BH 2006.10.334 Nem állapítható meg a versenytilalmi szerződés jóerkölcsbe ütközése, ha a versenytilalmi kötelezettség a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek a munkaviszony megszűnése utáni veszélyeztetése - bizonyítottan valós - kockázatának elhárítását célozza [Mt. 3. § (6) bekezdés].

A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását, valamint az alperessel kötött versenytilalmi megállapodás alapján háromévi átlagkeresete megfizetését kérte, majd az elsőfokú eljárásban - a megállapodás közös megegyezéssel történt módosítására tekintettel - egyévi átlagkeresetében kérte az alperes marasztalását.

A munkaügyi bíróság részítéletével - a versenytilalmi megállapodással kapcsolatos keresetet elbírálva - 5 014 164 forint és kamata megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felek a munkaszerződésben megállapodást kötöttek arra, hogy a felperes - aki az alperes ügyvezetője volt -, a munkaviszonyával összefüggésben birtokába jutott ismeretekre tekintettel a munkaviszonya megszűnését követően három évig nem helyezkedhet el azonos, vagy hasonló tevékenységet folytató munkáltatónál, illetve nem lehet ilyen munkáltató vezető tisztségviselője. A felek ennek ellenértékeként a felperes háromévi átlagkeresetében állapodtak meg.

A felperes a keresetét azt követően megváltoztatta, amikor 2004. január 10-én az alperessel a megállapodást módosították, a felperes elhelyezkedési tilalmi idejét és az alperes ellenérték fizetési kötelezettségét egy évre, illetve egyévi átlagkeresetre csökkentették.

Az alperes a kereset, illetve a módosított kereset elutasítását semmisségre hivatkozással kérte, mivel álláspontja szerint a megállapodás a jóerkölcsbe, a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvénybe ütközik.

A munkaügyi bíróság a gazdasági életben elfogadott kikötésre figyelemmel alaptalannak találta az alperes semmisségre vonatkozó álláspontját. Úgy ítélte meg, hogy a felek által meghatározott ellenérték nem minősül megfelelőnek a felperes magatartásának korlátozásához képest. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlatára hivatkozva megállapította, hogy az Mt. 3. § (6) bekezdése szerinti megfelelő ellenértéknek az éves átlagkereset 50%-a tekinthető, ezért ennek megfelelően marasztalta az alperest, figyelemmel a felperes havi 835 649 forint átlagkeresetére.

Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az Mt. 3. § (6) bekezdésén alapuló megállapodásban kikötött ellenérték mértéke tekintetében a felek szabad akaratának határt szab a vállalt munkavállalói korlátozás terjedelme, ezért a munkaügyi bíróság a Ptk. 478. § (3) bekezdésében a megbízási díj arányosítására vonatkozó szabály analóg alkalmazásával a versenytilalmi megállapodás ellenértékét csökkenthette. A semmisséget illetően ugyancsak alaptalannak ítélte az alperesi álláspontot, rámutatva arra, hogy az alperes a Ptk. 236. § (3) és (4) bekezdésében szabályozott jogát - mely szerint a megtámadási jog kifogásként érvényesíthető - a 2004. január 20-án kelt megállapodással elveszítette.

A jogerős részítélettel szemben mindkét fél felülvizsgálati kérelemmel élt.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet "megváltoztatásával" az alperes további hat havi átlagkeresetnek megfelelő ellenérték megfizetésére kötelezését kérte. Érvelése szerint az eljárt bíróságok tévesen értelmezték a Legfelsőbb Bíróság eseti döntése alapján a versenytilalmi megállapodásban kiköthető ellenérték maximális mértékeként az éves átlagkereset 50%­át. A Legfelsőbb Bíróság más eseti döntései magasabb mértékű ellenértéket is elfogadtak, ezért az éves átlagkereset 50%-a minimális, vagy átlagos, az összes körülmények figyelembevételével megállapított mértékként vehető figyelembe. Mindezek miatt a jogerős ítélet az Mt. 3. § (6) bekezdésébe ütközik, továbbá ellentétes a Ptk. 207. § (1) bekezdésével, 202. § (2) bekezdésével és 236. § (2) bekezdésével is, mivel az alperes ellenkérelme nem az ellenérték mértéke mérséklésére, hanem a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalanságára, mint megtámadási okra vonatkozott. Ez a kérelem azonban elkésett, következésképpen kifogásként sem volt érvényesíthető. Mindezek alátámasztásául a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére hivatkozott. A felperes érvelése kiterjedt még az ellenérték mértéke szabadon történő meghatározására, és arra is, hogy a felek a megállapodás módosításakor csupán a korlátozás időtartamát érintették, és a felperes ezt teljesítette is.

Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős részítélet hatályon kívül helyezésével a keresetet elutasító határozat hozatalára irányult. Előadta, hogy az eljárt bíróságok jogszabálysértően mellőzték a jóerkölcsbe ütközésre vonatkozó érvelése vizsgálatát, arra hivatkozással, hogy az ilyen megállapodást a törvény eleve lehetővé teszi. Figyelmen kívül maradt a megállapodás valódi célja (felperes "bebetonozott munkaviszonya" mellett további 3 évre "fizetéshez" jusson), továbbá elmaradt annak vizsgálata, hogy az adott sajátos körülmények között az alperes gazdasági érdekeinek veszélyeztetése megvalósulhatott-e. A fürdőszolgáltatást végző cégek állami, illetve önkormányzati tulajdonlására tekintettel a felperesnél nem halmozódhattak fel olyan ismeretek, amelyeknek máshol hasznosítása az alperesnek hátrányt okozhatott volna, így a jogerős ítélet az Mt. 3. § (6) bekezdésébe és a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe ütközött.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.

Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében és felülvizsgálati ellenkérelmében a munkáltatói jogkör hiánya miatt a 2004. januári megállapodás érvénytelenségére hivatkozott, másodlagosan a jogerős részítélet hatályában való fenntartását kérte.