A Fővárosi Ítélőtábla Bhar.186/2016/13. számú határozata rágalmazás vétsége tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 386. §, 387. §, 397. §, 514. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 226. §, 227. §, 2012. évi II. törvény (Szabs. tv.) 6. §] Bírók: Bencze Beáta, Hudvágner András, Tóth Sándor

A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság

15.Bhar.186/2016/13. szám

A Fővárosi Ítélőtábla Pécsett, a 2017. évi január hó 17. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta az alábbi

végzést:

A harmadfokú bíróság a rágalmazás vétsége miatt vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék 20.Bf.12.455/2015/6. számú ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi magánvádlót, hogy tizenöt napon belül fizessen meg dr. ügyvéd1 ügyvéd részére 29.210 (huszonkilencezer-kettőszáztíz) forint útiköltséget, és külön felhívásra fizessen meg az államnak 14.000 (tizennégyezer) forint harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget. A magánvádló a harmadfokú eljárásban felmerült költségeit maga viseli.

Indokolás

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 22.B.30.882/2015/34. számú ítéletével vádlott büntetőjogi felelősségét a Btk.226.§ (1) bekezdésében meghatározott rágalmazás vétségében állapította meg, amiért a vádlottat megrovásban részesítette. Kötelezte egyben a felmerült 22.223 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A vádlott fellebbezése folytán a Fővárosi Törvényszék a 20.Bf.12.455/2015/6. számú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság fenti ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat a rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Egyben megállapította, hogy az eljárás során felmerült bűnügyi költséget a magánvádló köteles fizetni.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást helyesnek találta. A törvényszék jogi álláspontja szerint azonban a kerületi bíróság a megállapított tényállásból tévesen vont le következtetést a vádlott bűnösségére, mivel cselekménye nem merítette ki sem a rágalmazás, sem más bűncselekmény törvényi tényállását. A vád tárgyává tett kijelentés szubjektíve ugyan sérthette a magánvádlót, az érzékenységét negatívan érinthette, azonban objektíve nem volt alkalmas a becsület csorbítására. Ugyanakkor a "szemét" és "rohadék" kifejezések használata egy indulati kirohanás, egy erős hangvételű, kritikai megnyilvánulás részei voltak a vádlott részéről, amellyel - a szövegkörnyezetre is figyelemmel - kizárólag azt akarta a maga durva stílusában kifejezésre juttatni, hogy a legkisebb mértékben sem ért egyet a magánvádló magatartásával.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a magánvádló jelentett be fellebbezést. Arra hivatkozott, hogy téves a másodfokú bíróság jogi álláspontja. A vádlottat korábban többször elmarasztalták becsületsértés miatt, és már 2013 áprilisában, a rendőrségi kihallgatása alkalmával kijelentette, hogy aljas szándékból tette rá ezt a kijelentést. Ezen felül pedig a "rohadék" szó használata kimeríti a bűncselekményt.

A magánvádló jogi képviselője a nyilvános ülésen a fellebbezést fenntartotta. Érvelése szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság helyesen állapította meg a tényállást, indokolási kötelezettségének is eleget tett, és okszerűen vont következtetést a vádlott büntetőjogi felelősségére. Álláspontja szerint nemcsak az objektív, hanem a szubjektív értékítélet is vizsgálandó az ügy kapcsán, és ekként az egész szituációt kell figyelembe venni. Igaz ugyan, hogy a vádlott nem nevezte meg a kijelentésének címzettjét, de a jelen lévők számára ez egyértelmű volt. E kijelentésével csupán hergelni kívánta a tárgyalóterem előtt várakozó tanúkat. Emellett a vádlott által használt "szemét" és "rohadék" szavak a becsületsértés vétsége megállapítására alkalmasak. Mindezek alapján a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatását: a vádlott bűnösségének megállapítását és büntetés kiszabását indítványozta.

A magánvádló a harmadfokú nyilvános ülésen fellebbezését azzal egészítette ki, hogy a másodfokú bíróság eljárása azért is törvénysértő, mivel a vádlott az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbezett, a tárgyalótermet a fellebbezési nyilatkozat megtétele előtt elhagyta, kirohant a tárgyalóteremből. Emellett pedig védője sem nyújtott be fellebbezést az ítélet ellen. Hangsúlyozta: a vádlott maga is elismerte, hogy aljas szándékból rágalmazta meg őt. Mindezekre tekintettel a másodfokú ítélet megváltoztatását kérte.

A védő a nyilvános ülésen abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az elsőfokú bíróságnak az eljárása során a valóság bizonyítását is el kellett volna rendelnie, hiszen a magánvádlóval szemben is folyt a vád tárgyává tett kijelentés tartalma (a gyámhatóságnál tett alaptalan feljelentés) kapcsán büntetőeljárás. Ezért a vádlott kijelentésének valóságtartalmát, és annak jelentőségét is vizsgálni kellett volna. Mivel azonban a harmadfokú eljárásban erre már nincs lehetőség, a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt.

Az ítélőtábla megállapította, hogy helyesen járt el a másodfokú bíróság, amikor ítéletével szemben - a Be.386.§ (1) bekezdés c) pontja alapján - jogorvoslati jogot biztosított; határozata ugyanis az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a vádlott bűnösségének hiányát állapította meg.

A harmadfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott másodfokú ítéletet a Be.387.§ (1) bekezdése alapján az azt megelőző első-, és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül abból a szempontból is, hogy az első-, és másodfokú bíróságok az eljárási szabályokat megtartották-e, valamint, hogy a másodfokú határozat megalapozott-e.

A felülbírálat alapján a harmadfokú bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság által megállapított tényállás mentes a Be.351.§ (2) bekezdésében meghatározott megalapozatlansági hibáktól, illetve hiányosságoktól, az a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Emellett azt is meg lehetett állapítani, hogy az első-, és másodfokú bíróságok eljárásuk során a büntetőeljárási szabályokat is megtartották, eljárási hibát nem vétettek.