50/1991. (X. 3.) AB határozat

a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet, továbbá a törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtási jogszabályok alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok alapján meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 8. §-ában, 91. § (2) bekezdésében, 100-102. §-aiban, 103. § (1) bekezdésében, (2) bekezdése a)-b) pontjaiban és (3) bekezdésében, 106. § (1) bekezdésében, továbbá a törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet 69. §-ában és 72. §-ában foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványokat és megsemmisítésükre irányuló kérelmeket elutasítja.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a hivatkozott 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 17. § (1) bekezdésének "az állam, az állami szerv, intézet, intézmény, vállalat (a továbbiakban: állami szerv), a szövetkezet, szövetkezeti szerv és vállalat (a továbbiakban: szövetkezet), mindezek jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társulásai (a továbbiakban: társulás), valamint a társadalmi szervezet és vállalata (a továbbiakban: társadalmi szervezet) javára" vonatkozó szövegrésze, továbbá a 68. § (4) bekezdésében, 89. § (3) bekezdésében és 103. § (2) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezések, valamint a 105. § d) pontjának első szava ("társadalmi") g) pontja ("pénzintézettel szemben fennálló tartozás") j) pontjának "az állammal és a gazdálkodó szervekkel szemben fenálló" szövegrésze, k) pontja ("az állammal és a gazdálkodó szervezettel szemben fennálló egyéb tartozás") l) pontjának első szava ("a magánszemély") "és a magánszeméllyel szemben fennálló lakbértartozás" szövegrésze, úgyszintén a 107. § (3) bekezdésében, a 108. § (2) bekezdésében és a miniszteri rendelet 52. § (2) bekezdésében foglalt előírások alkotmányellenesek, ezért e jogszabályhelyeket megsemmisíti.

Fentiek szerint az 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 17. § (1) bekezdése és 105. §-a - e határozatnak a hivatalos lapban való közzététele napjától - a következő szöveggel marad hatályban:

"17. § (1) A közjegyző végrehajtási záradékkal látja el a pénzfizetési kötelezettséget megállapító kötelezvényt vagy egyéb nyilatkozatot, ha

a) a kötelezvényt, nyilatkozatot közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalták,

b) az okiratban fel van tüntetve a jogosult és a kötelezett neve, a kötelezettség összege, jogcíme és a teljesítési határidő, továbbá

c) maga az okirat tartalmazza azt, hogy az okirat alapján végrehajtásnak van helye."

"105. § Ha a befolyt összeg nem fedezi az összes követelést, a kielégítési sorrend - a törvényerejű rendelet 107. §-a szerinti kivételeket is figyelembe véve - a következő:

a) gyermektartásdíj és szüléssel kapcsolatos költség,

b) egyéb tartásdíj és eltartásra irányuló járadékszerű szolgáltatás,

c) munkabér (munkadíj) iránti követelés,

d) tulajdonban okozott kár- és leltárhiány megtérítése,

e) a bírósági és a szabálysértési eljárásban az adóssal szemben megállapított, az állam javára fizetendő összeg, a vagyonelkobzásból eredő követelés,

f) adó, illeték és más köztartozás,

g)

h) a munkáltató (szövetkezet) és a társadalombiztosítási szerv által az adósnak jogalap nélkül kifizetett összeg,

i) az olyan természetbeni juttatás térítési díja, amelynek a kiszolgáltatása vagy igénybevétele kötelező,

j) lakbér (helyiség-, területbér) a vele egy tekintet alá eső tartozás, a lakáshasználati díj és a lakásszövetkezeti közös költség,

k)

l) a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése,

m) gazdasági tevékenység igénybevételéből eredő tartozás,

n) az adóst terhelő egyéb tartozás."

Az Alkotmánybíróság a 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet 6. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló eljárást megszünteti.

E határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

INDOKOLÁS

I.

A bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet (továbbiakban: Vht.), valamint a végrehajtásáról szóló 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet (továbbiakban: Vhr.) a rendelkező részben felsorolt szakaszait és bekezdéseit több indítványozó alkotmányellenesnek tartja. Véleményük szerint az idézett jogszabályhelyek "sértik elsősorban az Alkotmánynak a tulajdoni formák egyenjogúságára vonatkozó kötelező elvét, másrészt az adózás rendjéről szóló törvény alapelveit". Kifogásolják, hogy a Vht. "külön kiemeli az ún. gazdálkodó szerveket", velük szemben magánszemély ingó- és ingatlanvégrehajtást nem indíthat, a végrehajtási procedúra alól kivonván azokat az eszközöket, amelyek az ilyen szervek "gazdálkodásához szükségesek".

