A Fővárosi Törvényszék Bf.12455/2015/6. számú határozata rágalmazás vétsége tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 226. §, 227. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 6. §, 74. §, 75. §, 258. §, 339. §, 351. §, 361. §, 372. §, 514. §] Bírók: Bíró Emese, Patassy Bence, Pócza Róbert

Fővárosi Törvényszék

mint másodfokú bíróság

20.Bf.12.455/2015/6.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság Budapesten, a 2016. évi április hó 28. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

í t é l e t e t :

A rágalmazás vétsége miatt vádlott neve ellen indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. évi október hó 28. napján kihirdetett 22.B.30.882/2015/34. számú ítéletét megváltoztatja.

A vádlottat az ellene rágalmazás vétsége (Btk. 226.§ (1) bekezdés) miatt emelt vád alól felmenti.

Megállapítja, hogy az elsőfokú eljárás során 32.223,- (harminckettőezer-kettőszázhuszonhárom) forint bűnügyi költség merült fel, melyből 10.000,- (tízezer) forintot személy1 magánvádló viselni, míg 22.223,- (huszonkettőezer-kettőszázhuszonhárom) forintot az államnak megfizetni köteles.

A vádlottat 42.075,- (negyvenkettőezer-hetvenöt) forint megfizetésére kötelező rendelkezést mellőzi.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította vádlott neve vádlott bűnösségét a Btk. 226.§ (1) bekezdésbe ütköző rágalmazás vétségében, ezért őt megrovásban részesítette. Kötelezte, hogy fizessen meg az államnak 22.223,- forint bűnügyi költséget, továbbá személy1 magánvádlónak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül 42.075,- forintot.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott bűncselekmény hiányos felmentés végett, míg a magánvádló a vádlott terhére, pénzbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.

A magánvádló fellebbezésének írásban előterjesztett indokolásában kifejtette, hogy vádlott neve t az elmúlt három évben már két alkalommal is elmarasztalták szabálysértési eljárásban, melynek során az egyik alkalommal pénzbírásággal sújtották, továbbá álláspontja szerint évek óta tartó folyamatos bűnismétlést követ el, így jelen büntetőügyben már helye van a pénzbüntetésre ítélésnek. Végezetül utalt arra, hogy véleménye szerint a vádlott a cselekményt aljas indokból követte el, mivel a bosszú motiválta. Fellebbezésének indokolásához másolatban csatolta a Pesti Központi Kerületi Bíróság 18.B.34760/2010/4. számú végzésének első oldalát.

A magánvádló a nyilvános ülésen fenntartotta a súlyosítás végett bejelentett fellebbezését, és elmondta, hogy álláspontja szerint jelen esetben megállapítható az aljas indokból elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétsége, mivel a vádlottnak az volt a célja, hogy lejárassa a másik büntetőügy tanúi előtt, hiteltelenné próbálta tenni.

A magánvádló ismételten becsatolt egy részletes írásbeli indokolást, melyben indítványozta, hogy a másodfokú bíróság változtassa meg az elsőfokú bíróság ítéletét, a rágalmazás bűncselekményt aljas indokból elkövetettnek minősítse, tiltsa el a hasonló cselekményektől, valamint kötelezze a perköltség viselésére. Az indokolás kitért a rágalmazás és a becsületsértés törvényi tényállási elemeire, így arra is, hogy a vádlott által kinyilatkoztatott kifejezések a közérdekű tevékenységét akadályozzák, jelentősen rontják és tönkreteszik az emberi megbecsülését, továbbá jelen helyen is rámutatott arra, hogy a vádlott cselekményét bosszúból követte el, ezért kimerítette az aljas indok büntetőjogi fogalmát.

