BH 1995.3.150 I. A kártalanítás szempontjából a kiadatási (ideiglenes kiadatási) letartóztatás - ellentétben az őrizetbevétellel és a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével - az előzetes letartóztatással esik egy tekintet alá [Be. 383. § (1) bek.].

II. Kizárja a kártalanításban részesítést, ha a terhelt olyan felróható magatartást (szökés, elrejtőzés, illetve ennek a megkísérlése) tanúsított, amellyel előidézte a kényszerintézkedés indokoltságát [Be. 383. § (2) bek. a) pont].

A Legfelsőbb Bíróság az 1993. október 28. napján kihirdetett ítéletével - megváltoztatva az elsőfokon eljárt megyei bíróság ítéletét - a terheltet a különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének vádja alól felmentette.

A terhelt 1994. január 18-án kártalanítási igényt terjesztett elő, melyben kérte az Ausztriában 1990. március 29-től 1990. május 15-ig ideiglenes kiadatási letartóztatásban, továbbá a Magyarországon 1990. május 29-től 1990. június 1-ig őrizetben, ezt követően pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt töltött idő után járó pénzbeli kártalanítását. A megyei bíróság az 1994. július 20. napján meghozott végzésével a kártalanítási igényt elutasította. Álláspontja szerint a kiadatási letartóztatás a kényszerintézkedések sajátos - az őrizethez hasonló, de előzetes letartóztatásnak nem minősülő - formája, amely kizárólag a kiadatási eljárás lefolytatásának a biztosítására szolgál, ehhez képest azért kártalanítás nem jár. Ezen túlmenően azonban a terhelt esetében a Be. 383. §-a (2) bekezdésének a) pontjában foglalt kizáró ok is fennáll, tekintve, hogy a nevezett a büntető felelősségre vonás elől távozott külföldre.

Az elsőfokú bíróság fenti végzése ellen a terhelt, valamint - a kérelmező javára, a kiadatási letartóztatásban töltött időre a kártalanítás megítélése érdekében - az ügyész jelentett be perorvoslatot. Fellebbezésében a terhelt egyrészt arra hivatkozott, hogy a nem a büntetőeljárás alóli kibúvás céljából ment külföldre, mivel a nyomozás 1989. június 27-én történt elrendeléséről tudomást sem szerezhetett, a gépe ugyanis aznap 12 óra 55 perckor szállt fel a repülőtérről; másrészt damaszkuszi címe - sőt telefonszáma is - ismert volt az áfész vezetői előtt.

A legfőbb ügyész az ügyészi perorvoslatot változatlan tartalommal fenntartotta.

A fellebbezések nem alaposak.

A Be. 383. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében kártalanítás az előzetes letartóztatásért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért jár, ha a terheltet felmentették. Az idézett rendelkezés nem hagy kétséget afelől, hogy az egyéb eljárásjogi kényszerintézkedések - így az őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom - elszenvedése miatt kártalanításra nincs lehetőség. Erre tehát helyesen hivatkozott a megyei bíróság, tévedett ellenben, amikor úgy vélte, hogy a kiadatási letartóztatás - az őrizethez hasonló intézkedés lévén - nem minősül előzetes letartóztatásnak, ilyen módon a kártalanítási igény alapjául ugyancsak nem szolgálhat. Az őrizet a személyes szabadságot igen rövid időtartamra szólóan korlátozó kényszerintézkedés, amelynek jellegzetessége, hogy az őrizet idejének leteltével a terheltet - amennyiben az ügyész nem indítványozta az előzetes letartóztatást, vagy azt nem rendelték el - szabadon kell bocsátani. Ettől a tartamát - és ebből eredően a hátrány jellegét - tekintve az előzetes letartóztatás alapvetően eltér, amit az a tény is jelez, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésére kizárólag a bíróság jogosult. A kiadatási (ideiglenes kiadatási) letartóztatás esetében ugyanezek a meghatározó sajátosságok érvényesülnek (függetlenül attól, hogy az intézkedés célja ilyenkor valóban a kiadatási eljárás eredményes lefolytatásának a biztosítása), annál is inkább, mivel az ideiglenes kiadatási letartóztatás elrendelésére - a Be. 92. §-ának (1) bekezdésében felsorolt okokhoz hasonlóan - a szökés, az elrejtőzés vagy bűnismétlés adhat alapot.