ÍH 2007.168 A FÉL ÁLTAL FELKÉRT SZAKÉRTŐ VÉLEMÉNYE A BIZONYÍTÁS KÖRÉBEN - MAGÁNSZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY FIGYELEMBEVÉTELE - KÁRTÉRÍTŐ FELELŐSSÉGET MEGÁLLAPÍTÓ KÖZBENSŐ ÍTÉLET A KÁR BEKÖVETKEZTÉNEK BIZONYÍTOTTSÁGÁT FELTÉTELEZI

I. A fél által beszerzett szakértői vélemény olyan szakmai álláspont, amelyet a bíróság által kirendelt szakértő véleményével - amennyiben azzal ellentétes - egybe kell vetni, meg kell kísérelni az ellentmondások feloldását, az eltérő álláspontok ütköztetését.

II. Kártérítési perben a közbenső ítélet meghozatala feltételezi a kár bekövetkeztének bizonyítottságát [1997. évi CLIV. törvény 77. § (3) bekezdés, Pp. 235. § (1) bekezdés].

Az I-II. rendű felperesek házastársak, a III. rendű felperes az 1999. szeptember 7-én az alperesi intézményben császármetszéssel megszületett gyermekük. Az I. rendű felperesen műtét utáni ájulásos eszméletvesztés, nehézlégzés, szúró bordaközi fájdalmak miatt akut hasi történés gyanújával még aznap este végrehajtott hasfeltáró műtétet követően intravénásan háromszor 1,2 gramm Augmentin/Aktil antibiotikum adását rendelték el. A gyermekágyi váladékból vett minta tenyésztésének eredménye E-coli haemoliticus bacilust igazolt. Az empirikus antibiotikum adagolást az alperes 1999. szeptember 10-én napi háromszor 375 mg Augmentin tablettával váltotta fel. A sebváladékból vett minta 1999. szeptember 15-én ismét E-coli haemoliticus jelenlétét mutatta ki. Az I. rendű felperes méhét két ízben átöblítették, majd a CT és UH által a hasfalban kimutatott apróbb tályogok ellátása után - konzílium alapján - új antibiotikumok, kétszer egy Klion + kétszer két 50 mg-os Ciprobay tabletta kombinált adására tértek át. A beteg lázának rendeződését követően 1999. szeptember 21-én, gyermekével együtt hazabocsátották.

Az I. rendű felperes három évvel később, 2002. október 16-án - mivel spontán nem esett teherbe - jelentkezett a P. S. utcai Kórház Szülészeti Osztályán, ahol ovarialis cysta és sterilitás miatt laparaszkópiás beavatkozást terveztek. Nyitott hasi műtétre áttérve a kitágult petevezetékben folyadék-gyülemet mutattak ki; kifejtették a bal oldali petefészekben lévő méhnyálkahártya szigeteket, a jobb oldalon nem találták a méhfüggelékeket. Az akkori műtéti megállapítás és következtetés szerint az I. rendű felperes jobb petefészke és petevezetéke anatómiailag nem ép, a bal oldalon pedig a csökkent funkciójú és csonkolt petefészekből nem jut érett petesejt a méhbe.

Az I-III. rendű felperesek - a jogalapra vonatkozó szakértői véleménnyel alátámasztott - keresetükben összességében 6 000 000 Ft vagyoni és 5 500 000 Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. § (3) bekezdésére utalással. Nem vagyoni kárigényüket azzal indokolták, hogy - mivel az alperesi magatartás következtében az I. rendű felperesnek természetes úton nem lehet gyermeke - nincs reményük az egész és egészséges családban élésre. Az I. rendű felperesnek női mivoltában is problémát okoz a másodlagos meddőség és annak tudata, hogy fiatal kora ellenére összenövésekkel és anatómiai hiányosságokkal kell leélnie az életét. Mindnyájuknak sérült az élethez, testi épséghez, egészséghez való személyiségi joga, a II. rendű felperesnél ez kiegészül a gyermeknemzéshez, a III. rendű felperesnél a vér szerinti testvér megszületéséhez való jog sérelmével. Hivatkozásuk szerint az alperes a császármetszés ellenőrzése során nem észlelte a szivárgó vérzést, emiatt volt szükség a reoperációra. Az alperes a kialakult fertőzést nem a legnagyobb gondossággal kezelte, mert egyrészt későn kezdte meg az antibiotikumos kezelést, másrészt azt nem a megfelelő dózisban alkalmazta. Állították: az alperes valószínűsíthetően eltávolította az I. rendű felperes jobb oldali petevezetékét és petefészkét, de erről az I-II. rendű felpereseket nem tájékoztatta, illetőleg nem kérte ki a beteg beleegyezését. Érvelésük szerint az alperes felelőssége a bekövetkezett fertőzésért akkor is fennállna, ha a függelékek eltávolítása nem történt volna meg, mivel a petevezeték és petefészek elváltozása az alperesnél bekövetkezett fertőzésre vezethető vissza.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozása szerint a hasfalból eredő utóvérzés miatt - amely a műtéti beavatkozás természetéből adódik - fertőtlenítő hasűri öblítést alkalmazott. A lochia-váladék tenyésztése a feltáró műtét másnapján megtörtént, és annak eredményéig az empirikusan alkalmazott széles spektrumú antibiotikus kezelés megfelelő volt. Az újbóli lázas állapot jelentkezésénél - a tenyésztés eredményének ismeretében - konzílium alapján megfelelő kombinációjú antibiotikum-váltás történt. Állította, hogy a méhfüggelékeket nem távolította el.