Ennek folytán a kivételezett "gazdálkodó szervezet ellen végrehajtás keretében foglalás csak addig folytatható, amíg az a szervezet tevékenységének folytatását nem gátolja." Ilyen korlátozás a magánszemélyek és társaságaik esetére nincs megállapítva. A "vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyek és azok gazdálkodó szervezetnek nem minősülő társaságainak tagjai - tehát - tartozásaikért gyakorlatilag teljes magánvagyonukkal felelnek." Úgy vélik továbbá, hogy a végrehajtás során befolyt összeg kifizetésének - a hátrább álló követeléseket az előbb álló követelések javára kizáró - sorrendje ugyancsak sérti "az alkotmányos tulajdoni egyenlőséget." "A köztartozások első helyen való feltüntetése pedig a korábbi pártállami rendszer maradványaként él tovább." Egyik indítványozó utal arra is, hogy bár "az államnak (önkormányzatoknak) az adók behajtására" nem lehetnek különleges eszközei, nem szabad ezért lehetővé tenni, hogy "más követelések végrehajtásának eredményessége esetén az adóhivatal elorozza ezen jogosult elől a végrehajtás alá vont vagyontárgyat, követelést."

Indítványozók felfogása szerint a kifogásolt és a rendelkező részben idézett jogszabályhelyek sértik az Alkotmány 9. § (1)-(2) bekezdését, a 70/A. és 70/I. §-át, mert nem részesítik a magántulajdont a köztulajdonnal egyenlő védelemben, gátolják a gazdasági versenyszabadságot, esélyegyenlőséget regisztrálnak, s nem biztosítják a közterhekben való arányos hozzájárulást.

II.

1. Az indítványok részben megalapozatlanok.

A Vht. 8. § (1) bekezdése valóban kimondja, hogy az állam s a hivatkozott gazdálkodó szervezetek a végrehajtható pénzkövetelést egymással szemben ún. azonnali beszedési megbízással érvényesíthetik. Ez azonban technikai egyszerűsítő előírás, alkotmányellenes egyenlőtlenséget nem tartalmaz. Ugyanez a bekezdés ugyanis minden, a beszedési megbízási forgalomba bekapcsolt más bankszámlatulajdonosra kiterjeszti ezt az érvényesítési lehetőséget. [A pénzforgalomról szóló 4/1986. (XII. 28.) MNB rendelkezés 1987. január 1-jétől a belföldi jogi személyek és magánszemélyek -ideértve ezek társaságait - részére is biztosítja a beszedési megbízás alkalmazási rendszerébe való szabad bekapcsolódás lehetőségét.] A (2) bekezdés pedig nem korlátozza a végrehajtást az azonnali beszedési megbízás pénzügyi technikai intézményére, hiszen úgy szabályoz, hogy ha a beszedési eljárás nem vezet eredményre, ingó- és ingatlan-végrehajtásnak is helye van.

A Vht. 91. § (2) bekezdése az ingatlanárverések esetében kivételt enged meg az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett és a törvényen alapuló haszonélvezeti jog változatlan - az árverési vevőt terhelő - átvezetését illetően, ha azt az önkormányzat, mint adóhatóság az ingatlant egyébként terhelő adótartozás behajtása végett úgy kívánja. A köztartozások behajtásának bizonyos mértékű elsőbbsége alkotmányos megengedettsége mellett, a tiszta telekkönyvi állapot megteremtésének célszerűségére is figyelemmel, külön garanciát ad az alkotmányos megoldásra az az előírás, hogy "Ilyenkor a bíróság a haszonélvezeti jog fejében kártalanítást állapít meg, melyet a végrehajtás során befolyt összegből kell kielégíteni". Alkotmánysértő rendelkezést ezért az Alkotmánybíróság e §-ban nem észlelt.

A Vht. 100-103. §-ának, illetve a Vhr. 69. §-ának a gazdálkodó szervezet elleni - pénzfizetésre irányuló -végrehajtás részletszabályait előíró - indítványozók által -kifogásolt rendelkezéseit az Alkotmánybíróság véleménye szerint ugyancsak nem lehet alkotmánysértőnek tekinteni. E jogszabályhelyek nem tesznek különbséget emberi, állampolgári, állami vagy más gazdálkodó szervek alapjogai között. Egyrészt azokat a speciális pénzügyi-technikai eljárási kötelezettségeket rögzítik, amelyek csak a bankszámla-tulajdonosokat - de azok mindegyikét egyenlő módon -érinthetik. Másrészt sajátos többletkötelezettségeket írnak elő a végrehajtást szenvedő állami költségvetési szervekre a felettes szerv végrehajtási helytállását, a gazdálkodó szervezetek vezetőire pedig a kiszabható pénzbírságot illetően. E végrehajtási intézkedések csak a megjelölt szervek és személyek ellen foganatosíthatók, mert működésük jellege indokolja ezeket az egyszerűsített és speciális végrehajtási cselekményeket, ugyanakkor nem diszkriminatívak más jogi vagy természetes személyekkel szemben.