A vádlott védője a nyilvános ülésen hosszasan kitért a büntetőügy előzményeire, így többek közt utalt arra, hogy a vádlott és a magánvádló 14 éve ismerték meg egymást egy sportklubban és az indulatok azóta sem nyugodtak le, több peres eljárás indult köztük. A védelem rendkívül részletesen hivatkozott a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség .... számú vádirata alapján folyamatban lévő büntetőügyre, hangsúlyozva, hogy annak tárgya jelen büntetőügy előkérdésének tekintendő, mivel a vádirati tényállásban szerepel, hogy személy1 volt az, aki védencével szemben névtelen feljelentést tett a gyámhivatalhoz, így elsődlegesen a büntetőeljárás felfüggesztését indítványozta. Másodlagosan akár hatályon kívül helyezés, akár bizonyítás felvétele útján, a valóság bizonyításának elrendelését kérte ugyanebben a tárgykörben, mivel azt véleménye szerint mind a vádlott jogos magánérdeke, mind a közérdek indokolja.

vádlott neve vádlott a nyilvános ülésen az utolsó szó jogán tett nyilatkozatában röviden kitért az évek óta tartó peres eljárásokra, majd megjegyezte, hogy a magánvádló által benyújtott bizonyítékok a jóhiszemű pervitellel ellentétesek, valamint a joggal való visszaélésnek minősülnek.

Az ellentétes irányú fellebbezések közül a vádlott felmentést célzó fellebbezése alapos.

Az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértés nélkül folytatta le a tárgyalást.

A tényállást az általa feltárt és értékelése körébe vont bizonyítékok alapján, azok okszerű mérlegelésével, megalapozottan állapította meg, amely tényállás mentes a Be. 351.§ (2) bekezdésben felsorolt hibáktól és hiányosságoktól, ezért az a felülbírálat során is irányadó volt.

Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének eleget tett, amikor a Be. 258.§ (3) bekezdés d) pontjában előírtaknak megfelelően részletesen kifejtette, hogy vádlott neve vádlott vallomásán túl mely bizonyítékokra - személy1, személy2, személy3, személy4, személy5, személy6, személy7 és személy8 tanúvallomására, valamint az elsőfokú ítélet 6. és 7. oldalán hibamentesen és hiánytalanul megjelölt okirati bizonyítékokra - alapozva állapította meg a tényállást. Az elsőfokú bíróság a Be. 75.§ (1) bekezdésben előírt tényállás tisztázási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett annak kiderítése végett, hogy a vádbeli időpontban és helyen az inkriminált mondat pontosan mely szavakkal hangzott el.

A bizonyítékok értékelése során logikai hibát nem vétett, mérlegelési tevékenysége a tényállás megállapítására vonatkozó részében meggyőző volt, azonban a másodfokú bíróság megállapította, hogy a helyesen megállapított tényállásból az elsőfokú bíróság tévesen vont következtetést vádlott neve vádlott bűnösségére, mivel cselekménye nem merítette ki sem a rágalmazás, sem a becsületsértés vétségének törvényi tényállását az alábbi okok miatt.

Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá a rágalmazás vétségének törvényi tényállási elemeire, amit a másodfokú bíróság csak annyiban egészít ki, hogy a rágalmazás bűncselekmény sértettje élő személy, ezek körülírható csoportja, valamint jogi személy, társadalmi szervezet egyaránt lehet.

Figyelemmel arra, hogy a kifogásolt mondat nem tartalmazta a magánvádló nevét, a másodfokú bíróság rögzíti, hogy a rágalmazás passzív alanyának konkrétan felismerhetőnek, személyileg meghatározhatónak kell lennie (BJD 1190.). Nem szükséges a sértett néven való megnevezése, de mellőzhetetlen annak oly módon való megjelölése, körülírása, hogy kétséget kizáróan megállapítható legyen az, hogy az elkövető a kérdéses személyt sértette, így a bűncselekmény megállapíthatóságának feltétele, hogy a megjelölés vagy a körülírás ne csak általános hangvételű legyen, hanem olyan, amelyről a sértett személye minden kétséget kizáróan felismerhető.