A beavatkozó az alperes nyilatkozatához csatlakozott.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítő felelősségét az I. rendű felperes 1999. szeptember 6-án kezdődő kezelésével kapcsolatban az I-III. rendű felpereseknél jelentkező károkért. Az orvosszakértői vélemények alapján úgy foglalt állást, hogy az alperes mulasztása abban áll: nem tett meg mindent a fertőzés elkerülése, illetve a már kialakult fertőzés megfelelő mennyiségű antibiotikum adásával kikezelése érdekében. Kifejtette: a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg, hogyan keletkezett a fertőzés, tény viszont, hogy a kialakult szövődmények, összenövések következtében - a petevezető elzáródása miatt - az I. rendű felperes természetes úton nem tud teherbe esni. Az alperes jogi álláspontját alátámasztó infektológus által kifejtettekkel szemben, a kirendelt mikrobiológus és szülész-nőgyógyász véleményét elfogadva megállapította: a fertőzés kezelése akkor járt volna sikerrel, ha az I. rendű felperes a megfelelő időben megkapja a megfelelő mennyiségű antibiotikumot. Kiemelte: még az alperes által megbízott infektológus szakértő sem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért csak 1999. szeptember 16-án váltottak antibiotikumot. Az alperes által megbízott szülész-nőgyógyász szakértő szakvéleményének bevárását azért nem tartotta indokoltnak, mert a fél felkérése alapján készült magánszakértői véleményt csak, mint a fél álláspontját lehetne figyelembe venni. Mindezek alapján azt állapította meg, hogy az alperes nem járt el a legnagyobb gondossággal az I. rendű felperes szülését követő szövődmény kezelésében, ezért az ezzel okozati összefüggésben álló felperesi károkért a Ptk. 339. § (1) bekezdése és a Ptk. 348. § (1) bekezdése szerint kártérítési felelősséggel tartozik.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, annak megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében. Fellebbezésének kiegészítésében kiemelte, hogy az infektológus szakvéleményével lényegében azonos következtetésre jutott a szakvéleményét időközben elkészítő igazságügyi orvos szakértő, akinek véleményét csatolta. Az alperes felkérésére készített szakvélemény a kirendelt szülész-nőgyógyász szakértő véleményében foglaltak közül tévesnek ítélte, hogy az I. rendű felperes császármetszés műtétje előtti napon amniocentesis (burokmetszés) történt volna, helyesen: indokolt amniotomiáról (burokrepesztés) volt szó. Ennek során nem juthatott fertőzés a méhűrbe, mivel a megfelelő indikációval, alkalmas időben, standard eljárással (steril kesztyű és amniotom alkalmazása) végzett beavatkozás nem jár fertőzéssel. A szülész-nőgyógyász szakvéleményéből kiemelte viszont, hogy a vérzés (utóvérzés) hasfalban lévő forrását szabályosan ellátták. Az I. rendű felperes szervi károsodása a bal oldali petevezető és petefészekrészlet más intézményben történt eltávolítása után alakult ki. Ettől függetlenül is, a bal oldali petefészek változatlanul alkalmas petesejt nyerésére, illetve mesterséges megtermékenyítésre. A mikrobiológus szakértővel szemben állította továbbá, hogy - mivel a beteg nem került szeptikus állapotba - a háromszor 375 mg dózisban kezdett Augmentin megfelelő dózisú és formájú antibiotikum volt. Hangsúlyozta: az antibiotikum-érzékenység nem azonos laboratóriumi (in vitro) és klinikai körülmények között (in vivo). Részletesen foglalkozott a rezisztencia kialakulásának három alapvető mechanizmusával. Következtetése szerint a többször ismételt tenyésztések sem igazolták a szájon át adott antibiotikum-rezisztenciát, mert annak kialakulásához hosszabb idő lett volna szükséges. A mikrobiológus szakértő szakvéleményében írt az a megállapítás, miszerint a csökkent adag csak a rezisztencia indukálásához volt megfelelő, de a gyulladásos folyamatot érdemben nem befolyásolta, nem fogadható el, mert az antibiotikum "a tüneteket csak úgy fedheti el", ha a kórokozót valóban elpusztítja. Vitatta, hogy törvényszerű lenne a letapadások létrejötte; az összenövések kialakulásához vezető - a hashártya vérellátását csökkentő - tényezők az adott esetben nem léptek fel. Kiemelte: a petevezető-elzáródás gyulladás nélkül is létrejöhet, sőt a petevezető látszólagos épsége ellenére is bekövetkezhet a petevezetők petesejt továbbító funkciójának károsodása. Összefoglalva: az I. rendű felperesnél kialakult másodlagos meddőség nem az alperesi kezelések rovására írható.