Vht. 106. § (1) bekezdés akként rendelkezik, hogy a sorrendben előbb álló követelés teljes kielégítéséig a hátrább álló követelést kielégíteni nem lehet. Az indítványozók tévednek, amikor e rendelkezésben az alkotmányos tulajdoni egyenlőség - különösen az állam javára szóló - megsértését vélik felfedezni. Ha ugyanis a végrehajtás több követelés behajtására irányul, s a behajtott összeg nem fedezi a végrehajtást kérők valamennyi követelését, óhatatlanul vagy arányos kielégítési vagy sorrendi szabályozást kell alkalmazni. Az előbbi - az Alkotmánybíróság megítélése szerint - talán nagyobb, az utóbbi pedig kisebb, de elkerülhetetlen méltánytalanságot idézhet elő. A jogalkotó semmiképpen nem sérti azonban az alkotmányosság elvét, ha mérlegeli a különböző követelések fontosságát, jelentőségét, és kielégítési sorrendet állapít meg. Sőt, éppen az alkotmányos alapjogok érvényesülését segíti elő, amikor pl. első helyre az anyák védelmét és a gyermekek tartását [Alkotmány 66. § (2) bek., 67. § (1) bek.] szolgáló végrehajtást teszi, vagy pl. amikor az egyéb [Alkotmány 70/B. § (2) bek.] érvényesíthetését biztosítja. Az is alkotmányos követelmény, hogy a közhatalom jogszerű követeléseit - nem mint tulajdonost, hanem mint az általános közérdek [Alkotmány 2. § (2) bek., 5. § stb.] képviselőjét -adó-, illeték, más köztartozás, meghatározott eljárásokból eredő követelések tekintetében előnyösebb kielégítési sorrendbe helyezzék a nem létfontosságú tartozásokkal szemben.

Ugyanez az érvrendszer indokolja a Vhr. 72. §-ában megjelölt köztartozások - az adóst terhelő egyéb tartozások [a Vht. 105. § n) pont] körében - más követeléseket megelőző, az Alkotmánnyal nem ellentétes rangsorolását.

2. Az indítványok részben megalapozottak.

A Vht. 17. § (1) bekezdése meghatározott állami szervek, szövetkezetek, mindezek társulásai, valamint társadalmi szervezetek javára egyszerűsített, ún. közjegyzői végrehajtási záradékkal [Vht. 9. § b) pontja] foganatosítható végrehajtást tesz lehetővé - egyébként megfelelően körülhatárolt - pénzfizetési kötelezettséget megállapító kötelezvény vagy egyéb nyilatkozat alapján. E kivételezés indokolatlanul sérti az Alkotmánynak a tulajdoni formák egyenjogúságát deklaráló 9. § (1) bekezdését és a törvény előtti jog- és esélyegyenlőséget biztosító 70/A. § rendelkezéseit. A szabályozás megkülönböztető volta nem a felsorolt szervek sajátos - csak rájuk vonatkoztatható - jellemzőire vezethető vissza, hanem a jogállamisággal össze nem egyeztethető diszkrimináció. Ezért az Alkotmánybíróság a törvényhelynek a kivételezett szervek javára szóló szövegrészét megsemmisítette, minden természetes és jogi személy számára megkülönböztetés nélkül lehetővé téve így a szakaszban foglalt végrehajtási lehetőséget.

A Vht. 68. § (4) bekezdése, 89. § (3) bekezdése és 103. §(2) bekezdésének e) pontja ugyancsak indokolatlan megkülönböztetést tartalmaz az ún. gazdálkodó szervezetek javára. Rájuk vonatkoztatva ugyanis egyrészt a végrehajtás határául szabja, hogy az a tevékenységük folytatását ne gátolja, másrészt mentesít a végrehajtás alól a gazdálkodás célját közvetlenül szolgáló ingatlanukat, illetőleg cselekményre kötelezés esetén nem engedi alkalmazni velük szemben a karhatalmi kényszerítés lehetőségét. Ezzel szemben a vállalkozó magánszemélyek és ezek gazdálkodó szervezeteknek nem minősülő társaságainak tagjai a végrehajtás során korlátozás nélkül, magánvagyonukkal is helytállani tartoznak, s meghatározott cselekmény elvégzésére karhatalommal is kényszeríthetők. Az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdését, valamint 70/A. § (3) bekezdését sértő diszkriminációt az Alkotmánybíróság akként szüntette meg, hogy a törvényhelyeket megsemmisítette.

