bizonyította a kérdéses film elkészítésére szóló megállapodását és azt, hogy a számítógépnek a filmkészítés idején történő lefoglalása és a teljesítés elmaradása közt az okozati összefüggés fennállt, a szerződésfelbontás okát a felperes bizonyítékokkal alátámasztotta.

A nem vagyoni kártérítés körében az elsőfokú bíróság külön hivatkozott a 34/1992. (VI. 1.) számú alkotmánybírósági határozatra, valamint a Pp. 163. § (3) bekezdésére, utalva arra, hogy a hivatkozott bírói gyakorlat szerint a bekövetkezett hátrányok részben vagy egészben köztudomású tényként is értékelhetők.

Az elsőfokú bíróság külön értékelte a lefoglalással kapcsolatos nem vagyoni kárigényt és a személyi szabadság korlátozása miatti nem vagyoni kárigényt. Kifejtette, hogy önmagában a lefoglalással felmerült nem vagyoni hátrány nem nyert bizonyítást, ebben a körben a felperes nem is jelölte meg azt, hogy pontosan mely személyhez fűződő joga sérült. Az emiatti nem vagyoni kártérítési igényt az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak bizonyítatlanság okán.

A személyes szabadság indokolatlan korlátozása és a kényszerítő eszköz indokolatlan alkalmazása miatti jogsértés következtében a nem vagyoni hátrányt köztudomású tényként fogadta el és a nem vagyoni kártérítés összegét mérlegeléssel 300.000 forintban határozta meg, értékelve azt is, hogy a felperes szabadságának elvonása viszonylag rövid időn át tartott.

Az elégtétel adására az elsőfokú bíróság a jogsértés megállapítása mellett objektív jogkövetkezményként kötelezte az alperest, amelynek módját magánlevélben való sajnálkozás kifejezésében határozta meg, tekintettel arra, hogy a felperes azt nem bizonyította, hogy az alperes milyen sajtónyilvánosságot biztosított a konkrét esetnek.