A végrehajtás során befolyt összeg felosztási szabályait megállapító Vht. 105. §-a ugyancsak több - alkotmányellenes -megkülönböztető rendelkezést tartalmaz. A tulajdoni formák egyenjogúságát és egyenlő védelmét kifejező alkotmányi rendelkezéssel [Alkotmány 9. § (1) bek.] nem egyeztethető össze a társadalmi tulajdonban okozott kár- és leltárhiány megtérítésének [Vht. 165. § d) pont], a pénzintézettel szemben fennálló tartozásnak [ g) pont], az állammal és a gazdálkodó szervezettel szemben fennálló egyéb tartozásnak [ k) pont] a kielégítés sorrendben való előnyös megkülönböztetése. E diszkriminatív szavakat, pontokat, illetve szövegrészeket ezért az Alkotmánybíróság megsemmisítette, egyenlő végrehajtási helyzetbe hozva ezáltal az állami és egyéb közületi tulajdont a magántulajdonnal. Az Alkotmánybíróság ezen döntése következtében tárgytalanná vált a bűncselekménnyel okozott kár magánszemélyek javára szóló [ l) pont] kiemelése, valamint a csupán magánszemélyek gazdasági tevékenységének igénybevételéből eredő tartozásnak és a magánszeméllyel szemben fennálló lakbértartozásnak [ m) pont] jogszabályban való megtartása. Ezért Az Alkotmánybíróság az l) pontból a magánszemélyek szót, az m) pontból pedig értelemszerűen ugyancsak a magánszemély szót és a magánszeméllyel szemben fennálló lakbértartozás szövegrészt szintén megsemmisítette.

A Vht. 105. § többi pontja és a kielégítés sorrendje viszont nem alkotmányellenes. (A tartásdíj és a munkabér iránti követelés szükséges pozitív diszkriminációja és a közfeladatokat ellátó közhatalmi szervezetek végrehajtási igényei más igényekkel szembeni előbbre helyezése alkotmányos rendelkezésekre alapozott indokait e határozat előző II/1. fejezete tartalmazza. Egyebekben a sorrendiség indokoltságát az indítványozók sem vitatták.]

Alkotmányosan nem indokolható meg a Vht. 107. § (3) bekezdésében foglalt az a rendelkezés sem, amely ingatlanvégrehajtás kapcsán az értékesítésből befolyt összegből a - bár közérdeket képviselő - közhatalmat jogszerűen megillető adók és illetékek minden más követelést megelőző kielégítését írja elő. Jogalkotói mérlegelés tárgya ugyan, hogy az ingatlan-végrehajtás során az értékesített ingatlanra kivetett adót és az átszállás után járó illetéket a bevételből közvetlenül levonja, a mérlegelés azonban nem terjedhet ki olyan széles körre, amely az ingatlan tulajdonosa, sőt volt tulajdonosa minden adójára elsőbbségi kielégítést rendel el. Ez a tágkörű kivételezés már sérti a Vht. 105. §-ában a törvényhozó által méltányosan, ugyanakkor alkotmányosan is megállapított kielégítési sorrendet. Az Alkotmánybíróság új szabályt nem alkothat, ezért a Vht. 107. § (3) bekezdését megsemmisítette. A jogalkotó feladata, hogy a bírósági végrehajtási jogszabályok felülvizsgálata alkalmával a megsemmisített törvényhely pótlására esetleg szűkebb tartalmú, diszkriminációtól mentes rendelkezést hozzon.

A Vht. 108. § (2) bekezdése a biztosítási intézkedések, a Vhr. 52. § (2) bekezdése az ingatlanárverési előleg letétbe helyezése körében ugyancsak az Alkotmány 9. §-ába és 70/A. §-ába ütköző módon indokolatlan kedvezményekben részesíti az állami szerveket, szövetkezeteket, társulásokat és társadalmi szervezeteket. Ezért került sor e jogszabályhelyek megsemmisítésére is.

III.

Az Igazságügyminisztérium helyettes államtitkára azt közölte az Alkotmánybírósággal, hogy "a Vht. és a Vhr. megérett a felülvizsgálatra. Jogintézményei részben elavultak, részben nem működnek." Mivel azonban az átfogó felülvizsgálat elvégzésére a jogalkotó és jogszabály-előkészítő szervek határidőt nem szabtak, az Alkotmánybíróság érdemi döntést hozott. Határozata a Magyar Közlönyben való közzététele napjától kezdődően a jogalkalmazásban nehézséget nem okozó további alkotmányellenes végrehajtási eljárásokat akadályoz meg.

A Vhr. 6. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványozói eljárást azért kellett megszüntetni, mivelhogy az Alkotmánybíróság egy korábbi a 652/B/1990. AB határozatával a Vhr. 6. §-át -bár az új szabályozás kialakítására időt adva, 1992. június 30-i hatállyal - teljes egészében megsemmisítette.

Budapest, 1991.09.24

Dr. Sólyom László

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza

előadó alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter

alkotmánybíró

Dr. Szabó András

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék